Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (296) ‒ Nyugat-Európa szétesik

Najwyższy Czas!:
Nyugat-Európa szétesik
Szerző: Adam Wielomski
Amikor a legújabb riportokat, videókat és fotókat nézem a forradalomról, amely az utóbbi időben végigsöpör Franciaországon, és most már Olaszországba és Spanyolországba is eljut, akaratlanul is eszembe jut Szymon Hołowni emlékezetes ostobasága arról, hogy a Nyugat „a földbe döngöli Putyint”. Nézem mindezt, és egy kérdés jár a fejemben: tulajdonképpen ki nyom le kit?
Honnan jön ez az asszociáció? Onnan, hogy folyamatosan azt hallottuk, milyen erős, összetartó és felkészült az Európai Unió, mekkora a GDP-je és hasonló dolgok. Ezzel szembe állították a nyomorúságos Oroszországot, amely nap mint nap vereséget szenved Ukrajnában, és százmilliókat érő Iskander rakétákkal kell bombáznia a homokozóban játszó gyerekeket. Oroszországot a földbe kellett volna döngölni, Ukrajnának meg kellett volna nyernie a háborút, Putyin pedig bilincsben kellett volna állnia egy kifejezetten számára létrehozott európai büntetőbíróság előtt.
Ehelyett egy posztmodernizmus által erkölcsileg romlott Európát látok, ahol bevándorlók bandái kirabolják a boltokat, felgyújtják az autókat és az épületeket, és a „gimnazistákkal” együtt utcai harcokat vívnak a rendfenntartó erőkkel. Ursula von der Leyen számítóan, Kaja Kallas pedig ostobaságból vádolja Putyint azzal, hogy utcai forradalmat robbantott ki, és milliókat engedett be az EU-ba.
Emmanuel Macron azzal magyarázza, hogy minden rendben van, és a helyzetet szinte már kézben tartják, csakhogy azok az orosz dezinformátorok mesterséges intelligencia segítségével tömegesen gyártanak és terjesztenek a közösségi médiában utcai verekedésekről készült videókat, amire
Gawkowski miniszterelnök-helyettes azzal reagált, hogy javasolta Elon Musk X-szolgáltatásának letiltását.
Ha a tévében nem mutatják be az egész Európában zajló boltok kifosztását, épületek és autók felgyújtását, akkor ezek az események nem is történnek meg, és a helyzet „kézben lesz” – a TVP és a TVN (a lengyel kormánypárti tévék) képernyőin.
Sok jel arra utal, hogy a franciaországi forradalmi hullámot Jean-Luc Mélenchon La France Insoumise pártja indította el. Ez a szélsőbaloldali politikus egy új 1968-as májusról és egy mindenki és minden ellen irányuló diákfelkelésről álmodozott, a „Tilos tiltani” (fr. Il est défendu de défendre) jelszó alatt.
Ezúttal a forradalom főszereplői azok a középiskolások lettek volna, akik elégedetlenek voltak az iskolák helyzeteivel.
A rövid távú cél az volt, hogy nevetségessé tegyék a jövő évi elnökválasztáson induló centristák jelöltjeit, néhány további százalékot szerezzenek, és Marine Le Pen mellett bejussanak a második fordulóba. Ez a politikus nem hülye, és tudja, hogy ezt a csatát csúfos vereséggel fogja elveszíteni. Hosszú távon azonban egy új ’68-as generációt akar létrehozni, amely néhány év múlva hatalomra juttatja a szélsőbaloldalt.
Csakhogy a „Lázadó Franciaország” választói táborának második szegmense – a bevándorlók – nem értette meg ezt a zseniális tervet. Csatlakoztak a középiskolások lázadásához, összecsapásokba keveredtek a rendőrséggel, majd áttértek a főételre: mindent kifosztottak, amit csak lehetett. Franciaországot az úgynevezett „islamo-baloldal” (fr. islamo-gauchisme) vette át.
A forradalom vezetése egyenesen az ügyészséghez és a bírósági terembe vezetett, így Mélenchon emberei eltűntek, amikor a forradalom kicsúszott az irányítás alól, és anarchiává és rablássá változott.
A következményeket azok a videók mutatják, amelyeket Macron – gőgje és a valóság iránti megvetése miatt – mesterséges intelligencia által generált dezinformációnak minősített.
Eközben a forradalom átterjedt Katalóniára és Észak-Olaszországra is. Szimbólumává váltak a palesztin zászlók, amelyek alatt egyesültek a szélsőbaloldali aktivisták, valamint az arab országokból, Afrikából és a világ minden tájáról érkező bevándorlók.
Lengyelországban nem tud érvényesülni a forradalom harmadik összetevője: a szakszervezetek.
Valójában ez az egyetlen szervezett csoport, amelynek követelései és jelszavai a problémák pontos felismeréséről tanúskodnak, amit – ahogyan az szindikalistáknál szokás – nem feltétlenül helyes megoldási javaslatok kísérnek.
A mai Nyugaton a szakszervezetek már csak a hajdani hatalmuk árnyékai, mivel Európa ma szinte semmit sem termel.
A saját iparát védő Németországot kivéve a többi nyugati ország főként a tőzsdéből, a szolgáltatásokból és az e-gazdaságból él, miközben a tényleges termelést a Globális Dél országaiba helyezi át. Ezért csak maroknyi munkás maradt, ami a szakszervezeti mozgalom gyengeségét eredményezi.
De a szakszervezeti tiltakozások alapvető jelszava helytálló: ez az emelkedő árak és megélhetési költségek elleni tiltakozás. Sajnos a szakszervezetek ebben a tekintetben a szociális kiadások növelését követelik, ami természetesen adóemelkedést jelent, és ezzel ismét felpörgeti a megélhetési költségek emelkedésének spirálját.
A második jelszó azonban már ésszerű: béke Ukrajnában és a kereskedelem újraindítása Oroszországgal. Az Orosz Föderációból származó földgáz- és kőolajimport leállítása drasztikusan megnövelte a háztartások kiadásait (Németországban ezt havi száz euróra becsülik családonként).
Donald Trump felelőtlen agressziója Irán ellen tovább emelte a kőolaj árait, amelyek pedig a szállítási költségek miatt gyakorlatilag minden áremelkedését okozták.
Trump és Bibi Irán elleni háborújára Európának nincs semmilyen befolyása, az Oroszországgal való konfliktusra viszont nagyon is.
Ezért az európai szakszervezetisek – akiknek fogalmuk sincs arról, hol fekszik Kramatorszk vagy Szlovjanszk – békét és olcsó nyersanyagokat követelnek.
Felhívom a figyelmet erre a szakszervezeti komponensre, mivel annak (békés) részvétele a forradalomban arról tanúskodik, hogy az európaiak kevésbé tehetős társadalmi csoportjai kezdenek kifogyni a türelmükből.
Kiderült, hogy a fogyasztói kultúrában felnőtt nyugati társadalmak nem képesek viselni a Nyugat és Oroszország közötti, az ukrajnai háború formájában megnyilvánuló konfliktus gazdasági költségeit.
A Marine Le Pen vezette Rassemblement National franciaországi és az Alternative für Deutschland németországi felemelkedése bizonyítja, hogy Európa belefáradt ebbe a háborúba.
Ezeknek a pártoknak a választói összetétele azt mutatja, hogy jelentős részük eddig a baloldal szavazója volt, akik békét és a Moszkvával folytatott kereskedelem visszaállítását szeretnék, valamint elegük van a bevándorlásból és a bevándorlókból, akiket az uniós globalista elit engedett be.
Ez érdekes kontrasztot képez az oroszok hozzáállásához képest, akik nemcsak a folyó háború költségeit viselik, hanem közvetlenül részt is vesznek benne, és jelentős emberáldozatokat hoznak.
A független közvélemény-kutató intézet, a Levada-központ felmérései szerint
az orosz állampolgárok háromnegyede továbbra is támogatja a háborút és Putyint, feltéve, hogy nem kerül sor a tartalékosok kényszerbesorozására. És akkor ki is nyom a földbe kit?


















