Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (72)

Ian Proud:

Rachel Reeves valószínűleg azért sírt, mert nem tudja csökkenteni a szociális ellátásokat, de még mindig finanszírozni kell a proxy háborút

https://thepeacemonger.substack.com/p/rachel-reeves-probably-cried-because

Bizonyára itt az ideje, hogy véget vessenek az Oroszország elleni szankcióknak, és új tervet dolgozzanak ki Ukrajna békéjének és prosperitásának érdekében (2025. július 2.)

A szankciók csak arra ösztönzik Oroszországot, hogy folytassa a harcot, ahelyett, hogy békét kötne. 

Oroszország hosszabb ideig képes elviselni a háború gazdasági terheit, mint Európa. Egy racionális Európa szankciók enyhítésével ösztönözné a békét, bár jelenleg ennek esélyét nulla százalékosnak tartom.

Ennek a szörnyű háborúnak Ukrajnában előbb-utóbb véget kell vetni. Több mint egymillió ember halt meg vagy sérült meg, többségük 2022 februárja óta, de valójában már az ukrajnai válság 2014 februárji kezdete óta.

Nyilvánvaló, hogy mind Oroszországnak, mind Ukrajnának ösztönzőket kell találnia a harcok befejezésére. Az egyik ilyen ösztönző a szankciókhoz kapcsolódik. Az Oroszország elleni szankciók alapja az, hogy Oroszországnak költségeket rónak az ukrajnai háború folytatásáért.

Amikor június 10-én javasolták a 18. szankciócsomagot, Kaja Kallas bejelentette, hogy „mindezt azért tesszük, mert a szankciók hatnak, minden szankció gyengíti Oroszország harcképességét”. Azt is mondta, hogy „Oroszország több tízmilliárd dollárnyi olajbevételtől esett el. Gazdasága zsugorodik, GDP-je csökkent”.

Ezek az állítások azonban nem tűnnek igaznak.

Oroszország gazdasága 2024-ben 3,6%-kal nőtt. Ez összehasonlítandó az euróövezet 0,9%-os és az Egyesült Királyság 1,1%-os növekedésével.

Az export tekintetében 2025 első négy hónapjában Oroszország 39,5 milliárd dollárral több árut exportált, mint importált, és 21,9 milliárd dolláros egészséges folyó fizetési mérleg többletet tartott fenn.

1998-as csődje óta Oroszország exportnagyhatalommá vált, és azóta egyetlen évben sem volt hiány, még a globális pénzügyi válság és a COVID-járvány idején sem. 

A kereskedelem növeli Oroszország adóbevételeit, és lehetőséget nyújt a kiadások növelésére anélkül, hogy jelentősen függne a hitelfelvételtől. Nincs bizonyíték arra, hogy a szankciók valódi hatással lennének Oroszország azon képességére, hogy évente nagy kereskedelmi többletet termeljen. Az orosz export összértéke a 2012-es csúcsról, amikor az olaj ára tartósan 100 dollár felett volt hordónként, visszaesett. De a lényeg az, hogy Oroszország most is lényegesen kevesebbet importál, mint akkor, elsősorban a 2014-ben megkezdett importhelyettesítési törekvéseinek köszönhetően, ami azt jelenti, hogy összességében az egyenlege hasonló.

Ezért javult Oroszország nemzetközi tartalékállománya a háború kezdete óta körülbelül 80 milliárd dollárral, és ma 680 milliárd dollárra emelkedett (amely magában foglalja a jelenleg befagyasztott, körülbelül 300 milliárd dollár értékű vagyont is).

Az Oroszországra kiszabott szankciók nem változtatták meg Oroszország gazdasági modelljének alapjait, és véleményem szerint ez a jövőben sem fog megtörténni. Ennek ellenére

az európaiak már tizenegy éve szankcionálják Oroszországot, nyilvánvaló eredmények nélkül.

Igen, Oroszország kétségtelenül gazdasági nehézségeket szenvedett el a szankciók miatt. Az ukrajnai válság előtt az Európai Unió az orosz kereskedelem több mint 40%-át tette ki, és ennek nagy része az elmúlt tizenegy évben fokozatosan elveszett. Ez hatalmas változásokat váltott ki Oroszország gazdaságának szerkezetében, ami vitathatatlanul függőbbé tette a belföldi beruházásoktól, és kereskedelmét döntő mértékben Európától Ázsia felé fordította.

Az egyének és vállalatok szankcionálása hatalmas változásokat váltott ki a legnagyobb orosz cégek tényleges tulajdonosi körében és igazgatósági tagságában. Ez bizarr „mókuskerék” politikát váltott ki Európában, amely megpróbálta szankcionálni az orosz vállalati struktúrákban folyamatosan változó személyeket. Oroszország kereskedelmi ereje azonban lehetővé tette, hogy évente milliárdokat pumpáljon a háborús gazdaságba, miközben Ukrajna folyamatosan a csőd szélén táncol, és csak az európai adományok tartják életben, ahogy azt már sokszor írtam.

Európa soha nem lesz képes annyira Ukrajna javára billenteni a mérleg nyelvét, hogy gazdasági tartalékai elegendőek legyenek Oroszország legyőzéséhez, függetlenül attól, hogy a háború egy évig vagy tíz évig tart. Csak egy fantaszta hihetne ilyet, de sajnos Brüsszelben nem tűnik hiánycikknek ez a fajta ember.

A szankciók céllá váltak, és a politikai döntéshozók annyira elkötelezettek mellettük, és annyira hiányoznak az ötletek, hogy folytatják őket annak ellenére, hogy nyilvánvalóan károsítják az európai projektet, nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag és kulturálisan is.

A közép-európai politikusok egyre inkább aggódnak a politika ezen irányvonala miatt, ami miatt vita alakul ki arról, hogy az EU jóváhagyja-e a június 10-én először javasolt, Oroszország elleni tizennyolcadik szankciócsomagot.

Szlovákia és Magyarország blokkolja a csomagot, mert az veszélyeztetné energiaellátásuk biztonságát. A múlt heti EU-külügyminiszteri találkozón Szijjártó Péter magyar külügyminiszter képmutatásnak nevezte a brüsszeli bürokratákat, és azt állította, hogy további energiaszankciók „megbénítanák Magyarország energiaellátását” és 2-3-szorosára emelnék a hazai energiaárakat. Magyarország továbbra is nagymértékben függ az orosz gáztól, különösen a hazai szükségleteinek kielégítéséhez. A teljes tilalom pedig hatalmas következményekkel járna a fogyasztókra és a magyar iparra, legalábbis rövid és középtávon, a gazdaság átállása idején.

Így, míg az EU miniszterei minden más, Oroszország ellen bevezetett szankciót egy évvel meghosszabbítottak, a 18. szankciócsomag továbbra is a levegőben lóg. A német tisztviselők úgy tűnik, bíznak abban, hogy a héten megállapodásra jutnak, feltehetően azzal, hogy engedményeket tesznek Szlovákiának és Magyarországnak az energiaimporttal kapcsolatban. A szokásos módon, a háttérben végül egy kompromisszumos megállapodás születhet.

De a valódi kérdés az, hogy az EU-nak nem kellene-e teljesen feladnia a szankciókat?

A szankciók csak akkor lehetnek sikeresek, ha a szankcionáló fél hajlandó olyan mértékű gazdasági terheket vállalni, amelyek összehasonlíthatók az ellenfélre rótt terhekkel, úgy, hogy az ellenfél úgy dönt, hogy visszavonul, vagy legalábbis mérsékli a szankciókat kiváltó intézkedéseket.

Ez Oroszország esetében soha nem tűnt valószínűnek. Nemcsak arról van szó, hogy a szankciók láthatóan nagyobb károkat okoztak az európai gazdaságoknak, mint Oroszországnak, ami leginkább az energiaárak zuhanásában nyilvánult meg. Oroszország soha nem tűnt úgy, hogy a szankciók hatására visszavonulna, és az idő múlásával az EU-n belül egyre növekszik a nyomás a visszavonulásra. Európának nemcsak a szankciók közvetlen gazdasági költségeit kell(ett) elviselnie, hanem a háború idején Ukrajna gazdaságának fenntartásával járó többletköltségeket is. 

Ez a nyomás csak növekedni fog, ahogy az USA csökkenti a háborúhoz nyújtott pénzügyi támogatását; a jelenlegi szinten Ukrajnának évente legalább 40 milliárd dollár európai finanszírozásra van szüksége csak ahhoz, hogy fenntartsa a háború jelenlegi ütemét, amelyet egyébként elveszíteni látszik.

Hogy világos legyek: Ukrajna erős védelmet épített ki, és csak lassan veszít. De még mindig szinte minden nap elveszít néhány kis területet, és ez nem valószínű, hogy megváltozik.

A szankciók meghosszabbítása elkerülhetetlenül meghosszabbítja a háborút, ami hatalmas költségekkel jár Európának, de Ukrajnának nem hoz nyilvánvaló előnyt.

Ahogyan azt jelenleg az Egyesült Királyságban tapasztaljuk, ahol a munkáspárti parlamenti képviselők lázadnak a szociális ellátások tervezett csökkentése ellen, ez Európában is politikai következményekkel jár majd, mivel a háborúellenes pártok egyre nagyobb támogatottságra tesznek szert.

A háború kezdete óta először, tüntetők Westminsterben „csökkentse a háborút, ne a szociális ellátást” feliratú plakátokat vittek.

Keir Starmernek megakadályozták a szociális ellátások csökkentésére irányuló törekvéseit, de továbbra is elkötelezett az ukrajnai háború finanszírozása mellett. Ez elkerülhetetlenül magasabb adókhoz és hitelfelvételhez vezet.

Nem csoda, hogy Rachel Reeves, a pénzügyminiszter ma könnyek között beszélt a parlamentben.

Oroszországnak mélyebb zsebei vannak és tartósabb politikai akaratereje, mint Nagy-Britanniának vagy más európai államoknak.

További szankciók bevezetése Oroszország ellen csak arra ösztönzi Putyin elnököt, hogy folytassa a harcot. Ahelyett, hogy Ukrajnát erősebb pozícióba hoznák, valójában Európát sodorják folyamatos hanyatlásba.

Elméletileg elképzelhető, hogy a jövőben Oroszország háborús kiadásai olyan mértékben túlfűtik a gazdaságot, hogy az elviselhetetlen gazdasági és politikai nyomást gyakorol. De ez a pont még nem tűnik elérhetőnek, és nem is látszik, hogy a közeljövőben elérhető lenne.

És az összes pózolás közepette nincs valódi jel arra, hogy Európa valóban Ukrajna érdekeit tartaná szem előtt. 

Ukrajna ma már szinte minden tekintetben egy bukott állam. Zelenszkij ugyan fenntartja az autokratikus uralom látszatát, de valójában a háború folytatása tartja életben. 

A háború befejezése hatalmas gazdasági és demokratikus lehetőségeket teremtene Ukrajna számára, de egyben óriási kockázatot is jelentene, mivel a elégedetlen és legyőzött hadsereg leszerelése után az országban nem lenne munkahely és jó jövedelem.

Ha a brüsszeli eurókrata politikusok minden energiájukat és erőforrásukat a háború mielőbbi befejezésére és Ukrajna lehető legjobb feltámadásának és újjáépítésének támogatására fordítanák, talán még el tudnának hárítani egy sokkal nagyobb katasztrófát az országtól. Ez azzal kezdődne, hogy kidolgoznának egy tervet a szankciók feloldására, miután Oroszország és Ukrajna békeszerződést kötött.

Jelenleg azonban

ennek esélyét nulla százalékosnak látom.