Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (78)

Aaron Gifford:

Mi áll a tizenévesek nárcizmusának növekedése mögött?

https://www.zerohedge.com/political/whats-behind-rise-narcissism-teens
https://www.theepochtimes.com/us/whats-behind-the-rise-in-narcissism-in-teens-5882339?utm_source=partner&utm_campaign=ZeroHedge&src_src=partner&src_cmp=ZeroHedge

A közösségi média használata, az iskolai osztályzatok inflációja és környezeti tényezők miatt a nárcisztikus viselkedés egyre gyakoribbá válik a gyermekek és tizenévesek körében – állítják egyes pszichoterapeuták és szakértők. A 18 év alatti diákok körében az elmúlt 12 évben körülbelül 10 százalékkal nőtt az előfordulása, és a hamarosan újrakezdődő tanévben az iskolai pszichológusoknak is figyelniük kell rá – állítja David Liebert, a floridai Tampában praktizáló pszichoterapeuta.

Liebert figyelmeztet, hogy a nárcizmus nagyon tág fogalom, és a mentálhigiénés szakemberek általában tartózkodnak a konkrét személyiségzavar diagnosztizálásától gyermekeknél, mivel személyiségük még fejlődésben van. Ennek következtében a becslések is nagyon eltérőek.

A nárcisztikus személyiségzavar definíciója: csodálatra való igény, általános nagyszabású magatartás – túlzott önértékelés – és mások iránti empátia hiánya. A Nemzeti Orvostudományi Könyvtár szerint a lakosság kevesebb mint 2 százalékát érinti.

Liebert úgy véli, hogy az elmúlt években az önbecsülés-mozgalom túl messzire ment. Az állandó elismerés iránti igény gyakori probléma azokban a közösségekben, ahol a gyerekek trófeát kapnak az utolsó helyért, és a legjobb munkát már nem aranycsillaggal jutalmazzák, mert attól tartanak, hogy másokat kizárnak.

„A minimálisan sérült önbecsülés”, alázatossággal egyensúlyban, egészséges – mondta Liebert. „Kicsit több lehetőséget kell adni a gyerekeknek a kudarcra.”

Anita Horvath, a New York-i Cobleskillben praktizáló pszichoterapeuta szerint a nárcisztikus viselkedés gyakran fordul elő olyan egyéneknél, akiket gyermekkorukban dicsértek teljesítményükért, de nem tekintettek teljes személyiségnek.

Úgy véli, hogy ez a viselkedés az idő múlásával egyre inkább elterjedt. A mai gyerekek több időt töltenek távol a szüleiktől. Még akkor is, ha a szüleikkel vannak, kevésbé kötődnek hozzájuk, egy olyan korszakban, amely a gyermek helyett a teljesítményre és a termelékenységre összpontosít. Ennek következtében kevesebb segítséget kapnak a negatív élmények feldolgozásához.

Ráadásul a szülők maguk is éretlenek lehetnek – mondta Horvath az Epoch Timesnak.

„Gyakran a szülői nevelés nem a gyermek érzelmi igényeinek kielégítéséről szól. A gyermeket kérik, hogy elégítse ki a szülők igényeit. Az érzelmileg éretlen szülők könnyen felháborodnak, ezt a gyermekre vetítik rá, aki kénytelen alkalmazkodni, hogy megkapja a szeretetüket. Ez néha azt eredményezi, hogy a személyiségük zavaros módon alakul ki” – mondta.

Horvath úgy véli, hogy a korrekciós intézkedések a hagyományos családi értékekben gyökereznek.

„Értékelni a házasságot. Értékelni a családot. Felvállalni és feldolgozni a saját küzdelmeinket, ahelyett, hogy ezt a gyermekeinkre hárítanánk” – mondta.

„Újra és újra vásárolunk nekik dolgokat, engedékenyen neveljük őket, egyedül hagyjuk őket az internet előtt, nem vállalunk felelősséget értük és nem adunk nekik felelősséget, nem töltünk velük elég minőségi időt, majd csodálkozunk, hogy miért tűnnek grandiózusnak.”

Trauma-reakció

A nárcisztikus viselkedésnek számos formája létezik, de a hivatalos diagnózishoz pontos kritériumok szükségesek – mondta Tina Lintner, a wisconsini New Londonban működő Rawhide Youth Services bentlakásos programok klinikai vezetője.

„Az, hogy az emberek milyen szabadon használják a nárcisztikus szót, igazán igazságtalan és tisztességtelen” – mondta az Epoch Timesnak.

Az elhanyagolást és traumát átélt serdülők gyakran önfenntartó túlélési módba kerülnek, és nem éreznek empátiát mások iránt – mondta.

Ezek a gyerekek úgy érezhetik, hogy tehernek számítanak mások számára, és amikor egyedül maradnak, felügyelet nélkül rossz döntéseket hoznak, például másokat zaklatnak, hogy leplezzék alacsony önértékelésüket – mondta Lintner. Azok, akik önfontosságot és grandiózusságot mutatnak, önbizalomhiányban és önértékeléshiányban szenvedhetnek – mondta.

A Rawhide bentlakásos programjában kezelt fiúk az állami fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszeréből kerültek ide. Kis csoportokban élnek társaikkal, felügyelő személyzettel és terapeutákkal. Felelősek az étkezés elkészítéséért, a lakóhelyük közös gondozásáért, mások iránti figyelem megtanulásáért, valamint a problémamegoldó és életvezetési készségek elsajátításáért. A telefonok, videojátékok és a közösségi média használata korlátozott.

„Ezek nélkül [az online eszközök nélkül] stabilabb viselkedést lehet megfigyelni” – mondta. „Ez elég szembetűnő.”

Catrina Drinning-Davis, egy texasi terapeuta szerint, aki családon belüli erőszak áldozataival dolgozik,

a nárcizmus gyakori rendellenesség azoknál, akik bántalmazzák házastársukat vagy gyermekeiket.

Sokan közülük ezt a viselkedést szüleiktől tanulták, vagy úgy nőttek fel, hogy cselekedeteiknek nem voltak következményei, ezért feljogosítva érezték magukat mindenre. A romantikus kapcsolatokban megjelenő bántalmazási minták már 14 éves korban kezdődhetnek, és idővel egyre súlyosbodnak – mondta.

„Minden rólam szól – ha nem adod meg, amit akarok, pokollá teszem az életed” – mondta Drinning-Davis az Epoch Timesnak.

„Az erőszakos emberek fiatalabbakat keresnek maguknak.”

Az Amerikai Pszichológiai Társaság által tavaly publikált, több mint 37 000 résztvevőre kiterjedő, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nyugat-Európában gyűjtött adatok metaanalízise szerint a nárcizmus szintje gyermekkortól időskorba fokozatosan csökken, de „azok, akik gyermekkorukban átlagosnál nárcisztikusabbak voltak, felnőttként is átlagosnál nárcisztikusabbak maradtak”.

A szülők szerepe

A nárcisztikus viselkedés öröklődik – mondta Rick Rodgers, indianai klinikai szociális munkás. Ő a nárcizmusra családproblémaként tekint, nem pedig egyéni problémaként. A legtöbb esetben – mondta – az egyik szülő is nárcisztikus, vagy diagnosztizálatlan állapotban szenved, például figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban, vagy akár bizonyos fokú autizmusban.

A nárcisztikus szülő vagy teljesen elhanyagolja gyermekét, vagy irreális elvárásokkal próbálja helyette élni az életét – mondta.

„A baby boom generáció a legnárcisztikusabb generáció” – mondta az Epoch Timesnak.

„Emlékezzenek az 1980-as és 1990-es évek reklámjaira: '10 óra van. Tudja, hol vannak a gyerekei?' Ez egy közszolgálati hirdetés volt, mert a boomerek magukra koncentráltak, nem a gyerekeikre.”

Tim Diehl, apa és volt lelkész Readingben, Pennsylvania államban – szerinte manapság nagyobb a nyomás a szülőkön, hogy minden igényt kielégítsenek gyermekeiknek. Példaként említette az utazással járó sportokat, amelyek drágák és időigényesek lehetnek.

„Mindenki ezt teszi a gyerekeiért, mert úgy érzik, ez határozza meg őket szülőként, de a legtöbb szülő nem szereti annyit fuvarozni őket, és a gyerekek sem értékelik” – mondta a 48 éves Diehl az Epoch Timesnak.

Diehl szerint a tizenévesek valamilyen természetes önzőséget mutatnak; nem ritka, hogy úgy gondolják, minden körülöttük forog. A közösségi média tovább mélyíti a generációs szakadékot.

A szülők gyakran kevésbé érdekesnek tűnnek, mint a virtuális világ. A felnőttek otthon lehetővé teszik, hogy a gyerekek elszakadjanak a valóságtól, pedig inkább ki kellene őket rángatni a komfortzónájukból – mondta Diehl.

„Van értéke annak a munkának, amit nem szerettél, annak a főnöknek, akit nem szerettél” – mondta. „Minden, amit nem szeretünk, valamilyen formában hasznunkra válik hosszú távon.”

„Az érettség a kapcsolatokról és a bölcsességről szól. Az elszigeteltség és a közvetlenség ellentétesek a bölcsességgel. Túl sokan [szülők] nem figyelünk oda. A felnőttkor feladata megtanulni odafigyelni.”

A szülők megfékezhetik a nárcisztikus viselkedést a gyermekekben azzal, hogy tudatosítják bennük, hogy van valami magukon kívül, például a család, Isten és a hazájuk – mondta Leibert.

„Vállaljon olyan felelősséget, amiért nem kap dicséretet, de mégis jobbá teszi valaki más életét” – mondta.

Közösségi média

A tipikus tizenévesek beilleszkedési küzdelme híressé válás és másoknál jobbá válás iránti törekvéssé alakult, állítja Mark Gregston, a texasi nonprofit szervezet Parenting Today’s Teens alapítója. Öt évtizede dolgozik csoportos otthonokban élő serdülőkkel.

A közösségi média véleményvezérei szerepet játszanak ebben a zavaró tendenciában, mondta.

„Az emberek végül rájönnek, hogy az önmagukkal való elfoglaltság nem vezet sehova” – mondta Gregston az Epoch Timesnak.

„Az önmagaddal való elfoglaltságnak ára van. Nem nősz fel.”

Gregston a fiataloknak és szüleiknek tanítja a személyes interakció, a mélyebb beszélgetések és a kapcsolatok értékét.

A tizenévesek Gregston Heartlight bentlakásos tanácsadó központjában töltött egy év alatt nem férhetnek hozzá mobiltelefonhoz. Amikor hazatérnek, „a legnagyobb problémájuk az, hogy olyan hasonló gondolkodású társakat találjanak, akik nem foglalkoznak annyira a telefonokkal” – mondta.

Liebert, a tampai pszichoterapeuta szerint a tantermi mobiltelefon-tilalom, amely a következő tanévben több államban lép életbe, jó irányba tett lépés.

„Soha nem mondott nekem egy páciens sem olyat, hogy »amikor azt mondtad, hogy csökkentsem a közösségi média használatát és 50 százalékkal kevesebbet görgessek, az életem összeomlott«” – mondta Liebert az Epoch Timesnak.