top of page

XI. „Dunán innen, Tiszán túl” döntő, Gyergyószárhegy 2022. – Csaba testvér levele – videó







Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület Tisztelt TÁMOGATÓNK! Tisztelt Szervezők, Segítők, Versenyzők, Felkészítők! Tisztelt Szülők, Hozzátartozók! Kedves Csaba testvér! Drága Hajni, Dalma, Emese, Tamara, Kinga és a többiek!

Köszönjük a „XI. Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei, Ifjúsági, Népművészeti Tehetségkutató verseny döntőjének előkészítésében, szervezésében, rendezésében és részvételében nyújtott segítségeteket. Csaba testvér szárhegyi otthonának vezetője Csergő Hajnal a legszeretetteljesebb vendéglátásba fogadta a programsorozat döntős gyermekeit. A délvidékiek csoportfelelősei nyilatkoztak ez ügyben és a következőket mondták:


Még a falakból is árad a jóság és a szeretetteljes légkör, amit a nagyszerű házvezető, Hajni teremt a gyermekeknek, itt megnyugszik és boldog lesz az ember, mert testvérként kezelik és ez a hely csodálatos környezetben fekszik a gyergyói medencében. Nekik különösen nagy élmény a síkságból érkezvén. Továbbá sikerült a program, mivel sok magyar-magyar barátság született. Már meg van a jövő évi horgosi előválogató időpontja, írja be mindenki a naptárába. 2023. február 11-én találkozunk nálunk – zárta mondandóját Csányi Tamara

Jövőre a tehetségkutató program döntőjét újból Erdélybe szeretnénk megrendezni, az elmúlt évek kapcsolati tőkéjére, az elért sikerekre építve. Leülünk a kulturális szervezői csapattal, hogy minél hamarabb tisztázódjon a következő évi rendezvény időpontja és az adott szervezetek decemberben, januárban be tudják illeszteni a naptárjaikban a programot. Köszönjük szépen a gyergyószárhegyi polgármester támogatását és segítségét. Köszönjük szépen Antal Csanád és zenekarának a nagyszerű muzsikát! Eredmény összefoglaló: ld. legalul! Csaba testvér levele:

XI. „Dunán innen – Tiszán túl” Kárpát- medencei ifjúsági, népművészeti tehetségkutató verseny döntőjét, 2022. június 25. kezdettel Gyergyószárhegyen tartják! Gratulálok mindazoknak, akik e nemes vetélkedőn részt vehetnek! A versenyzők figyelmét szeretném a tizenéves Máriára irányítani! A boldogságos Szűzanya fiatal lányként útra kel, hogy idős rokona segítségére legyen. A hosszú, közel 150 kilométeres út abban az időben gyalog, szamárháton nem lehetett könnyű egy egyedül utazó fiatal lánynak! És mégis, Mária amikor megérkezik öröméneket zeng, Magnificatot énekel a boldogan újjongó Erzsébetnek! Kedves fiatalok, Máriától mindannyiunknak ezt kellene megtanulnunk! Minden nehézség, gond ellenére tudjunk tiszta szívvel örvendeni egymásnak, és öröméneket zengeni a bennünket mindig és mindenhol szerető Istennek! Szeretettel kérem a dalt, a táncot, a költészetet nekünk ajándékozó Teremtőnknek az áldását életetekre, munkátokra, és biztatlak benneteket, hogy Magnificatot éneklő, tiszta szívű Máriák legyetek ezen a földön! Szeretettel, Csaba t.



MTI közlemény:


Budapest, 2022. június 24., péntek (OS) - XI. Dunán innen Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Verseny döntője Gyergyószárhegyen Napisten havának utolsó szombatján Gyergyószárhegyre figyel az egész Kárpát-medence, mivel Danguly Ervin Polgármester jóvoltából és Sebestyén Márta szakmai vezetésével, Böjte Csaba Ferences rendi szerzetes fővédnöksége alatt megrendezésre kerül, 40 produkcióval 2 korcsoportban és 4 kategóriában az a program ami a mai atomjaira hullott társadalmunkban csodának számít. Az előválogatón legjobban szerepelt gyermekek bemutatják tiszta forrásból az örökségünket, népzene, néptánc, népmese, népdal kategóriában. Népművészeti seregszemlénket Dr. Kriza Ákos emlékére szervezzük. Nagy örömünkre 13 év után programsorozatunk méltó helyre, Gyergyószárhegyre került. Kiadó: Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület

Döntő videó anyaga: I. rész:

II. rész:

Tiszta szívből köszönöm és gratulálok a gyermekeknek az együtt töltött minőségi pillanatokért ! ❤❤❤ Isten áldásával megköszönve! Rápóti-Fekete Mónika elnök







132 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page