XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren ‒ Fucskó Miklós helyszíni tudósítása
- dombi52
- 5 órával ezelőtt
- 4 perc olvasás
2026.07.03-án, pénteken 13 órától megkezdődött a XII. Magyarok Országos Gyűlése az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A megnyitón Vukics Ferenc, a MOGY és a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója hangsúlyozta, hogy a közösség ereje, az egymás iránti felelősség és a kitartás adhat esélyt a magyarság számára, hiszen egy élő nép akkor is képes kiállni értékei mellett, ha nehézségekkel kell megküzdenie. A MOGY egyik fontos üzenete, hogy az évenkénti találkozások erősítik a közösséget abban, hogy közösen dolgozzunk a szabad magyar ember jövőjéért. A rendezvény június 5-én, közös nyilatkozattal ér majd véget.
A MOGY idei eseményei mintegy húsz helyszínen, közel kétszáz programot, előadást, koncertet, bemutatót kínálnak az Ópusztaszerre érkezőknek. Az országgyűlési választások eredménye és az azt követő kormányzás ismeretében – különös tekintettel arra, hogy a TiSza-kormány is e helyszínen tartotta első ülését – várható volt, hogy ezekhez igazodik az idei rendezvény tematikája és előadóinak köre is. Csak néhány ismert személyt kiemelve, pénteken-szombaton találkozhatott a közönség a következőkkel: Király Tamás, Toroczkai László, Dr. Borvendég Zsuzsanna, Nógrádi György, Dr. Tóth Máté (energiajogász) Vukics Ferenc, Bogár László, Orbán Balázs, Nagy Attila Tibor politológus, elemző, stb.
(Részletes program a mogy.hu oldalon tekinthető meg.)A MOGY kiemelt politikai helyszíne a Drábik Jánosról elnevezett színpad volt, ahol szombaton többek között Király Tamás beszélgetett Toroczkai Lászlóval.


Toroczkai többek között arról beszélt, hogy a bírói jogköröket törvényileg korlátozni kellene, hiszen nem kívánatos, hogy attól függően, ki ítélkezik, a bíró ugyanazért 2 vagy 8 évet is adhat, azt pedig leosztják, hogy ki tárgyaljon egy ügyet. Különös, hogy rendszeresen a MHM-mal nem szimpatizáló bírót kap a pártjuk. Ebben a ciklusban fidesz-szdsz kormány alakult – mondta a Mi Hazánk Mozgalom vezetője –, ahol Kerényi György, a Kossuth rádió egykori főszerkesztője jut majd ismét pozícióhoz, Tar Zoltán pedig egy RTL-es liberál-globalista vezérre (Grósz Judit) bízta a nemzeti média megalapozását.

Toroczkai László elmondta még:
„Én soha nem konteózok, tényeket mondok, senki ártatlan embert nem fogok tönkretenni. Zsolti bácsit miért nem vitték el? Soha nem „zsoltibácsiztam”, nem is fogok, mert Zsolti bácsi lehet, hogy nem is létezik.”
A gyermekvédelem kapcsán kiemelte, hogy a gyermek az egyik legfontosabb nemzeti ügy, és a kormányzati kétharmaddal átviheti ugyan akaratát, de azonos neműeknek gyermeket adni nem kívánatos, míg 3-400 ezer pár vár gyermekre...
Miért nem azzal foglalkoznak, hogy mi az oka a növekvő számú meddőségnek – tette fel a kérdést.
Toroczkai beszélt arról is, hogy a Pride kapcsán, ahol egy férfi pórázon vezeti a kutyának öltözött társát, akinek MP gyermeket akar adni, Dúró Dórát támadják, mert a fotósa készített erről felvételt.
Végül Toroczkai László a Családi büszkeség menetére invitálta közönségét jövő szombatra,
ami a gyermekekről szól, és a gyermek az vörös vonal, amit meg kell védeni, a normalitás túlélése érdekében, ezért kell kimenni érte az utcára.
NÓGRÁDI GYÖRGY biztonságpolitikai szakértővel – aki több könyvét dedikálta a programja után – ugyancsak Király Tamás beszélgetett.

A jelenleg zajló háborúk kapcsán elmondta többek között, hogy a 150 mm-es tűzérségi lőszer ára egy év alatt a tízszeresére ment fel (ez növeli a fegyverkereskedelem- és korrupció gyorsulását és nagyságát Ukrajnában is – fm.) Közölte, hogy jelenleg nincsenek karizmatikus politikusok a mai Németországban. Európából többen menekülnek el, mint ahányan bejönnek, ezért fogadták korábban a spanyol, török vendégmunkásokat. 2015-től Merkel elszúrta. Nincs felső határ ‒ mondta. De van. Nem azok jönnek, akiket vártak.
Öt év után nem akarnak dolgozni, mert "menekültként" többet kapnak, mint munkával kereshetnek.
ORBÁN BALÁZS – NAGY ATTILA TIBOR – KIRÁLY TAMÁS

Beszélgetésükön Orbán Balázs a választási vereségről szólva többek között elmondta:
„sokan jelentek meg a szavazófülkékben, s szinte mind ellenszavazó volt, akik a 'változás' mellett döntöttek. A változásban minden sokkal jobb lesz, mondta az ellenfél, míg a békét, stabilizált változatlanságot tőlünk kevésnek ítélték meg. De lehet, változást kellett volna ígérnünk, lecserélni minisztereket, Orbánt...,
egy teljesen új, jobboldali kormányt kellett volna kínálni. Bár Orbán Viktornál jobb embert és a stabilitás értékeinél jobbat nem tud”.
Nagy Attila Tibor szerint a néppártból való 2021-es kilépés olyan folyamatokat indított el, ami a választás elvesztéséhez vezetett. Ráadásul az uniós fejlesztési pénzek nélkül rengeteg fejlesztést le kellett állítani, ami sértette azon vállalkozói érdekeket (is), akik a TiSza mögé álltak a választási kampányban.
Orbán Balázs szerint Ursula von der Leyen azért van még hatalmon, mert az európai néppárt nem hajlandó kihátrálni mögüle.
Nagy Attila Tibor szerint viszont egy jó kormány eleve nem jut el oda, hogy megvonják tőle a támogatásokat.
Orbán Balázs erre úgy reagált, hogy az a kérdés, hogy milyen árat fizetünk a következő két évben az uniós forrásokért. Ha ez így megy tovább, a következő uniós költségvetés után már nem is lesz uniós forrás.
Nagy Attila Tibor: A kínai akkumulátorgyárak körüli problematika miatt sok szavazatot, pl. egész Debrecent (ami a fellegvára volt) elvesztette a fidesz.
Orbán Balázs: Ha mi most ideológiai alapon nemet fogunk mondani a kínai, amerikai beruházásokra, miből lesz itt gazdasági- és bérnövekedés?
Nagy Attila Tibor: Átfogó értékelést fél év múlva lehet mondani MP kormányzásáról. A VW csoport tervezett leépítése (az Audi is oda tartozik) miatt nem zárható ki, hogy nagyobb arányban visszatér a munkanélküliség. De nem volt még arra példa, hogy egy miniszterelnök belső kormányzati dokumentumokkal próbálja lejáratni az elődjét.
Az ukrajnai-magyar (kisebbségi jogokról szóló) megállapodás és a brüsszeli 16 millióról terjesztett „független” médiahírek kapcsán a közönség kifütyűlte, lehazugozta Nagy Attila Tibort.
(Ilyen kétoldalú megállapodások nem történtek, illetve nem kerültek bemutatásra, csak a Tisza-kormány kommunikációját halljuk vissza. Ígéretek és elvárt feltételek vannak valójában, amit pl. az ukrán fél a nyelvhasználatra vonatkozóan már meg is szegett. Ezzel magyarázható a közönség felháborodott reakciója. -fm.)
TÓTH MÁTÉ energiajogász és VUKICS FERENC arról beszélgetett a történelmi élőkép előtt, hogy mi jöhet még 2030-ra.

Az energiajogász szerint nagy a sorban állás az energiahordozókért, a ritkaföldfémekért Kínánál, a mesterséges intelligencia kihasználásáért. Magyarország esetében az erőfeszítésben van a jövő. A kellemetlen dolgokat szívesen tenni meg, a belátni, hogy „valami több, mint én”.
Vukics Ferenc szerint az elmúlt 2-3000 évben Kína és India volt a világ főszereplője, az utóbbi 2-300 év egy kitérő volt. A nagy történelmi évezredeket megélő népektől van mit tanulnunk. Elmondta még, hogy augusztusban tervezik, hogy Mohács évfordulóján 26000 emberrel lemennek imádkozni a csatatérre.
A jelenre utalva hozzátette: a vesztes csatát is meg kell vívni.
A szombati nap legkiemelkedőbb programja a történelmi élőkép volt, melynek hangsúlyos üzenete, jelmondata: „Kössünk szövetséget a jövőre!"

Meg kell tanulni énekeinket, kultúránkat és élni hagyományainkat. Magyar emberek, ne felejtsétek a régmúlt magyar embereket!
Az idei teljes MOGY leghangsúlyosabb eleme a gyermekek középpontba helyezése volt. Mert a gyermekek, a jövőnk, minden gyermek áldás, így a gyermekek megáldásával jelképesen megtörtént Magyarország megáldása is.



















