1526 ‒ Pécsi Sándor verse
1526
Elveszett Mohács, de még
nem veszett el a Hazánk!
Elveszett az ország két
harmada, de mi egy, már
mindig egy marad: együtt
rezgő részecskepárok
szétszóródása, az űrt
kitöltő időhurok.
Rések, repedések közt
itt van a múlt, itt van az
elmerült idő, hősök
süvöltő halálsikolya.
Bömbölnek a bronzágyúk,
hallod tücsökzenében,
mély éj, úszik a Tejút,
itt kinn a mezőn érzed:
itt vannak. Tomori Pál
itt lehelte ki lelkét,
az érsek, a szőrcsuhás.
A fegyvercsörömpölést
is hallod a fűszálak
zizegő halk neszében,
felnyerít egy paripa,
s hörögnek sebesültek.
Ötszáz esztendő óta
tart már a csata, most is
háború dúl itt, foglald
vissza Hazádat, amíg
tudod. Csatatérré lett
a betű, a papíros.
Megrontják gyermekedet,
lásd meg, hogy ki a gonosz!
Esztergomban paloták
bedeszkázva, pusztuló
romok és üvegkockák.
Mitől élő egy város?
A halottak éltetik!
A múltban van a jelen.
A nyikorgó bronzkilincs
milyen szépen énekel.
Az anyaméh csatatér lett;
"My body, my choice"?
De a tested sem tied!
Légy maradi lázadó!
Állítsd meg a pusztulást,
felfal az entrópia
mindent, ha ellent nem állsz!
Csatatér a kultúra,
ma akkor vagy bátor,
ha vállalod a múltat.
Faragott tölgyfa, kosos
padokkal visszafoglalhatsz
pár talpalatnyi helyet
az elsüllyedt Hazánkból.
Kopjafák dülöngélnek
a mohácsi vérmezőn.
Pécsi Sándor
Comments