2006 – A TERROR NAPJAI (filmen és „képregényben”, Budaházy rendezésében, Kollár Tibor ny. bányász tanúságtételével)
Varga Domokos György filmismertetője
Az alábbi filmben az a legdöbbenetesebb, hogy e sorok írásáig a tízmillió magyarból mindössze 250-en voltak kíváncsiak rá; vagy helyesebben szólva: egy teljes év alatt csupán ennyi rákattintóhoz jutott el. Ott van a világhálón, elvileg bárki hozzáférhet, még ha a jó cenzor gyorsan oda is írja nekünk: „Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet.” Olyan közeli múlttal foglalkozik, amelyben a 10 millió magyar elsöprő többsége javában élt már. És ez az igazmondó, lényeglátó dokumentumfilm-sorozat, amely híven felidézi a mi életünk e páratlanul sötét időszakát, 2006 őszének véres rendőrrohamait, a Gyurcsány vezényelte állami terror rémületes és fájdalmas napjait, lényegében nem éri el nemzettársaink ingerküszöbét. Nem érdekes, nem fontos. Nincs időm rá, van elég bajom.
Pedig, mint tudjuk, „akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék”. Mindenesetre Gyurcsány és a DK-ja ugrásra kész, hátha egyszer megint móresre taníthatja megvetett alattvalóit.
Nem kis szerencsénkre, akadtak, és még egymásra is találtak néhányan, akiknek fontos volt, hogy közelmúltunknak ez a darabkája – minden erre irányuló erős törekvés ellenére – ne vesszen a feledés homályába. Mindenekelőtt Budaházy Györgyöt, a film rendezőjét említeném. Mivel Gyurcsányék azért is akarták belőle megfaragni az elsőszámú terrorista rémisztő alakját, mert így remélték a saját, valóságos terrorizmusukról elterelni a figyelmet, Budaházynak jó oka volt arra, hogy egy igazán hatásos, oknyomozós, valóságfeltáró filmsorozatot készítsen a balliberálisok rémületes terrorjáról. De attól, mert jó oka volt rá, kikerülhetett volna a keze alól akár egy csapnivalóan rossz, propaganda- vagy kampányízű film is. Ehelyett azonban az derült ki, hogy egy nemzeti radikális hazafi még egy 17 évnyi fegyházbüntetés valós fenyegetése alatt is képes a kiváló alkotómunkára.
Ugyancsak szerencsénknek mondhatjuk, hogy bár hazafiainkat és honleányainkat nemzeti kormányunknak nem sikerült egyhamar és egy lendülettel kegyelemben részesítenie, azért a vele szoros kapcsolatot ápoló civil szervezet, a CÖF-CÖKA – hogy, hogy nem – szükségét érezte a film elkészítésének, s megbízást is adott rá Budaházyéknak. Így állhatott össze a nagy csapat (fényképezte: Almási Lajos és Kelecsényi Nándor; vágás: Almási Lajos, Budaházy György és Kelecsényi Nándor; grafika: Szilágyi Ákos és Váradi Paszkál; narráció: Sipos Zoltán). S szintén az alkotók közé emelném még a film egyik szereplőjét, Gőbl Györgyöt, aki nemcsak mint a rendőrök és hatóságok üldözöttje, hanem mint a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke is mélyen beleásta magát 2006 ősze történetébe, írott, hang- és filmfelvételes dokumentumaiba. Többek között neki köszönhetően sikerült filmes bizonyítékok segítségével lerántani a leplet arról a szemen szedett rendőri hazugságról, hogy a tüntetők támadtak rá a rendőrökre, holott éppen fordítva.
E korszakos jelentőségű filmsorozat 6. része mostani felidézésének az adott különös időszerűséget, hogy az egyik szereplője, Kollár Tibor nyilvánosságot keresett egy olyan peres ügy közzétételéhez, amelynek kárvallottjai munkában megrokkant bányászok. Márpedig Kollár Tibor maga is bányászként kereste kenyerét, s miként e szóban forgó részből is kiderül, hamar és könnyen elfogja az együttérzés a bántalmazottak iránt. Ráadásul – s ez egy még sokkal ritkább emberi vonás – elég bátor ahhoz, hogy a hatalmaskodók önkényeskedését szemtől szembe szóvá tegye.
De ne vágjunk a dolgok elébe!
Mindössze 9 perces ez a filmrészlet, de lehet, hogy e rohanó világunkban sok olvasónk számára ez is soknak bizonyulna. Úgy döntöttem, készítek számukra egy „képregényt”, amelyen ha átszaladnak, a terror emlékképeiből valamennyi csak megragad elméjükben, jövőnknek szóló örök tanulságként.
Rádióból hallottuk, hogy le van zárva a Kossuth tér, de délután 3-tól a rendőrség újra megnyitja. (...) A tömeg nagy része elindult a Kossuth-tér felé. A Bajcsy-Zsilinszky úton jöttünk.
Bejöttünk az Alkotmány utcába, a tömeg legelején jöttem. Rendőrsorfalba ütköztem az Alkotmány u. 19 előtt. Közben egymásba karoltunk. Elkezdtük énekelni a himnuszt. A rendőrsorfal a himnusz éneklése alatt elindult felénk. Ütöttek gumibotokkal, kirugdostak a pajzsok alól. Lágyékrészen találtak egy párszor, amit próbáltam a kezemmel védeni. Ekkor eltört a bal kézfejem. Amikor pedig felnéztem, akkor pedig telibe kaptam az orrom és a homlokom kellős közepén. Fejre, vállra, testre, lábra kaptam még folyamatosan botütéseket. Valamelyik rendőr közvetlen közelről arcon fújt engem gázspray-jel, majd a következő pillanatban el is kapták a gallérját a kabátomnak és be is húztak a rendőrsorfal mögé. Valahol itt tepertek le az út kellős közepén, hátrabilincselték a kezemet, dőlt az orromból a vér, belenyomták a fejemet a vértócsába. Ekkor egy REBISZ-es kamerával eljött mellettem, tőle megkérdeztem, hogy hát ez mire volt jó. A fejemre léptek, hogy ne kommunikáljak velük.
Megállt egy mentő mellettem, megkérdezték a rendőröket, hogy ellátásra szorulok-e, azt mondták, hogy nem, a mentő továbbment.
Majd amikor földre került, megbilincselték, húzták a földön, nagyon komoly, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
MESÉLŐ: Már délután, itt az Alkotmány utca torkolatánál megkezdődött a rendőrség másnap hajnalig tartó, teljesen indokolatlan kegyetlenkedése.
Az Alkotmány utcában könnygáztámadást kaptunk, és ez elől kiszaladtunk a Bajcsy-Zsilinszky út irányába, ide, erre a részre.
Ott volt egy kis nyugalmi időszak, és akkor én ide besétáltam a zebrától, feltett kézzel, nemzetiszín zászlóval a hátamon.
Egyszer csak azt érzékeltem, hogy felém is rohannak rendőrök, ezért elszaladtam a rendőrök elől. Mivel beértem a tömegbe, ott felhagytak az üldözésemmel.
Egy csomó embernek vérzett a feje, minden. Tehát egyértelmű volt, hogy a rendőrség rátámadt a tüntetőkre. Meg is mondtam a magamét: „Szégyelljétek magatokat! Miért nem a nép oldalán álltok?”
Pillanatok alatt kiugrott pár rendőr, és tomfával leütöttek. Hátracsavarták a kezemet, és ilyen nagyon vékony kábelkötegelővel beletépték gyakorlatilag (...) Idehoztak, erre a helyszínre. Valaki mellettem vonaglott, pörgött, borzalmas állapotban volt, és egy vékony fejhangon üvöltöző rendőr rugdosta bakancsban a fejét. Szerintem meg is halt volna, ha a másik nem rángatja le róla. (...) Betettek minket egy rendőrautóba, csakhogy előtte befújtak töményen könnygázt. Amíg beértünk a Gyorskocsi utcába, fuldokoltunk szabályosan. (...) A kábelkötegelőt nagyon sokáig nem vették le rólunk, elkékült a kezünk...
MESÉLŐ: És ezután megkezdődtek a már szeptemberből már jól ismert, hamis rendőri vádaskodásokon alapuló koncepciós eljárások.
Olyan futószalagszerűen mentek a tárgyalások. Az első fokú tárgyaláson a vád ellenem rendbontás, garázdaság volt, amiben első fokon el is ítéltek. De másodfokon felmentettek.
Az Alkotmány utca végén szolgálatot teljesítő rendőr kollégáinkat megtámadták.
MESÉLŐ: Mindezek után Pigler István rendőr őrnagy, aki az Alkotmány utcai rendőrattakot vezényelte, azt a valótlanságot írta az aznapi jegyzőkönyvbe, hogy az erőszakos, garázda tömeg rátámadt a rendőrökre, és ezért rendelte el az oszlatást.
Az a narratíva, amit a rendőrség folyamatosan mondott, hogy a tüntetők támadtak a rendőrökre, ez egyszerűen nem igaz. A rendőrök támadtak rá a népre, az emberekre.
A rendőrség alaphelyzetben is, ugye, egy erőszakszervezet, de itt a politika konkrétan terrorszervezetet csinált a rendőrségből.
MESÉLŐ: Gyurcsány utasítását végrehajtva, a szeptember 18-át követő napokban és október 23-án a rendőrség az 1950-es éveket idéző terrorhadjáratot folytatott Budapest utcáin. Válogatás nélkül összefogdosva és brutálisan bántalmazva magyar polgárok sokaságát.
A kollégáim, és én is – jó napot kívánok! –, a törvények és jogszabályok szerint jártunk el. A munkánkat végeztük.
Hát, ennyit a filmről, közelmúltunkról. S aki esetleg úgy érezné, hogy képes olyasféle együttérzésekre és bátorságokra, mint Kollár Tibor, kérem, kattintson alulra, ahol a Kúria ítélete olvasható a munkában megrokkant bányászok megrövidítésével kapcsolatban. S ha még segíteni is tudna, írjon szerkesztőségünknek.
Kapcsolódó cikkünk:
