Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk! (1.) Cser Ferenc és Darai Lajos: A magyarok nem Ázsiából erednek
Egyetlen régi feljegyzés sincs arról, hogy a magyarok eredetileg Ázsiából jöttek, és 1100 éve nomádokként vándoroltak be Európába – hangoztatta már Magyar Adorján is. Vámbéry Ármin mégis több könyvet kiadott erről itthon és külföldön, s azt írta bennük, hogy a magyarság ázsiai, sátoros eredetű, majd eredeti jegyeit elvesztett keverék nép. Tette ezt a komoly tudomány állítása ellenére, miszerint nyelvünk a finnugor nyelvcsalád tagja, és embertanilag is európaiak vagyunk, jellegzetesen földművelő nép.
A német tudomány kapva kapott ezen, és onnantól kezdve az iskolakönyvekben nemcsak az szerepelt, hogy a magyarság török nomád eredetű, hanem az is, hogy mongol eredetű.
Előbb még Vámbéry Ármin – eredeti nevén Wamberger Hermann – úgy gondolta, Magyarország őslakossága finnugor, s Árpád honfoglaló népe török volt. Bécsi udvari látogatása után viszont már úgy látta, a magyarság lényegét az Árpáddal bejöttek képezték, akikhez annak előtte csatlakozott kevés finnugor elem, s a mai magyarság vérében már egy csepp sincs az ősmagyarságból.
Ferenc József feltűnő odaadással karolta fel ezt a magyarellenes elméletet: elősegítette a sajtóbeli terjesztését, s elrendelte a tanítását az osztrák–magyar birodalom minden iskolájában. Az elmélet kiagyalójának – új nevén túl – magyar nemességet adományozott, nyilván azért az érdeméért, hogy elmélete kapóra jött az osztrák császári hatalomnak a magyarság elnyomását célzó politikájához. A magyarságnak a nyelvészetben és embertanban járatlan tagjai idővel csakugyan elfogadták ezt a minden oldalról közvetített, ráadásul tetszetős, felettébb romantikus színezetű tévtant.
Holott a magyarság ázsiai eredetéről egyetlen történelmi nyom vagy följegyzés sincs. És komolyabb magyar tudós ezt az elméletet nem is fogadta el sosem. Hiszen a Vámbéry-(Wamberger-)féle koholmánnyal szemben olyan igazságok állnak fenn, amelyeket bár ideig-óráig el lehet hazudni, előbb-utóbb azonban visszanyerik méltó emlékezeti és tudatképző szerepüket a magyar szellemi műveltségben. Melyek ezek a magyar történelmi igazságok?
1. A magyarság embertanilag igen régóta, s még ma is eléggé egységes. Nyelve egyöntetűen európai ősnyelv, az a kevés idegen eleme, ami a kereszténységgel és az osztrák uralommal került a nyelvbe, fölösleges és kiküszöbölhető. Végtelenül régi írásunk lett az alapja minden későbbi írásnak!
2. A magyarság őseurópai nép, mint például a baszk és az etruszk. A finnugornak nevezett rokonságának nagy része éppen őtőle – a Kárpát-medencéből északra, északkeletre, igen régen – elköltözött testvére. E tény történelmi, nyelvi, néprajzi és embertani adatokkal pontosan kimutatható.
3. Az európai germán és szláv világ, de még az ógörögök is kaptak tőlünk, a Kárpát-medencéből „emberanyagot”, itteni műveltséggel. Csakhogy az összességében kétezer évig tartó három kurgán hódítás műveltségükben és nyelvükben elsorvasztotta az innen elszármazottakat, őket indoeurópaivá téve.
4. A Kárpát-medencei magyarság azonban – az igen korai régészeti nyomokat hagyó bükki műveltség embereitől kezdve – embertani és műveltségi folytonosságot őriz: a korai hegylábi műveltségtől a középhegységi és dombvidéki műveltségeken át a síkvidéki műveltségekig. Belakta és felhasználta itteni gazdag környezetét.
5. Az első kurgán-hódítás a folyammellékeket felégette, de a második elől már elbújtunk, illetve északkelet, északnyugat és dél felé kitértünk előle, míg a harmadikat már feloldottuk, mint ahogy azóta is mindig magunkba olvasztottuk, vagy megállítottuk, visszafordítottuk minden hódítónkat: kimmereket, keltákat, szkítákat, szarmatákat, besenyőket, kunokat, tatárokat, törököket, osztrákokat, oroszokat.
6. Az első tiszai műveltséghez köthetjük a síkvidékeken kilencezer év óta folytatott földművelést; a másodikhoz pedig a több mint hétezer éve a dombvidékeket is hasznosító földművelést, valamint a földművelő állattenyésztést, amely már igen régóta elterjedt a Kárpátoktól a Dnyeperig, és vitte oda népünk egy részét.
7. A Kárpát-medencei népünkhöz kötődő kézművesség, fémművesség is igen magas szintre fejlődött. Az itteni antimon bronz versenyképes volt az acél megjelenéséig; a kardkészítő mestereket a hódítók isteni ranggal felruházva tisztelték, fémszállítóik életét meghagyták, őket nem háborgatták.
8. A Kárpát-medencei magyar műveltség, nyelv és nép mellérendelő vonásokat mutat, s ez az emberek közötti egyenrangú együttműködésre vall. Ennek megfelelően az ábrázoló művészet sem jelenít meg rangbéli különbséget vagy égi hierarchiát, a környezet is így épül fel, a hitvilág az inneni és onnani világon lakó lélekhez kötődik.
9. Az Árpád fejedelem által vezetett „honfoglalás” belső visszatérés volt: olyan államszervező hadművelet, amely a magyarság hatalmát kívánta megerősíteni, egyesítve a magyarságot, megszűntetve a hatalmi szétszakítottságot. Vérszerződéssel pecsételte meg a már több mint 1100 éve fennálló államiságunkat, megalapozva a Koronaeszme majdani „uralkodását”.
Kijelenthetjük, hogy az időnk során feltárt magyar jellegzetességeink az emberiség legrégibb műveltségéből valók. Ezeknek még csak részleteit ismerjük ugyan, de már ez is sejteti a nagyszerű egészet. Nemcsak szerszámokról, eszközökről van szó, hanem egy kiváló szellemiségről. Ősműveltségünk valójában rímel a mai tudományosságra: a világmindenség valóságából indul ki, mint ezt például a 29000 éves bodrogkeresztúri Hold-naptár, vagy népmeséink erkölcsi tartalmai, emberség-tanításai is igazolják.
Vértes László által Bodrogkeresztúr-Henye lelőhelyen kiásott,
a felső paleolitikum középső szakaszából származó anyaméhet ábrázoló
faragott mészkő tárgy holdnaptár bemetszésekkel.[1]
Erőt és lelkesültséget meríthetünk a számunkra legszentebb tényből, hogy a magyarság mindmáig fönnmaradt eredeti őshelyén, a nehezen járható hegységek által körül zárt, jól védett Kárpát-medencében, mindennemű viszontagságai és a későbbi betelepítések ellenére is.
(folytatása következik)
[1] http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2010/tv1012/pasztor.html.
