Tudatunk védelme (21) – KIK VÁLASZTTATHATTAK KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK? (6.) – Sütő Gábor tanulmánya
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
A politika olyan, mint a számtan,
minden, ami nem teljesen helyes – helytelen.
Gárdonyi Géza
Bevezetés
Tájolás
A vereség legfőbb oka
Az elhallgatott alapvető ok
Egyéb „nem teljesen helyes” lépések
Magyartalanítás
A kommunistázás zsákutcája
Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok, s egyre inkább magyarok is!
A jövőre nézve
6. A kommunistázás zsákutcája
A rendszerváltás óta a szocialista korszak a maga egészében számos vakbuzgó politikus, politológus, újságíró, közéleti személy, valamint tv-programok lekicsinylő, kifigurázó, vádló megjegyzéseinek céltáblája. Még Schmidt Mária történész is azt állította a Bayer showban, hogy „a szocialista kormányok csak rombolni tudtak.” Nincs egyedül a példátlanul elfogult történelmietlen állásfoglalásával. Hasonló tudományellenes ítéleteket hallunk sokaktól, s hallottunk időnként Orbán Viktortól is. Még a Tisza-kormányt is baloldalinak nevezik. Súlyos fogalomzavar, amit helytelenül, de félő, hogy egyesek megtévesztésül ismételgetnek.
Történelempolitikai ábécé, hogy a baloldal szemben áll a tőkével, a kapitalista rendszerrel. Magyarországon jelenleg egyetlen baloldali párt van, a Munkáspárt. Az összes többi párt, köztük úgy a Fidesz, mint a Tisza párt egyaránt a tőkésrendszer híve, azaz jobboldali! „Nem teljesen helyes” eljárás tehát, hogy aki fideszesként lebaloldalozza a Tiszát, hiszen még azt is tévesen ítéli meg, ami e két jobboldali pártot lényegesen megkülönböztet: a nemzethez való viszony. A Fidesz a nemzeti értékek és érdekek, a Tisza a globalizmus mentén politizál. Hogy mekkora különbség van a kettő között, azt, sajnos, április óta mindenki láthatja. Ezért súlyos politikai hiba az átgondolatlan dobálódzás e fogalmakkal.
Nem azt kifogásoljuk, hogy nem dicsérik a szocialista rendszert, hanem a történelemhamisításukat. Bár tárgyszerűbbek is lehetnének, ha észrevennék, hogy hasonlíthatatlanul jobb lenne helyzetünk, ha a rendszerváltás nem veri szét, árusítja ki a szocialista korszak világhírű iparágait és mezőgazdaságát. Annak lenne értelme, ha a kommunistázók – legyenek fideszesek, tiszások – ha nem is szárnyalnák túl, legalább elérnék az „átkos” életszínvonalat, s ha nem az egyéni és csoportérdekeket követnék, hanem a közhasznot néznék, s nem rontanák a lelkeket az alaptalan kommunistázással, baloldalizálással. A fideszes harcra hívás a múlt ellen öntévesztő, időszerűtlen, tárgyszerűtlen, társadalmilag káros. Akárcsak a Tisza-különítmény hasonló „történelmi” ámokfutásai, mert mindkettőjük eljárása a tőkésrendszer mai bajairól, a jelenlegi bűnösökről, hazaárulókról vonja el a figyelmet, akik közismerten nem kommunisták.
Az esetek többségében a rendszerváltás óta folyamatosan kommunistázók, mostanában újkommunistázók sokszor sem életkorban (ez feltűnő), sem tapasztalatban (ez még feltűnőbb) sem hitelességben (ez a legfeltűnőbb) nem elhívatottak, hanem felbéreltek. Nem hisszük, hogy sokan akadnának közöttük, akik meg tudnák fogalmazni, mi az ideológiai különbség a baloldalozás és a kommunistázás között, da habozás nélkül harsogva ítélik el mindkettőt. Értékeléseik vagdalkozóak, színvonaltalanok, előítéletesek, a legtöbbször egyszavas „komcsizásban” merülnek ki. A „posztkommunistázás” és a „neo-kommunistázás” időben próbálja elhelyezni az eseményeket, de ugyanúgy zavaró, hiszen a most és itt az így nevezetteknek sem a kommunistaság a fő jellemzőjük, hanem az hogy ugyanúgy a tőkésrendszer hívei, mint az őket lekommunistázók.
A Fidesz megújulásában vezető szerepre kijelölt Bóka János által használt „újkommunista tempó” minősítésről sem mondható más. Az a legvisszatetszőbb, ha azok teszik ezt, akik megjátszott, vagy igaz kommunistából a szemünk előtt vedlettek át antikommunistákká. Mindegyikükre vonatkozik Hankó Balázs minapi találó meglátása, ha ő másokra is vonatkoztatta: „Ha úgy vádolnak, hogy a tényeket nem ismerik, az hiba. Ha úgy vádolnak, hogy a tényeket ismerik, az pedig bűn!”
A múlt fogalmaival való vádaskodás a tiszás jelen fejleményeivel és szereplőivel szembeni tehetetlenségre, szellemi beszűkülésre utal, s annyira elharapódzott, hogy már nemcsak megtévesztő és káros, hanem nevetséges is. Politológusok, újságírók, közéleti személyiségek, még országgyűlési képviselők is, legyenek kormánypártiak, vagy ellenzékiek lekommunistázzák egymást, mintha azt hinnék, e ráolvasással el is intézték ellenfelüket, észre sem veszik, milyen mulattató, hogy nyilvánvalóan nem kommunisták lekommunistázzák egymást. Ebben még a hasonló esetekben emlegetett diszkrét bájt sem találunk, annál inkább szellemi restséget, kétszínűséget, eligazodási képtelenséget, közvéleményünk félrevezetését. Óhatatlanul felmerül még az is, nincs-e mögötte összjáték, alku-féleség, nem takargatnak-e valamit a semmi jogi, politikai következménnyel nem járó, már-már családias kommunistázással?
A problémákat a múltra hárító „kommunistázás” szellemileg-politikailag téves, elvonatkoztatott apolitikus gyakorlata azoknak, akik félnek, vagy képtelenek helyesen minősíteni a jelent fejleményeit, szereplőit. Nagy hangon állítják, „Ezek ‒ ugyanazok”, gúnyosan ki is mondják, „bolsik, komcsik”. Évtizedek teltek el, személyként nem ugyanazok, gondolatilag, politikailag különböznek. A világ helyzete, a felmerülő társadalmi problémák sem ugyanazok, sőt nagyon is eltérőek. Következésképpen a minősítéseknek, a teendőknek is másféléknek kell lenniük. Nem tudják bizonyítani sem a minden értelemben alaptalan vádaskodásukat. Nem tudnak iránymutató javaslatot sem megfogalmazni velük szemben, csak rágalmaznak. Az üres hangoskodás pedig felelőtlen, történelmietlen, félrevezető, kártékony. A jelenlegi tőkésrendszer megnevezhető, minősíthető, sőt minősítendő személyeiről, a szemük előtt zajló konkrét eseteiről beszéljenek, azokat ellenezzék a maguk valóságában. Ha erre nem képesek, vagy nem merik megtenni, jobb, ha hallgatnak.
A bizonyíthatatlan kommunistázás azért is álságos, mert tévesen ítéli meg és sérti az igazi kommunistákat. Akik pedig, a múltjuk tapasztalataiból tanulva, a világgal együtt változnak, s igyekeznek eligazodni és eligazítani az embereket a közös problémákban, ahogy erről kis odafigyeléssel bárki meggyőződhet. A jövőre vonatkozólag mindenki számára megszívlelendő Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének meglátása a közelmúltról:
„Nyitni kellett volna, megérteni, hogy a béke védelme nem csak a Fidesz, azaz a konzervatív erők feladata és küldetése. Hiába jeleztük, hogy a Munkáspárt is a béke mellett érvel, még a rádióba sem engedtek be bennünket. Pláne a tévébe! Amit a Tisza művel, az fasiszta diktatúra. Össze kell fogni ellene, a nemzet függetlenségét csak széles fronton lehet megvédeni.”
Elősegítené a jobb tájolást, ha a kommunistázók abból indulnának ki, hogy országunk, vezetésünk soha nem légüres térben élt és működött, hanem egyre bonyolultabb nemzetközi, ezen belül szövetségi rendszerbeli feltételek között. Sőt ezeknek a szerves részét alkotjuk ma is, s valamilyen szinten alkalmazkodni kell hozzájuk, ami óhatatlanul csorbítja szuverenitásunkat, korlátozza nemzeti érdekeink érvényesítését. A jelenlegi helyzetben emiatt vádaskodók tehát ugyanezzel vádolhatóak, csak elvakultságukban, eltájolódásukban észre sem veszik. Azt sem, hogy a nemzeti érdekeink védelmében, mind a Kádár-rendszer, mind az Orbán-kormány egyaránt küllőfelezett a saját szövetségi rendszerén belül; azzal, hogy láttatták és értelmeztették a külső világot is. Leginkább azt kell látniuk, hogy a Tisza-kormánnyal gyökeres változás, a behódolás tolakodott életünkbe: a kormányt maga a szövetségi rendszer hozta létre ellenünkre, így még küllőfelezésre sem gondolhat, hanem a tollbamondást kell teljesítenie; helyzete a Rákosi-rendszerre hasonlít, amelynek törvényszerűen buknia kellett.
A lakosság dolgos, értékteremtő, nemzetfenntartó tagjait „Mocskos parasztoknak” nevező tiszások ugyanebbe az irányba tartanak. Az elítélésük mellett álljon itt Schopenhauer tisztánlátó felismerése:
„A józan parasztész a műveltségnek majd minden fokát pótolhatja; de semmilyen műveltség nem pótolhatja a józan parasztészt.”
A múlttal való érvelés zsákutcájának példájaként sajnos megemlítendő az is, hogy a Rétvári Bence KDNP frakcióvezetője, akit világos gondolkodású, kulturált politikusnak, kemény harcosnak ismerünk, talán a múlttal való eluralkodott érvelés hatására, „a Kárpátok Fidel Castrójának” nevezte Magyar Pétert, ahelyett, hogy azt mondaná ki ő is, akár sokadszorra, kivel állunk szemben. Magyar Péter egy lapon említése Fidel Castróval ugyanolyan történelmietlen felfogás, amilyenekről a jelen írásban bőven esik szó. Castro történelmi személyiség, akire a világ csodálattal és elismeréssel fog emlékezni. Amerikai források szerint az USA-ban hatszáz tervet dolgoztak ki a meggyilkolására, s mintegy százat meg is próbáltak végrehajtani. Hazáját pedig az USA, a geopolitikai adottságokkal visszaélve, félévszázada nemzetközi fojtogató blokád alatt tartja és tartatja más engedelmes kormányok segítségével, s Venezuelához és Iránhoz hasonló agresszióval fenyegeti.
Mindannak tehát, ami ma körülvesz bennünket, semmi köze sem a kommunistákhoz, sem a baloldalhoz, sem a volt szocialista társadalmi rendszerünkhöz. Minden, de minden a most átélt vadkapitalizmus, s ide-odalógusainak, vitézkedőinek a saját, vagy kikényszerített terméke. Ha nem így kezelik, s nem nevezik néven, eltájolják önmagukat és a közvéleményt. Ami a történelmi felelőtlenség „nem teljesen helyes”, azaz a megújulást ellehetetlenítő jele. A tényszerűtlen kommunistázás ideológiát kér számon, így sokakat kizár a nemzetből. Az elemeiben helyes politika pedig ügyeket intéz el, helyzeteket old meg, nem tévesztheti szem elől az ideológiát, de kizárólag a megingathatatlan hazaszeretet vezérli.
következik:
7. Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
