Tudatunk védelme (21) – KIK VÁLASZTTATHATTAK KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK? (7.) – Sütő Gábor tanulmánya
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
A politika olyan, mint a számtan,
minden, ami nem teljesen helyes – helytelen.
Gárdonyi Géza
Bevezetés
Tájolás
A vereség legfőbb oka
Az elhallgatott alapvető ok
Egyéb „nem teljesen helyes” lépések
Magyartalanítás
A kommunistázás zsákutcája
Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok, s egyre inkább magyarok is!
A jövőre nézve
7. Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
A nemzetidegenek uralta tömegtájékoztatás, valamint a hazai külpolitika bűne, hogy a térségben folyó háború valós okairól, szereplőiről közvéleményünk második évtizede nem kap valósághű tájékoztatást. Viszont háttérhatalmi bebeszélést kéretlenül és bőven, és sajnos ez uralja a közvéleményt, nem a valós helyzet. A Tisza-kormány bűnös háborúpártisága miatt mindinkább érintett felekké válunk e háborúban. Parancsoló tisztában lennünk az elhallgatott eredeti világpolitikai okaival, s hogy kik hozhatják meg a döntést a békéről, amely mindenképpen kihat a helyzetünkre, arra is, hogy kikkel leszünk határosak.
Időrendileg a külső okok szerepét játszó első két döntést a magukat békepártinak feltüntető agresszorok hozták. Egyik sem nyilvános, de már eléggé ismert. Nyugat, az USA-val élén remélte, hogy a proxy-háborúval térdre kényszerítheti a peresztrojka és glásznoszty gorbacsovi gyakorlata, valamint a hidegháború állítólagos elvesztése miatt meggyengült Oroszországot, feloszthatja csatlós államokra, megszerezheti hatalmas természeti kincseit. Könnyű dolguk volt a ritkán józan Jelcinnel, a hiszékeny Gorbacsovval, a „nem teljesen helyes” alkuk nagymestereivel. A nem-ukrán ukrajnai vezetők pedig felajánlkoztak, hogy kiprovokálják a fegyveres összecsapást Oroszországgal. Meg is tették a Donbasz orosz lakosságának nyolc éven át folytatott gyilkolásával.
A politikánk elhallgatta/elhallgatja az első döntést, a Bush elnöksége alatt Oroszország ellen megtervezett proxy-háborút. Obama elnöksége alatt indították be, majd Trump és Biden beavatkozási politikájával folytatódott, s jelenleg ismét Trump vezényletével, ma is folyik. Immár abban a formában, hogy Oroszország ukrán hadszíntéren a NATO és a vele összefonódott EU ellen harcol, amelyek gyakorlatilag Oroszország ‒ Kollektív Nyugat háborújává bővítették a másfél évtizede indított, akkor még közvetett amerikai háborút.
A második döntés abban áll, hogy az előbbiekkel egyre szorosabb szövetségben ugyanezeknek a céloknak az elérésén mesterkedik a tőlük inkább csak módszereiben megkülönböztethető multinacionális háttérhatalmi pénzügyi-üzleti elit, élén a BlackRock vagyonkezelő befektetési óriással. Mindkét döntésnek megvan a maga világpolitikai fontossága, holott éppen a világ sorsával nem törődik egyik sem. Önérdekű, követhetetlen alkukra, fenyegetésekre, programozott káoszteremtésre, vagyonszerzésre szorítkoznak, kegyetlenül dolgoznak elérhetetlen végzetes céljukon, a másik fél elpusztításán, ami egyetlen véletlen vagy szerencsétlen gombnyomás miatt az emberiség megsemmisülésével járhat. Tehát a Kollektív Nyugat vívja, pontosabban vívatja a nemzetidegen ukrajnai vezetéssel az „orosz-ukrán háborút”. (A „Kollektív Nyugat” kifejezést Oroszország vezette be a politikai irodalomba) Trumpnak azért nem megy a „béketeremtés”, mert önmaga, s az őt támogató háttérhatalom az említett célokért folytatott háborúban érdekelt. Ukrajnát nem Zelenszkij, nem is ukránok, hanem ez a globális hatalom irányítja, amelynek Trump is csak az eszköze.
A két döntés nem nyilvános a világ előtt, kevesebb figyelmet is kap, pedig az alapvető okot képezik. A második szorosan kapcsolódik az elsőhöz, dátuma 2022. december 18. amikor Zelenszkij és Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója hosszas titkos tárgyalások után „megállapodott abban, hogy Ukrajna újjáépítésében részt vevő összes potenciális befektető és szereplő erőfeszítéseinek összehangolására összpontosítanak, a befektetéseket az ukrán gazdaság legrelevánsabb és leghatásosabb ágazataiba irányítva”. E fogalmazás lényegét sajátképpen szemlélteti Vatlay nevű BlackRock vezető 2022. február 24-i sajtónyilatkozata, aki a világban mind szokásosabbá váló kendőzetlenséggel fejezte ki magát:
„A háború kibaszottul jó az üzlet”, ezért a Black Rock azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus a lehető leghosszabb ideig folytatódjon. Részletezte is, hogy „Minden kibaszott nap szó szerint én döntöm el, hogyan alakul valakinek az élete.”
Ennek az „újjáépítésnek” a gyakorlati megvalósítása gőzerővel folyik, olyannyira, hogy a BlackRock már azt is igyekszik elkerülni, hogy az általa megszerzett ukrán földekre elesett ukrán katonákat temessenek, azaz nem ukrán földként akarják „újjáépíteni”. Larry Fink 2026 végétől immár központi szereplőként részt vesz a béke gazdasági alapjainak kialakításában. Zelenszkij maga dicsekedett vele, hogy Fink csatlakozott az amerikai tárgyalófélhez. „Csapatommal együtt eredményes megbeszélést folytattunk az amerikai féllel” s meg is nevezte Bessen pénzügyminisztert, valamint Trump vejét Kushnert és magát Larry Finket. A BlackRock nem véletlenül jelent meg a mindig változó összetételű tárgyalóasztalnál (ahol az egyik oldalon mindig csak Oroszország ül, de voltak esetek, amikor meg sem hívták az „orosz-ukrán háborúról” folyó tárgyalásra), hanem az új globális Ukrajna-stratégia részeseként, hogy a külföldön lévő, minden törvényt felrúgva megszerzendő orosz vagyonból részesülhet.
A harmadik döntés az első kettő kényszerű, ám logikus következménye, s az áldozatnak kiszemelt fél, Oroszország hozta. Teljes mértékben nyilvános. Jogos céljait nyíltan megfogalmazza, az emberiség érdekeit tartja szem előtt. A meghátrálásának a gondolata sem merül fel, s a világ egyre erőteljesebben támogatja. Bár az első két döntést hozók nem hajlandóak tudomásul venni, e döntés nem veszít teret, céljai nem változtak, teljesülőben vannak. Politikailag, katonailag egyaránt uralja a helyzetet, s nem szűken vett geopolitikai, hanem világpolitikai sorskérdésként kezeli kezdettől fogva.
E fennálló döntések érvényessége és kibékíthetetlensége miatt nincs, s minden tiszteletre méltó erőfeszítés, mint a magyar békemisszió, avagy a vérrontást szavakban elítélő, de ügyeskedő izgága és csak szankcionálni képes Trump agresszív csapkodása miatt mindaddig nem is lesz béke, amíg mindkét oldal kitart a döntései mellett. Ezért, bár az erőltetett és egyre több szereplős tárgyalásos megoldás nem kizárható, valószínűbb a csatatéri döntést követő és azt rögzítő megállapodás.
A világ előtt ismert harmadik döntés dátuma 2022. február 24., és a történelembe Oroszország Különleges Hadművelete (a továbbiakban KHM) elnevezéssel vonult be, s messze túlmutat az „orosz-ukrán háborún.” Geopolitikai és világtörténelmi jelentőséggel bír: nemcsak lefékezte a NATO keletre nyomulását, hanem a világpolitikában, első ízben, megálljt parancsolt az elbizakodott, globálissá válni akaró, az emberiségtől elidegenedett, s digitális rabságba hajszolását tervező globális háttérhatalomnak.
Ezt a világban a mai napig kevés politikus értette meg, kimondani pedig senki nem merte. A KHM egyértelművé tette, korunk fő ellentéte az elembertelenedett háttérhatalom és az emberiség között húzódik, s mindenkinek ezt tudva kell oldalt választania. E világtörténelmi jelentőséggel bíró, napjaink eseményeit meghatározó körülmény azért nem tudatosulhatott a világ nagy része előtt, mert sem a politika, sem a tömegtájékoztatás nem érti, vagy nem is akarja érteni, ezért nem is érinti. Közvetve vagy közvetlenül, ez okozza az orosz-amerikai szembenállást Ukrajnában, Európa önmaga elleni fordulását, a faji alapú népirtást Közel-Keleten, az agressziót a világtengereken, a szankciózást a gazdasági‒pénzügyi világban és más háborús fejleményeket. A kapkodó, izgága, agresszív Kollektív Nyugat nem tud mit kezdeni Oroszországnak e történelmi tettéből adódó erkölcsi fölényével, ami lassan, de biztosan kezd tudatosodni nemcsak a BRICS országokban, hanem a világban. Álláspontja világos, ismert és változatlan, miközben akár a Kollektív Nyugatot vizsgáljuk, akár az USA-t, vagy más országot, álláspontjuk folyamatosan módosul, az USA-é néha naponta kétszer is.
Tudatunk védelmében ebből az alapvető okviszonyból kell kiindulnunk és mindvégig szem előtt tartanunk. Az Orbán-kormány a békemissziójával mintha ehhez igyekezett volna tartani magát. Orbán Viktor egyes állásfoglalásaiban akadtak ennek tudatára utaló fogalmazások. Putyin pedig, aki Trumptól eltérően tartózkodik más politikusok minősítésétől, ezt mégis elismerte: „Ő azok közé tartozik, akik a földi realitások alapján határozzák meg politikai álláspontjukat”.
A Kollektív Nyugat mindezek ellenére, a tömegtájékoztatási monopóliumának, s nyílt és titkos ügynökeiknek köszönhetően elhitette a fél világgal, hogy az USA által indított folyamatot orosz-ukrán összecsapásnak tekintse. Nekünk azonban látnunk kell, az okviszonyokat nézve, ez a folyamat egyben a „Keletre nyomulás” szerves része, a „gyökeres ok”, amiről Putyin folyamatosan beszél, mint megszüntetendőről, de amit a Kollektív Nyugat meg sem hall, hanem feltétel nélküli részleges fegyverszüneteket erőltet az „orosz-ukrán háborúban”. Az orosz türelem eléggé megkésett véget érése, a KHM, tehát következmény, mégpedig a legfontosabb világpolitikai fejlemény, amelyet említésre sem méltatnak, de egyre inkább közismertté válik. Gyakorlatilag nem is új orosz követelésekről van szó, hanem korábban tett nyugati ígéretek betartatásáról, a NATO keletre nyomulásának leállításáról. A Kollektív Nyugat a KHM-et, mint olyat nem is támadja, nem is kommentálja, hanem elhallgatja.
Súlyos politikai tévedés tehát az orosz-ukrán fegyveres összecsapássá, világpolitikai szembenállássá mesterkedett közvetett amerikai agressziót az eredeti okok említése nélkül „orosz-ukrán háborúként” beállítani, ahogy a Tisza-kormány teszi. Esetenként még vezető amerikai politikusok is (maga Trump, Rubio külügyminiszter, nem beszélve a politológusokról) elismerik, hogy az USA-nak az Oroszország elleni proxy háborúja folyik, amely egyre inkább Kollektív Nyugat (benne a kihátráló USA-val) háborúja Oroszország ellen, ahogy ezt még a G7 legutóbbi értekezlete is így egyértelműsítette.
A Független Államok Közösségén belül kiprovokált és orosz-ukrán szembeállássá ügyeskedett orosz-amerikai proxy háborút tehát történetileg a Kollektív Nyugat tette háborúvá. A Kollektív Nyugatban egyre érezhetőbb zavart és rémületet kelt, hogy a KHM céljai kezdettől fogva nyilvánosak és változatlanok, s nincs bennük – sem pedig Oroszország vonatkozó állásfoglalásaiban – a nemzetközi joggal és normákkal szembemenő orosz cél, vagy követelés. Nem tudnak vele mit kezdeni, ragaszkodnak az eszközeikhez, ami a háború és a szankciózó politika. Mivel mindezt a magyar külpolitika sem hangoztatta, s ma még kevésbé teszi, érdemes más szempontból is áttekinteni a témakört.
következik:
8. A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok,
s egyre inkább magyarok is!
