Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk! (7.) Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medencei és környéki népü

Kr. e. 5500 körül a Boszporusz átszakadásakor a Fekete-tenger környezetében egyszerre megjelenő műveltségek közül Vinča a legjelentősebb telephely, ahonnan Vinča műveltségnek nevezik ezt. Rezet bányásztak, mert Rudna Glavánál 25 méter mélyre vezető bánya alján korabeli kerámiát találtak. Rezet öntöttek immár a jelen előtti 8. évezred végén, több mint két évezreddel megelőzve a sumér műveltség megjelenését. A Szegvár–Tűzköves (Szentes) mellett kiásott 7 évezredes szobor vállán rézsarlót lehet látni. Ez is azt jelenti, hogy rezet önteniük kellett, mert természetes rézből ilyen eszköz nem készíthető. A szobor vállán lévő rézsarló egy példányát Zaleszentmihályon, régészetileg nem datálható helyen meg is találták.

A Szegvár-Tűzköves-i rézsarlós szobor.[1]

Az északi bükki műveltség később kottafejes műveltség néven átterjedt a Kárpátokon egészen a Dnyeperig, és alkotta a kukutyini (angolul: cucuteny) műveltséget jelen előtt 6 évezreddel. A földművelés mellett az ércbányászat, a fémöntés és a fémfeldolgozás jellemezte a műveltséget, olyannyira, hogy a tőle délre és keletre élő pásztor műveltségeket is innen látták el rézzel.

Jelen előtt 5,5 évezreddel, a második kurgán invázió hatására kialakult urasági erődökben réz eszközök sorozata készült. Ebben az időszakban megjelent e területen a bronz is, amihez a környezet bronzával ellentétben ötvöző elemként nem arzént – később ónt – használtak, hanem antimont. A Kárpát-medence antimon bronzának a minősége olyan jó volt, hogy később még a vaskorszak megérkezését is késleltette, mert a Kr. e. 5. évszázadban ez a bronz még mindig olcsóbb és jobb volt, mint a korabeli vas. Csak az acél megjelenése szorította ki végleg.

A Kr. e. 7. században a vaskorszak küszöbére érkeztünk. A Kárpát-medencében azonban nem ez az időszak, amikor legelőször vasat öntöttek. A Tátra térségében már a jelen előtti 4. évezred elejéről ismert vaskohó. Ennél sokkal korábbról ismertek olyan kemencék, amelyeknek a hőmérséklete már 1600 °C fölött lehetett, amekkora hő a vasolvasztásához kell. Korábban még a vas tárgyakat szivacsos vasból kalapálással készítették el, mert a fémfeldolgozó, fémöntő műhelyek nem voltak képesek a vas olvadáspontjára fölmelegíteni a reakciós elegyet, és a vas szivacsos formában redukálódott az érceiből. A Kárpát-medencében mégsem terjedt el ekkor a vasolvasztás, mert a vas eszközök önmagukban alkalmatlanok voltak, pl. fegyverként mindaddig, amíg az acélt föl nem találták. S a Kárpát-medence bronza pedig annyira jó minőségű volt, hogy egyszerűen nem volt még szükség a vasra.

Bronz csákány [2], bronz kard.[3]

A szarmata, dák és kelta korszakban a vaskohászat erőre kapott már. De a vaskohók itt sem olyan hatalmas üstök, mint amiket ma használnak, hanem a faszénégető kemencékhez hasonlítottak, mint amilyet pl. Jósvafő határában még nemrég is lehetett találni. Érdekesség, hogy a szkíták egyenes utódai, az alánok leszármazottai, az oszétek, és ők, a kardot istenítők, a kovácsot is istenítették – és a sztyeppén nincs fa, hogy kovácsolni lehessen. Ez lehetett a szkíták korlátja is: nem volt korlátlan mennyiségű nyílhegyük! És ugyanezért azokat, akiktől beszerezték, azaz fémműves elődeinket is isteníthették, s ami lényegesebb számunkra, hogy szerepkörükben meghagyták. Mert az isteni szimbólum kard imádata tehát a sztyeppei kultúrákban igen mélyen gyökerezik. A kardimádat a szakértők szerint az iráni nyelvű pusztai népeknél egészen szokványos. Ennek igazolására Hérodotoszt idézik, miszerint az észak-pontuszi tartomány szkítáinál a vaskardot, a ’szkimitárt’ a hadisten, a szkíta Árész képmásának tekintették. Amint Claudius Marius Victor 5. századi marseille-i rétor is említést tesz Alethia című művében az alánok ’primitív’ vallásáról: a korabeli alánok áldozatokat mutattak be őseik tiszteletére, és a kard az ősi alánok vallásában is központi helyen állott. Sőt, a kard sokkal több ajándékot kívánt, mint más istenségek. Árésznak hadifoglyokat is áldoztak. Az emberáldozat másféle rendben történt, mint az állatáldozat: minden századik férfi fogoly fejére bort öntöttek, nyakát tál fölött elvágták, a tálat vérrel a halomra tették, s a kardot vérrel öntözték. E gyakorlat hatással lehetett a legendákra, ahonnét a vérrel telt Szent Grál edény, ill. kehely történetei kifejlődtek.

A kardkultuszt még a nem indoeurópai hunoknál is kimutatják, mivel azt átvették alán-szarmata szomszédjaiktól. A kardkultusz aztán az 5-6. században a Nyugat-Európába telepedő alánokkal megérkezett nyugatra is. E kereszténység előtti alán-szarmata vallás a csupasz kardot, ill. az általa képviselt természetfölötti erőt központi helyre tette. Sőt, itt már csak az a harcos sajátíthatja el tökéletesen hivatása művészetét, aki képes kardot kovácsolni magának. S jóllehet a kőbe zárt kard motívumának e vetülete a keresztény kort megelőző időkből való, nem jellegzetesen alán-szarmata eredetű. Inkább a széles körben elterjedt észak-európai kovácsszimbolika megnyilvánulása. E szimbólumrendszer jelenik meg a Kalevalában Wayland kovács történetében, és egyéb olyan regékben, ahol isteni vagy félisteni kovácsok őrzik az ércet fémmé alakító mágikus tudományt, s annak művészetét, hogy a harcosok miként alkalmazhatják e tudást a gyakorlatban. Valószínűsíthető, hogy az alánoknál és a szarmatáknál is ugyanez a hagyomány élt. S ez mind a széles körben elterjedt észak-európai kovácsszimbolika megnyilvánulása. S ahogy a kőbe zárt kard történetét a hadistent földbe szúrt karddal tisztelő galliai alánok vallása átalakította, ugyanúgy a Grál legendák kialakulását a varázskupáról szóló történetek hatásának tekinthetjük.

Árpádkori kardok.[4]

Álmos vezér a IX. század első felében még nagy kardkovács ipart szervezett Kijev alatt, ahol a híres, egész Ázsiában ismert kardot gyártották, melynek neve csak egyszerűen magyar volt.

[1] http://tomoryzsuzsa.weebly.com/csalloacutekoumlzuumlnk-kialakulaacutesa.html.

[2] http://www.szerszamgepgyartas.hu/hun/story/1-szerszamok.htm.

[3] http://csokantikvitas.hu/oszi102-tetel-lurisztani-bronz-kard/?lang=en.

[4] http://www.elib.hu/00900/00941/html/img/nagy/447b.jpg.