Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Kis magyar demográfia. (Hozzászólás Budaházy Edda gondolataihoz)

Két írás is megjelent  a „Szilajcsikón”, amely a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom összefoglaló fogalomkörébe sorolható. Az ezekben megfogalmazottakra szeretnék reagálni, remélve, hogy egy szélesebb körű eszmecsere bontakozik ki eme rendkívül fontos témakörben, bízván abban, hogy az így felhalmozott vélemények talán kormányunk ez irányú erőfeszítéseihez is használható tippeket adnak.

 

A jelen hozzászólásom látszólag vitatkozik néhány, Budaházy Edda által megfogalmazott gondolattal, de szeretném leszögezni, hogy csupán a saját véleményemet fejtem ki, amely vagy egyezik Edda álláspontjával, vagy ellentmond annak. Nem vitatkozni kívánok vele, hiszen cikkeiből egyértelműen kiderül, hogy ugyanazért a nemes célért száll síkra Ő is, mint amivel én is próbálkozom.

 

(Sajnálom, hogy a Youtube „szakértői” egy videofilmet tüntettek el a „mi érdekünkben”, tehát megkíméltek bennünket attól, hogy az ott bemutatottakon elgondolkozhassunk. A médiamogulok más esetekben nem ilyen válogatósak.)

 

A vizsgálódásunk témaköre sajnos sokkal bonyolultabb, mint ahogy a felhívás elhangzik „Hozz Világra Még Egy Magyart...”, ami alliterál azzal a felhívással, hogy „Hozz magaddal még egy szavazót!”. Első lépésként eredmény lenne már az is, ha a „Taníts meg gondolkozni még egy honfitársadat!” elv érvényesülhetne, mert ez magával hozná a többi pozitívumot. A probléma csupán ott van, hogy ki tanítson kit, hogyan és mire.

 

De maradjunk csak a demográfiánál!

 

„Család, vagy karrier?”, tevődik fel a kérdés. „Mit nevezünk karriernek?”, kérdezhetnénk. Karriernek tekinthető-e egy diploma, ad-e széles látókört? Pár példával válaszolok.

Az elmúlt héten a Kossuth rádióban hallottakat idézem.

A Színművészeti Egyetem másodéves hallgatóinak egy részének fogalma sincs, hogy ki volt Ruttkai Éva.

A Szakácsképző Főiskola diplomavédésén részt vevők egy része nem tudta,mit jelent a filézés.

Saját tapasztalatom:

Nem egy volt diákommal volt szerencsém egy-egy londoni pub-ban – mint italos pincérrel –találkozni; az ételeshez már tényleges szaktudás kellett volna, nem magyarországi („büfé”) diploma.

 

Nézzük a karriert!

 

2018. július 25-én került sor a felvételik követelményszintjeinek ismertetésére (ponthúzás). Kiderült, hogy egy tanárképző szakra történő bejutáshoz elég a 3,5-ös átlag.

Idén 108 ezer fiatal jelentkezett egyetemre, főiskolára. 18 évvel ezelőtt pedig 94 600 gyermek született. Közülük érettségizett le idén 73.400 fő (78 %), de hozzájuk kell még azt a 37 300 diákot számolni, akik szintén idén érettségiztek, de immár többedszer (6 különböző jogalapon lehet újból érettségit tenni). A 2018-ban érettségizettek 40 %-a tehát újbóli érettségiző.

 

A 2017-es tanévben az egyetemisták átlag életkora 27 év volt. Jelenleg 90 ezer fiatal azért nem kaphatja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. Érdemes megjegyezni, hogy a 2014. évi országgyűlési választások után a 199 honatya(anya) közül az 1998 után diplomát szerzettek száma 85 fő volt, közülük 26-nak nincs nyelvvizsgája. (1998 óta nem kaphattak volna azok diplomát, akiknek nem volt nyelvvizsgájuk). Ezek szerint politikusnak lenni karrier?

A felvételire „érett” diákok egyharmada nem kerül be egyik intézménybe sem. Kereshetjük az okát, miért nem kerülnek be a felsőoktatásba ilyen nagy arányban a jelentkezők, illetve mi okból húzódik el ennyire a 3-6 éves tanulmányi idő. Gondolhatunk itt lustaságra, értelmi képességek nem megfelelő szintjére, de a követelményszint magasságára semmiképp. Ha ugyanis 280-350 ponttal is be lehet kerülni egy egyetemre (néhol állami képzésre is), nem hivatkozhatunk túlzott elvárásokra.

 

A 34 egyetem közül egyet kiemelek, ez a Metropolitan-nak nevezett egyetem. Két kara és 50 szakja van. 5 szak esetében a bejutási szint 300 pont alatt van. Emellett van Budapest Kortárstánc Főiskola, és van Táncművészeti Egyetem is.

 

Minden egyetemre vagy főiskolára be lehet jutni 280 ponttal is (a lehetséges maximum 56 %-a), illetve felsőoktatási szakképzésre 240 ponttal (a lehetséges maximum 48 %-a). Egyes szakokon már 320 pont elérése elegendő az állami támogatás elnyeréséhez (ingyenes oktatás).

 

Két közismert egyetemről néhány adat

 

Budapesti Műszaki Egyetem:

Hat kar és 56 szak. Ebből 7 szakon haladja meg a bejutási szint a 400 pontot (a lehetséges elérhető maximum 80 %-a), kettőnél kereken 330 pont (a maximum 66 %-a), a további 47 szakon 300 pont (60 %) alatt. Több szakra is be lehet jutni állami ösztöndíjasnak 330 ponttal.

 

ELTE:

Bölcsészettudományi kar:

A 93 szak közül 6-on volt 400 pont feletti a szint (66 %), 10-nél 300 alatt (10 %), a többi 300 és 400 pont között.

Tanárképző:

lehetséges szakok száma: 684

meghirdetett szakok száma: 213

bejutási szint: 290 és 400 pont (a lehetséges maximum 58-80 %-a) között, 

30 esetben 400 (14 %)  felett.

Tanítóképző:

szakok száma: 18

bejutási szint: 280-298 pont (a lehetséges maximum 60 %-a).

 

Ez lenne tehát a karrier?

 

Egyetértek Budaházy Eddával, a család az elsődleges karrier. Elsősorban a nők számára karrier, és nem rabszolgaság. Minden gyermek születése egy-egy újabb világot jelent.

 

A demográfiai mutatók

 

Hazánkban a legalacsonyabb termelékenységi mutató 2011-ben volt, 1,24, míg tavaly 1,49. Franciaországot nevezik az Unió csúcshordozójának, 1,96-al, de ha hozzátesszük, hogy a 66 milliós lakosság 40 %-a nem őshonos  francia, illetve 16 %-a a nagy születési mutatókkal rendelkező színes bőrűekből kerül ki, akkor az a „csúcs” nem igazi.

 

A cikkben említett macedón példa helyett a szkipetárokat lehetett volna említeni, az albánok ugyanis egy Koszovót tudtak demográfiai módszerekkel létrehozni. Egyébiránt, ha valaki csupán a a magzati szívhang zenéje miatt mond le az abortuszról, akkor ott baj van. Ha a gyermekutánpótlást esetleges tényezők döntik el, akkor bölcsebben tesszük, ha nem megyünk bele a vállalásba.

Egyébiránt hazánk lakossága 20 millió felett lenne, ha a családtervezéskor nem vették volna figyelembe az abortuszt (de ez már egy másik kérdés).

 

Hol szorít a cipő?

 

Budaházy Edda érzékelhetően sorolta fel, milyen anyagi „lökést” jelent a családi pótlék, igaz megjegyzi, egyéb módszerekkel is segíti a kormány a gyermekvállalást. Korrekt és önmagáért beszélő ismertetés.

 

A jelenlegi családi pótlékok tízszerese valóban ösztönzően hatna a demográfiai helyzetre, bár az ilyen nagyságrendű források elosztásánál egyéb tényezőket (ösztönzők és fékek rendszerét kiépítve) is figyelembe kell venni, hiszen már jelenleg sem ott vállalnak több gyermeket, ahol felelősségteljesen, a köz javára tudják őket felnevelni.

 

Én egy másik példával szeretném illusztrálni, milyen nehézségekkel járhat a gyermekvállalás.

 

A szabadságolások és a tanulmányi szünetek „összhangja”

 

A társadalom, a mindenkori kormány intézkedéseinek megfelelően különféle módon, különböző mértékben támogatja a gyermeke(ke)t vállalókat (az egyszerűség kedvéért nevezzük őket szülőknek).

 

Jelen esetben a diák(ok) rendelkezésére álló tanulmányi szünetet, és a szülő(k) által igénybe vehető szabadságok összehangolhatóságát helyezzük górcső alá.

 

Egy diák  éves szünete 65 nap (őszi, téli, tavaszi és nyári szünet: 6, 4, 3, 52 nap).

A szülő éves alapszabadsága 27 nap, pontosabban a Kormány gáláns törvényalkotója, kiemelt figyelme jeléül, gyermekenként még 2 nap többlet szabadságot biztosít az utód harmonikus fejlődésének biztosítása érdekében. Ez egy gyermek esetében az alapszabadságot is figyelembe véve, immáron 29 munkanap. Rápillantással is könnyű megállapítani, hogy egy szülő évi 29 napot képes a gyermekével együtt lenni, míg a fennmaradó 36 tanulmányi szüneti napot a gyermek a szülője nélkül egyedül kénytelen eltölteni, hacsak egyéb megoldás nem adódik

 

Szerencsére számtalan módon gondoskodhatunk a gyermekeinkről a tanulmányi szünetekben. Régen – amikor még nem az volt fontos a politikának, hogy a családokat szétverje – több generáció is együtt élt, így nyílt mód arra, hogy a nagy-, vagy dédszülők is belefolyással bírjanak az utódok nevelésébe. A kör azonban szűkült, manapság jó esetben számíthatunk csak a nagyszülőkre. Mi nevezhető jó esetnek?:

  • ha él még valamelyik nagyszülő,

  • ha ismert a nagyszülő személye,

  • ha nem túl fiatal a nagyszülő, azaz neki már nem kellene szabadságot kivennie a gyermekőrzésre,

  • ha nem túl öreg még a nagyszülő,

  • ha a szülő beszélő viszonyban van a nagyszülővel, és megbízik benne,

  • ha a nagyszülő egyáltalán foglalkozni akar az unokájával, és pont akkor, amikor tanulmányi szünet van, illetve szükséges,

  • ha az unoka még nem nézi teljesen hülyének a nagyszülőt,

  • ha a fentiek mind stimmelnek és ráadásul a nagyszülő elérhető távolságban lakik.

 

Lássuk be, meglehetősen leszűkültek azok az esetek, amikor a nagyszülői segítségre számíthatunk.

 

Induljunk tehát ki egy ideálisnak nevezhető családból, ahol két szülő és két gyermek van. A gyerekek tanulmányi szünete összesen 65 nap, a szülők összes szabadsága 56 nap. Könnyen megállapítható, hogy ha a szülők külön-külön „vigyáznak” a gyerekeikre, akkor is kilenc nap hiányzik egy évben a gyermekek felügyeletéből. Ezt az időt kell valahogy áthidalni, amire jó megoldás a nagyszülő, mármint, ha rendelkezésre áll.

 

Van azonban egy bökkenő

 

Ha a példánkban szereplő négy emberke családként szeretne működni, akkor joggal feltételezhetjük róluk azt az igényt, hogy a rendelkezésükre álló szabadidő egy részét közösen, egymással szeretetben akarják eltölteni. Ha ez az idő évente csak egy hét, akkor már 5 munkanappal többször kell a gyerekek felügyeletét mással megoldatni. Ha a közös pihenés (esetleg nyaralás) ideje 2 hét, akkor már 10 nap a deficit, azaz összesen 19 munkanap, ami négy naptári hétnek (másképpen nevezhetjük: egy hónapnak) felel meg.

 

Ilyen esetekben vagy a nagyszülők segítsége szükséges, vagy hiányukban igen költséges a gyermekek felügyeletének megoldása.

 

Összességében megállapíthatjuk, hogy az állam számtalan módon (és erejéhez mérten) segíti a gyermekvállalást, illetve nevelést, de a tanulmányi szünetek okozta problémák megoldását  magánügyként kezeli. A 65 napos tanítási szünet 13 hétnek felel meg, ez kereken negyed év. Ez a tanuló ifjúság szempontjából kellemesnek is nevezhető, de a családok szintjén néha megoldhatatlan problémaként jelentkezik.

 

Ha nem kezeljük komplexen a gyermekneveléssel járó összes problémát, akkor egy fontosabb elem hiánya a legjobb szándék ellenére is meghiúsíthatja a gyermekvállalást.

 

Ideális lenne, ha a tényleges tanulmányi szünet nem haladná meg a 6 hetet, ami egyben lehetővé tenné, hogy a szülők különösebb külső segítség nélkül is meg tudnák oldani a gyermekeik felügyeletét, netalántán közös és tartalmas programokkal kitöltve azt.

 

A teljes évet célszerű lenne négy részre osztani, amelyből három a tanulmányokhoz, azaz az iskolához kötődne.

 

A jelenlegi képzési idő lenne a kötelező szorgalmi (tanulmányi) időszak. Ezt követné a négy hetes kötelező, de nem a tantárgyakhoz köthető iskolai foglalkozás. A harmadik időszakban szintén iskolai foglalkozásokról van szó, de ez már fakultatív lenne, s a szülők maguk dönthetnék el, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel.

 

Példa:

  • kötelező tanulmányi (szorgalmi) időszak:                39 hét,

  • kötelezően választandó fakultatív tárgyak időszaka: 4 hét,

  • szabadon választott fakultatív időszak:                   0-2 hét,

  • őszi-, téli-, tavaszi szünet:                                           3 hét,

  • nyári tanulmányi szünet:                                          4-6 hét.

       Összesen:                                                                   52 hét

 

Indoklás:

A jelenlegi szorgalmi időszakban a tantárgyak elsajátítása mellett a diákok nagy része különórákon vesz részt, amelyek köthetőek a sporthoz, a nyelvekhez, valamely készség elsajátításához. Így gyakran előfordulhat, hogy összességében napi 7-9 óra kötelező-, és szabadon választott (rákényszerített) képzésben részesül a gyermek. Ez nemcsak egyszerűen abszurdum, mert egy gyermekkor megélése helyett kizsigereljük „szemünk fényét”, de egészen bizonyos, hogy a különféle képzések egy része egymás rovására történik, azaz semmi sem lesz nemhogy tökéletes, de még csak nem is kívánatos. A gyermekek másik része viszont az alapoktatáson kívül nem részesül egyéb képzésben, viszont eleve otthonról hozott lemaradásban vannak sok tekintetben. Így tehát könnyű belátni, hogy valamennyi gyermek számára üdvös lenne olyan időszak, amely részben tehermentesíti őket, részben a hiányosságok pótlására kerülhet sor.

 

Mi kell a gyermekvállaláshoz? Ugyanaz, mint a háborúhoz, azaz: pénz, pénz és pénz.

Igen, de honnan. Az államnak nincs ennyi kiadásra fedezete, azaz a szükséges pénzt valahonnan elő kellene teremteni, azaz kellene egy teljes társadalmi összefogás.

 

Egy lehetséges megoldás: az utód-megváltási rendszer

 

Miből keletkezik a nyugdíj, mekkora az átlagos elvonás?

 

A nyugdíjkifizetések nem egy korábban kamatozásra befizetett megtakarításokból történnek,

hanem – ha úgy tetszik – az aktuális keresők az átlag nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak kevesebb bért. Példaképp:

 

Ha az átlagnyugdíj 100 ezer forint, s az adózó dolgozók száma 4 millió, a nyugdíjasok száma 2,5 millió, akkor az egy dolgozótól elvont összeg 62500 forint. ami egy 200 ezer forintos (nettó) fizetéssel számolva 24 %-os keresetmegvonást jelent. Ezt a havi 62500 forintot a keresőktől megvonják, függetlenül attól, hogy az illetőnek van-e gyermeke, vagy nincs. A gyermekkel rendelkezők különböző jogcímeken támogatásokban részesülnek ugyan, de ezek a támogatások összességében nem érik el a havi 62500/fő forintot.

 

Ki kit tart el?

 

Hazánkban az ország összes javait (GDP) 4 millió ember állítja elő. A 2,5-2,8 millió nyugdíjas és a 2 millió eltartott gyermek gyakorlatilag új terméket nem állít elő, és további másfél millió állampolgárunk nem vesz részt a nemzeti össztermék előállításában, bár közülük csak közel minden második ember nevezhető munkanélkülinek. Ezzel a hozzávetőleg másfél millió emberrel (akik munkanélküliek, fogyatékosok, családi eltartottak stb.) a jelen tanulmányban nem foglalkozom, mert a pontos adatokat hozzávetőlegesen sem ismerem, s lényegileg az arányokon ez nem is változtat semmit.

A (durván) kétmillió gyermek eltartása, 1,33 %-os termelékenységi indexel számolva 1,5 millió szülőre hárul. Ennek megfelelően az egygyermekes dolgozó felnőtt 0,63 fő nyugdíjast és 0,66 gyermeket tart el.

Egy kétgyerekes dolgozó 2 embert (2 gyerek és egy szülő), míg egy gyermektelen ennek egyharmadát, 0,63 főt (egy szülő) tart el.

 

Ki fizeti a gyermektelenek nyugdíját?

 

Vitán felül áll, hogy a gyermeket nem vállalók életszínvonala lényegesen magasabb, mint a gyermekeseké, s ez végül is független a dolgozó kvalifikáltságától (hiszen a maga szintjén a gyermektelen sokkal jobb körülmények között élhet, mint a hasonszőrű gyermekes). A gyermektelenek is kapnak nyugdíjat, s látszólag abból kapják, amiért megdolgoztak, mivel a nyugdíj nagysága szoros összefüggésben van a ledolgozott évekkel és a fizetések nagyságával. A valóság azonban az, hogy a fenti ismérvek alapján megállapított nyugdíj összegét az adott éves büdzséből, az aktuálisan befizetett adókból fizetik ki. A nyugdíjalap összegét az aktuális dolgozók – azaz a gyermektelenek nyugdíját is – a mások által megszült és felnevelt dolgozók „fizetik” be.

 

Hol van a társadalmi igazságosság?

 

Ha a nyugdíjrendszerünk alapját kizárólag a dolgozók előtakarékossága képezné, akkor mindenki számára egyértelmű lenne, hogy az általa befizetett összeg (és annak kamatai) képezik a nyugdíja alapját. Egy ilyen esetben elképzelhetetlen lenne, hogy valaki mások által összegyűjtött nyugdíjalapból kapná meg a nyugdíját, arra való hivatkozással, hogy ő – mondjuk – elutazta azt az összeget, amit félre kellett volna tennie. Ez teljesen természetes, mert egy „tiszta” helyzetről van szó. De bármilyen szokatlan is, a gyermekvállalás és nevelés éppen olyan előtakarékosság vagy befektetés, mint a készpénzes. Össztársadalmi szinten ugyanis a gyermektelenek semmi olyan értékűt nem adnak be a közösbe, ami az utánpótlással, azaz a gyermekkel felérne. (Ez a kiemelés az alfája és omegája mindennek.)

 

A társadalmi igazságosság értelmében a gyermekteleneknek hozzá kellene járulni, hogy helyettük más vállalja el a gyermeknevelést.

 

Ezt  nevezhetnénk utód-megváltási hozzájárulásnak.

 

Milyen kivételek lehetnének?

 

Az utód-megváltási hozzájárulás alól fizetési mentességet csak a tartós egészségügyi kezelésben részesülők kaphassanak. Ilyen értelemben egy magtalanság vagy meddőség nem adhat felmentést, hiszen az ilyen embereknek bár nem lehet utódjuk, de egyébként egészségesek (örökbe is fogadhatnak gyermeket).

 

Mikor „jutalmazzuk” a gyermeket nevelőket, és „büntessük” a gyermeket nem vállalókat?

 

A gyermekvállalást jelenleg is számtalan módon támogatja a társadalom, mégpedig a gyermeknevelés időszakában (ami részben életkorhoz, részben az iskolák befejezéséhez kötött). Ez a gyermekvállalási támogatási rendszer időben és tartamában helyes, összegében (nyilván) emelhető.

 

A gyermekvállalás ténye a nyugdíj összegében is figyelembe vehető, de tekintettel arra, hogy a kiadások a gyermeknevelés során jelentkeznek, ergo a gyermeknevelés kiadásait a gyermeknevelés alatt kell kifizetni, a differenciált nyugdíj szükséges, de ez önmagában eső után köpönyeg lenne.

 

Megfontolandó megoldás lehetne, ha a nyugdíjba nemcsak a szülő(k) fizetése (bére), hanem a gyermekvállalási támogatások (Gyes, Gyed, egyéb pótlékok) összege is beleszámítana, így juttatva érvényre a nagyobb (társadalmi) kötelezettségvállalás elismerését.

 

Az utód-megváltási hozzájárulás fizetésének idejének is nagyjából harmonizálnia kell a gyermekvállalás szokásos idejével. Ennek megfelelően a díjfizetés ideje és tartama nagyjából a gyermeknevelés idejével és tartamával kell, hogy megegyezzen. Az egybeesés annál is fontosabb, mert így a delikvensnek lehetősége van a választásra, azaz az életkörülményeinek vagy nézeteinek változása esetén még dönthet a gyermekvállalás mellett.

 

Hogyan működne az utód-megváltási hozzájárulás?

 

A hozzájárulást egy, ill. két gyermek után kellene fizetni. A díj nem fix összeg lenne, hanem a fizetés bizonyos százaléka (mondjuk gyerekenként 10-15 %). A díjfizetést 25 éves kor előtt még nem, 40 év után már nem lehetne megkezdeni, A díjfizető dönthetné el, hogy az adott intervallumon belül mikor kezdi el a fizetést (indokolt esetben egyszer megszakíthatná azt). A díjfizetés teljes tartamának az átlagos családi pótlék fizetésének tartamával kellene megegyezni (mondjuk 20 év).

 

Abban az esetben, ha a díjfizetés folyamatában bármikor gyermeke születne a delikvensnek, akkor az addig befizetett díj(ak) összegét (kamatostól) visszakapná.

 

 

Tiszainoka, 2018. november 6.

 

Kapcsolódó cikkek: 

 

Család vagy karrier. És ha a család a karrier? Szerző: Budaházy Edda 

A gyermektelenek lázadása (+ videó) Szerző: Budaházy Edda 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu