top of page

New York Post: abba kellene hagyni Magyarország kioktatását


A New York Post (NYP) amerikai konzervatív napilap tetemes írásban dicséri Orbán Viktor politikáját és a magyarok Európán belüli, példaértékű kiállását.

(...)

A szerző annak apropóján ragadott tollat, hogy az amerikai Kongresszus korábban jóváhagyta azt a lépést, melynek keretében már jövő májusban újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása, ezt pedig a balliberális média úgy tálalta, miszerint a rendszerváltás előtt működő rádió egykor több szabadságot élvezett Magyarországon, mint amennyit az újraindulásakor fog majd.

A szerző szerint az efféle kijelentések nemcsak viccértékűek, hanem egyértelmű jelei annak, hogy a liberális elit bosszút akar állni Orbánon azért, mert eltávolodott az általuk kívánatosnak vélt „demokratikus” iránytól. Elmondása szerint a gond azonban az, hogy Orbán Viktor rémségesen népszerű, továbbá Magyarország nem a demokráciára mondott nemet, hanem a liberalizmusra, s a kettő nem ugyanaz. Ebből kifolyólag a szerző jogosan fájlalja azt, hogy amerikai adófizetők pénzét egy olyan rádió üzemeltetésére költik, amely egy demokratikus módon megválasztott kormányfő népszerűségét hivatott csökkenteni azzal, hogy rávegye a magyarokat, hogy „okosabban” szavazzanak.

Mint írja, Magyarországnak jól elkülöníthető és lényeges politikai víziói vannak: a cél nem a liberális jogok és procedúrák népszerűsítése – beleértve az Európai Unióba történő egyre szorosabb integrációt –, hanem Varsóhoz hasonlóan a saját népének a gazdasági jóllétének a szavatolása, a csökkenő demográfiai adatok megfordítása és a keresztény értékek visszaállítása, amelyek a diktatúrák elleni évszázados harcok alatt megkoptak. Meglátása szerint éppen ezért rezonál olyan jól Donald Trump külpolitikai víziója a régiót illetően, még akkor is, ha a ravasz és rendkívüli módon olvasott Orbán sokkal jobb munkát végzett hozzá képest abban, hogy előírja a konzervatív-nemzeti napirendet.

A cikk írója egyebek mellett pozitívan ír az Izraellel ápolt jó viszonyunkról, a családtámogatást elősegítő adókedvezményekről és a keresztény gyökereink elhivatott ápolásáról. Végezetül megjegyzi,Orbán és az orbánizmus egy jó ideig maradni fog, a Szabad Európa Rádió törekvései ellenére is. Elképzelhető, hogy eljött annak az ideje, hogy kioktatás helyett inkább odafigyeljünk Magyarországra.

 

5 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page