top of page

Salvini Rómában tüntetett, a magyarok Bayer Zsolttal Budapesten (vágatlan videó, interjúk és galéria

Salvini ma délután nekiindult a nagy menetelésnek, amelynek végcélja, hogy az újkori Itália történetében először stabil és független jobboldali kormány alakuljon Rómában, és végre ne kormányválságból kormányzásképtelenségbe, kényelmetlen koalícióból működésképtelen koalícióba tartsanak a széthúzó, összeférhetetlen, elaprózódott erők egy-egy időközi választás vagy koalíciós válság után. És persze a fő cél Olaszország és vele Európa megvédése a népvándorlóktól. A római tüntetéssel párhuzamosan Budapesten több ezren vonultak az utcára, az olasz nagykövetség zuglói, Stefánia úti épülete elé Bayer Zsolt hívására, hogy szimpátiatüntetésen fejezzék ki szolidaritásukat az olasz patriótákkal. Felszólaltak a Hír TV Sajtóklub állandó tagjai és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A tüntetés nyitóképeként végighallgatták-elénekelték a Lazio Roma Avanti ragazzi di Buda – Előre mind pesti srácok! kezdetű indulóját, majd Bayer felhívására egészen különleges élménnyel zárult a megmozdulás, amikor a résztvevő több ezer ember egymásba kapaszkodva hallgatta végig Verdi Nabucco-Szabadságkórusát. Bayer Zsolttal és Szentesi Zöldi Lászlóval Ambrózy Áron külön interjút is készített, amiben a kurdok elleni török offenzívára is rákérdezett.

Amikor Salvini kilépett az Öt Csillag Mozgalom dominálta kormányból, akkor fél Európa azon tanakodott, hogy egy elhibázott taktikai döntésnek vagy egy bátor stratégiai nyitólépésnek voltunk a szemtanúi. Mert a kormány nem mondott le, nem írtak ki új választásokat, csak annyi történt, hogy az elitellenes, önmagát harmadik pólusnak láttatni kívánt újbaloldali Öt Csillag Mozgalom másodpercek alatt kiegyezett a régi baloldallal, és azokkal folytatta a kormányzást, akiknek a leváltására szerveződtek, akiknek az elutasításával szereztek szavazókat. Salvini ma zászlót bontott, Rómában hatalmas tömegtüntetés főszónokaként bejelentkezett a miniszterelnöki posztra, egyúttal leszögezte: Olaszországnak csak Róma lehet a fővárosa, nem Brüsszel, Berlin és Párizs.

A római tüntetéssel párhuzamosan Budapesten, az olasz nagykövetség előtt is volt demonstráció. Bayer Zsolt vezetésével a Sajtóklub szereplői azért álltak a színpadra, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: az olaszok nincsenek egyedül! A nemzeti erőknek ma már nem magányosan kell felvenni a harcot a határokon átnyúlva szerveződő, a határok megsemmisítésére törekedő globalista erőkkel. Bayer, Szentesi Zöldi, Huth, Bencsik és Lomnici nem köntörfalazott: vannak a patrióták és vannak az idióták – állították fel az ellentétpárt a határok és a nemzetek megvédésére, és az ezek feladására, megsemmisítésére szerveződő politikai erők között. Az Olasz Köztársaság Nagykövetsége előtti demonstráción felszólalt Szentesi Zöldi László, Huth Gergely, Bencsik András, Bayer Zsolt és ifj. Lomnici Zoltán.

A rendezvény után stábunknak pár mondat erejéig sikerült kiragadnia a rajongók kezéből Bayer Zsoltot, akit megkértünk, magyarázza el, miért érdekelnek minket jobban az olaszok, mint a kurdok, illetve kiderült, mennyire hatotta meg Szentesi Zöldi Lászlót, hogy az Indexen Földi-Kovács Lászlónak hívják. Természetesen azt sem kerülgettük, hogy a pesti jobboldalnak is szüksége volt egy közös élményre a felemás önkormányzati választási eredmények után.

(...)

 

24 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page