Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Nem elég jól kormányozni, a propagandaháborút is meg kell nyerni

Sőt, jelen állás szerint elsősorban a propagandaháborút kell megnyerni. A politika minden korban és minden civilizációban szükségszerűen tolódott ebbe az irányba, hiszen a vesztesnek, hatalomból kiszorulónak soha, semmi se drága. Nem az emberi gátlástalanság új a mai politikában, hanem azok a technológiák, amelyeket alkalmaznak, és a politika céljai teljesen szokatlanok. A hatalmat akarják, mint mindig, de olyan totalitással, amire technológia híján korábban nem gondolhattak. Továbbá először fenyeget komolyan a történelemben a rejtett hatalomgyakorlás intézményesülése, amikor a hatalom nevesített képviselőiről teljesen nyilvánvaló, hogy nem a hatalom valódi birtokosai, és nem is tudható, hogy ki irányítja őket.


2002-ben a Fidesz azért vesztette el a választást, mert a párt vezetése és Orbán Viktor is azt gondolta, hogy a jó kormányzás elég. 2002-ben örökre megtanultuk, hogy nem elég.

 

(...)

 

Az ideologikus kormányzás azonban nem kormányzás, hanem a korábbi, még működőképes struktúrákon való élősködés a valós kihívások teljes figyelmen kívül hagyásával, és így értelemszerűen a pusztulás előszobája.


Nyugaton már a propaganda az elsődleges kormányzási eszköz, amelyet egyrészt a voluntarista totalitárius (szélsőséges) liberalizmus győzelme hozott magával, másrészt pedig az, hogy különös szerencsétlenségünkre az ezt rendkívül hatékonnyá tévő technika és technológia most áll rendelkezésre például a „közösségi média” néven futó technológiai szörnyek létrejöttével. Ironikus – és a modern politikában és manipulálásban természetes –, hogy „közösséginek” hívunk valamit, aminek elsődleges célja a közösségek megszüntetése, minden ember egyedi „buborékba” zárása, és a totális manipuláció, ellenőrzés.

 

Nyugaton eldőlt már a valóságon és az ideológián alapuló kormányzás közötti küzdelem, utóbbi teljes győzelmével, hiszen ott a hagyományos pártokat, az egykori valódi politikai pártokat egyszerre „zabálta” fel belülről a liberalizmus és a hanyatlás. Közép-Európában és nálunk azonban a rendszerváltások után tömegek undorodtak a primitív nyugati ideológiáktól, és a lokális hagyományokból is túlélt annyi, amennyi az egészséges életösztönhöz kell, így politikai pártok jöhettek, jöttek létre a helyi integritások megvédésére. A Fidesz is ilyen párt, egy lokális érdekképviselet, amely egy demokrácián belül védelmezi formális pártként a saját hazájában kisebbségbe szoruló magyar identitás létérdekeit. Ebből szükségszerűen következik, hogy a választások sohasem a kormányzás minőségéről szólnak, hanem arról, hogy miként lehet propagandaeszközökkel minél több forrást, hatalmat, rendelkezési jogosultságot átjátszani olyan erőknek, akik nem helyi érdekeket képviselnek.


A liberálisok propagandája hihetetlenül jó. Tulajdonképpen a magyar és még a budapesti választók eszét dicséri, hogy nem 2014-re felejtették el Gyurcsány és Demszky ostoba, gonosz brutalitását az országukkal és a városukkal szemben, hanem csak 2019 őszére. Pozitív kontextusba tudták helyezni minden romboló programpontjukat, és negatívvá tudták tenni mindazt, ami a normál állami tevékenység legpozitívabb része. Talán csak a családvédelmi akciótervvel vallottak kudarcot. Tudomásul kell vennünk, hogy a jó kormányzás nem vezet választási győzelemhez, sőt, azt is, hogy a horrorkoalíciók önkormányzati ámokfutása sem fog szükségszerűen a népszerűségük csökkenéséhez vezetni. Mostantól a legmodernebb amerikai és nyugat-európai befolyásolási technikák állnak a rendelkezésükre, mert az elmúlt két választáson sikerült azokat a magyar viszonyokra bekalibrálni.


Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar politikai polgárháború teljesen megváltozott, az ellenfeleink „csodafegyverek” sokaságát kapták meg külföldi gazdáiktól. Sokkal több embert tudnak ezután megszólítani, és olyan intenzitással tudják folytatni az agymosást, amit el sem tudunk képzelni. Jó kormányzással többé nem nyerünk választást, az bizonyos, sőt: el fogják érni, hogy még a jó kormányzásért is gyűlöljenek bennünket, jobboldaliakat bizonyos választói csoportok.

 

Ez 2019 két választásának nagy tanulsága.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu