Megjelent a Búvópatak novemberi száma!
Hagyományainkhoz híven, a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap novemberi száma szervesen kapcsolódik az októberihez, hiszen nekünk, magyaroknak ez a két hónap az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való emlékezés időszaka, minden lelkesültségével és fájdalmával együtt.
Újabb részletet közlünk Balogh Elemér Brusznyai Árpádra emlékező regényéből A menekülés címmel. „Az oroszok általános támadását követő negyedik nap délelőttjén valósággal fülsiketítő volt a csend az egész városban. Halotti csend. Kísértetiesen és rémisztően borult a tanácstalan és végképp magukra hagyott pestiekre. Azt kellett érezniök, hogy mindennek vége. Jó ideig egyetlen ágyúdörrenés, egyetlen aknabecsapódás, egyetlen puskalövés nem hallatszott. A tankok lánctalpai sem csikorogtak a kövezeten. Valami fenyegető, ám egyáltalán nem hallható, kísérteties nesz mégis, mint valami lesben álló vadállat lihegése, csak az ösztönökkel érzékelhetően ott lengett a szűk sikátorok közé szorított levegő lőporfüstös bokraiban.”
…. és már zajlottak a kivégzések. Kiss Lajos István regényrészletében (Hajnali monológ) arról olvashatunk, hogy a hóhér természetesnek tekinti munkakörét, és ő is emberi életre vágyik. „Kezdhetnék már végre. Rajtam nem múlik semmi. A gerendákat rendesen kiékeltem, a főnök is rendben találta, megveregette a vállam. Jól esett. Nem szeretem ezt a hajnali fagyos szelet. Jeges eső is esik, ráfagy síkos csillogással mindenre, de kesztyűt nem lehet használni. Ide biztos kéz kell. Úgy érzem befogadtak. Nem az a zöldfülű vagyok már, mint nyáron, amikor idevezényeltek. Eleinte tartottam egy kicsit az itteni szolgálattól, más ez, mint ami volt a korábbi helyemen, zárt közösség, nagyon egymásra vagyunk utalva, mindennek előírásszerűen kell történnie. Nagyszerű kollektíva - így mondják.”
Ványai Fehér József A borjúkötél című novellájában arról ír, hitelesen, hogy egy kis faluban, hogyan rendezik az „erőviszonyokat” a forradalmi események. „Megmondja János tsz-elnök saját bőrén érezte, hogy új szelek fújdogálnak a községi tanács amúgy is huzatos épülete körül. A csetei főelvtársak egy régi kulákházat vettek el és alakították át tanácsházává, a homlokzatra vörös csillag került, de az úri világ stílusára emlékeztető, kisebb-nagyobb beugrókkal és sarokszobákkal megépített épület burzsoá jellegével nem tudtak mit kezdeni, ki-be járt rajta a szél és a nagyon is anyagi természetű szellemek. Már arra sem számított senki, hogy a vérbeli és rámenős vb-elnököt (végrehajtó bizottság) egyáltalán leválthatják, mégis megtörtént. A 120 kilós, potrohos Szlukovényi helyére a keszegsovány, ragyaverte arcú Korsós Pista került.”Petrozsényi Nagy Pál pedig kamaszkorát idézi föl Savanyú a szőlő című elbeszélésében. Az erdélyi faluban élő gyereket a forradalomról szóló, Magyarországról érkező hírek érlelik felnőtté. „Hogy hogy kerültem haza, már nem is emlékszem. Otthon kábultan nyúltam el a kanapén. A szomszéd szobában nagyanyám ócska rádiója recsegett-ropogott. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja a 19, 25, 34, 41, 49 méteres rövidhullámon, valamint a 417 méteres középhullámon. Nagy Imre újabb nyilatkozatot tett a Kossuth Rádióban. Kijelentette, hogy a mind szélesebben kibontakozó forradalom és a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította az országot. Azt mondotta, hogy az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben életre hívott koalíciós pártok együttműködésének alapjaira helyezi. Becsuktam az ajtót, és visszafeküdtem a kanapéra. Azelőtt szívszorongva figyeltem az 56-os eseményeket, melyekről csak annyit tudtam, amennyit a rádióban hallhattam. Az emberek zöme általában hallgatott. Aki beszélt vagy tett is ennek érdekében valamit, az végig a kulisszák mögött zajlott le, amiről egy gyerek, mint amilyen én voltam, vajmi keveset érzékelhetett.”
Csiba Zsolt rendkívül izgalmas, elmélyült dolgozatával (Dózsa György, Bakócz Tamás és a Fuggerek) szélesedik „a történelmi freskó”. Dózsa György és Bakócz Tamás korát és viszonyát elemzi, a legújabbkori történelmi-politikai események fényében. „Máig ívelő benyomásként úgy tűnik, hogy az olyan hamis-realistákat, mint Bakócz Tamás illetve túlfűtött-lényeglátókat, mint Dózsa György, imádja megvezetni és kihasználni a „nem létező” háttérhatalom. Bizonyos vélekedések szerint, eme, Bogár László által nemes egyszerűséggel „pusztító világerőnek” nevezett jelenségnek az uralma jelképesen - a középkori pénzügyeket ellenőrző, ám a kamatszedést elutasító, sőt üldöző templomos lovagok vezetőjének - Jacques de Molay nagymesternek koncepciós perre hajazó máglyára küldésével indul Párizsban, 1314 március 18-án.”
Három könyvismertetőt is olvashatunk a novemberi számban. Varga Domokos György Kiss Lajos István: Állj, ki az? Tovább! című regényéről ír elragadtatással. „Ne kívánják tőlem, hogy olyankor is körülményeskedjek, amikor minden egyértelmű és világos. Mérhetetlenül büszke vagyok egyik-másik saját alkotásomra (pl. kisregényemre és nagyregényemre) – Istentől nyert legszebb ajándékaim közé sorolom őket! S most mégis kénytelen vagyok világgá kürtölni: van náluk nagyobb könyv! Van nálam nagyobb, tehetségesebb magyar szépíró! Nem, nem érzek keserűséget! Kiss Lajos István önéletrajzi ihletésű regényét elolvasni: életem egyik legnagyszerűbb szellemi–érzelmi élménye.”
Berg Éva Mária Szolzsenyicin Rákosztály című regényét elemzi.„A Rákosztály című regény előbb készült, mint két világhíres leleplező műve a gyilkos szovjet büntetőtáborokról, az Ivan Gyenyiszovics egy napja és A Gulag-szigetcsoport. A Rákosztályt 1957 és 59 között írta Rjazanyban. A regény címe egyrészt természeti, objektív, egy konkrét helyet jelez, amely az író életének is állomása, és sokféle, a regényben megírt tapasztalatának forrása volt, másrészt azonban szimbolikus névként is értelmezhető, talán a Szovjetuniót is jelzi, melyet alattomos kór pusztít, a kommunista diktatúra, s ezért fiai mind szenvednek a kórtól, melynek kimenetele felől nincs sok remény.”
(...)
