Ne gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ közepe! – Bartis Attila a Mandinernek
„A mai napig azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ közepe és körülöttünk csupa »alemberek« élnek. Nagyon el vagyunk tévedve.” Bartis Attila író és fotográfus néhány éve az ideje nagy részét a Távol-Keleten tölti. A nyugati és a keleti ember életminőségéről, értékrendjeik különbözőségéről, a távol-keleti mindennapok valóságáról – no és irodalomról és fotográfiáról beszélgettünk a művésszel. „Nyugaton elképesztő csodák és értékek vannak. Esztelen, aki ezt elvitatja. Csak épp egyensúly nincs” – vallja.
Bartis Attila író, fotográfus Marosvásárhelyen született 1968-ban, 1984 óta Magyarországon él. A többek között József Attila-díjjal, lovagkereszttel és Babérkoszorúval kitüntett alkotónak néhány éve életének egyik meghatározó helyszínévé vált Indonézia. Ottani benyomásairól és tapasztalatairól, valamint a nemrég megjelent Az eltűnt idő nyoma című kötetéről beszélgettünk vele.
(...)
Az van, hogy amikor itthon bemegyek egy közértbe, akkor nem azt érzem, hogy drága, hanem felháborodom. Aljasság. Isten bocsássa meg nekem, de tudom, mennyibe kerül egy tál rizs, tudom, mi a valóságos ára és tudom, hogy mi az, amit itt még rápakolnak. A valóságos árra rápakolt haszon arról szól, hogy fenntartsa ezt a rendszert. Ott ez még nagyon nem így van. Ott bármelyik utcasarki étkezdébe beülök enni, degeszre zabálom magam, ittam még limonádét is vagy teát, és ha egy picit puccosabb helyre mentem, akkor fizetek az egészért körülbelül egy eurót. És akkor madurai kacsasültet ettem... Azt gondolom, ez lenne a normális. A luxust ott is megfizettetik az emberrel, ugyanúgy, mint itt, vagy még annál is jobban. Egy használt autó ott szinte annyiba kerül, mint itt egy új. Számomra a legdöbbenetesebb az ottlétben az, hogy
látom azt a mérhetetlen szegénységet, ami körülvesz, de nem látok sehol nyomort.
– Mit tapasztalt az iszlám terjeszkedéséről?
– Az a változás, amit az elmúlt négy esztendő során láttam, döbbenetes. És annak már semmi köze nincs csupán a valláshoz. Ez már nem az iszlámról szól csupán. Az iszlámról a mai napig úgy beszélünk, mint egy vallásról, és nem tudunk eltekinteni a saját szempontjainktól. Európában az egyház és az állam szét lett választva, ez így helyes és helyénvaló, az iszlámban viszont nem így van. Az egy társadalmi rend, amibe ha beleszülettél, abban éled le az egész életed. Ilyen szempontból ijesztő az, amit az utóbbi pár évben Jáván látok. És akkor finoman fogalmaztam.
Négy évvel ezelőtt egyetlen egyszer láttam burkás nőt Dzsogdzsában, most a környéken a négyéves kislányoknak már csak a szemét látod.
(...)
