Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Őrület: titokban, Magyarországon találkoztak a homoszexuálisokat gyógyító terapeuták, nehogy tönkretegyék őket

Bármennyire is hihetetlen, vannak olyan homoszexuálisok, akik a szexuális orientációjukat nem tartják normálisnak, ezért szakmai segítséget vesznek igénybe, hogy az “állapotukat” megváltoztassák. Ennek kapcsán tartottak egy zártkörű szakmai konferenciát Magyarországon, titkos helyszínen azok a szakemberek, akik szerint a homoszexualitás terápiás úton visszafordítható. A titkolózásra azért volt szükség, mert a szervezők attól féltek, hogy a homoszexuális- és genderlobbi, illetve az általuk kézivezérelt orvosszervezetek ellehetetlenítik majd a beszélgetést, amelynek során leginkább a terapeuták osztották meg tapasztalataikat kollégáikkal, néhány olyan fiatal társaságában, akik önszántukból jelentkeztek annak idején ilyen kezelésekre, mert melegként nem érzik jól magukat a bőrükben. Statisztikák szerint a “visszafordító” terápia az önkéntes páciensek egyharmadánál végleges heteroszexuális visszatéréshez vezet.


Az IFTCC, vagyis az International Federation for Therapeutic and Counselling Choice egy olyan nemzetközi – magyar ággal is működő – szervezet, amely azért alakult, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik ugyan homoszexuálisok, de nem szeretnének azok lenni. Ez Nyugat-Európában és Észak-Amerikában totális tabutéma: ha egy pszichiáter ilyennel próbálkozik, kizáratják a genderlobbitól rettegő orvosi kamarákból, és médiahadjáratot indítanak ellene, ellehetetlenítve a pályafutását, életét. Pedig a genderszabatos híresztelésekkel ellentétben – mint kiderült – nem elektrosokkal, kínzással “gyógyítanak”, hanem a hagyományos értelemben vett beszélgetős módszerekkel.

 

Az IFTCC november 15-17. között háromnapos szakmai konferenciát tartott Magyarországon, teljes titokban, titkos helyszínen, azzal a céllal, hogy tapasztalatot cseréljenek azok, akik arra tették fel az életüket, hogy változtassanak a “nem kívánt azonos nemű vonzalommal” küzdők életén.

 

(...)

 

A konferenciára kizárólag szakmabeliek kaptak meghívást, akik az utolsó pillanatban értesültek a rendezvény pontos helyszínéről. Portálunk a konferencia előtti kötetlen beszélgetésen tudott részt venni, ahol felszólalt Mike Davidson, az IFTCC elnöke, terapeuta, de jelen volt a máltai X-Faktoros Matthew Grech, akit kivágtak a versenyből, mert a színpadon megvallotta, hogy Jézus követőjeként elhagyta a homoszexuális életpályát, illetve az ex-melegaktivista, máltai Kylie Delia, akinek saját bevallása szerint ez a terápia segített abban, hogy visszafordítsa a homoszexualitását.

 

AZ UNIÓ AJÁNLÁSA TILTJA A VISSZAFORDÍTÓ TERÁPIÁT
A szervezet egyébként nem véletlenül hazánkat választotta helyszínként, nálunk ugyanis egyelőre nem merült fel a visszafordító terápiák tiltása, ugyanakkor 2018 márciusában az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott egy olyan állásfoglalást, ami elítéli az “átnevelést”, és arra ösztönzi a tagállamokat, hogy “erősítsék meg” a nemi kisebbségek jogait. Máltán, az Egyesült Királyságban, az USA-ban például már betiltották ezeket a kezeléseket. 

 

A háromnapos konferencia online követhető volt, viszont az előadásokat hallgatva bebizonyosodott, hogy valóban a szakma képviselőinek rendezték az egészet. Felhasználói szinten is lehetett persze hallani érdekes dolgokat: többször elhangzott például, hogy autentikus szerető környezetet kell teremteni a szülők és gyerekek között, amivel visszaszorítható a homoszexualitás lehetséges kifejlődése, illetve azt is megtudtuk, hogy egy terápia esetén nemcsak a “megváltozni” kívánt személyt, de annak hozzátartozóit is kezelni kell, mivel a családi háttér és a baráti kapcsolatok is fontos szerepet játszhatnak a homoszexualitás kialakulásában.

 

A HOMOSZEXUALITÁS GYAKORI OKAI: INSTABIL HÁTTÉR, KÜLÖNFÉLE TRAUMÁK, ESETENKÉNT SZEXUÁLIS ABÚZUS
Az előadók egyetértettek abban, hogy a homoszexualitásért nem a gének a felelősek, sőt, gyakran szexuális abúzus, instabil háttér, testi vagy lelki traumák állnak a “megváltozás” hátterében. Azért használjuk itt a “megváltozás” szót, mert az előadásokban többször elhangzott, hogy a homoszexualitás nem az emberrel születik, hanem az ember élete során alakul ki. Elhangzott az is, hogy a homoszexualitás szexuális fétisként is felfogható, hiszen az egyik előadó véleménye szerint egy ember a szociális és pszichológiai előnyök miatt épít fel ilyen identitást.

Egy férfi, aki egy nőhöz vonzódik, nem azért vonzódik a testéhez, mert ő is olyan testrészeket akar magának – hangzott el. A homoszexualitás okait bőségesen fejtegették az előadások során: kiderült többek között, hogy a fiú gyermekeknek sok időt kellene a férfi családtagjaikkal együtt tölteni, hogy “klánban érezhessék magukat”, ez pedig az Egyesült Államokban nem működik jól, hiszen “divat”, hogy a fiatalok a lehető legkorábban elhagyják a szülői házat és más államokba költöznek a továbbtanulás miatt.

 

Az előadások szakmai és terápiás részére nem térnénk ki részletesen – akit érdekel, az visszanézheti az IFTCC Facebook-oldalán –, az azonban fontos része volt a beszélgetéseknek, hogy az ezzel foglalkozó orvosok és terapeuták félelemben élnek. A félelem tárgya természetesen az agresszív homoszexuális lobbi; sokat beszéltek arról, hogy ha Nyugaton egy ügyvéd vagy orvos nem ismeri el a melegházasságot, és családnak csak egy nő és egy férfi egységét tekinti, akkor megbüntetik, illetve jogilag ugyanabba a kategóriába sorolják, mintha rasszista volna. Portálunk személyesen is találkozott a konferenciát megelőző rendezvényen olyan pszichológussal, aki kénytelen titokban tartani véleményét, mert saját bevallása szerint azonnal kirúgnák, ha kiderülne, hogy egy ilyen eseményen részt vesz.


ÚGY FÉLNEK A TERAPEUTÁKTÓL, MINT ÖRDÖG A TÖMJÉNFÜSTTŐL
Az LGBTQ-közösség hangadói persze rendszeresen tüntetnek az ilyen rendezvények miatt, mert nem ismerik el az emberek jogát arra, hogy segítséget kérjenek a visszaváltozáshoz. Ők úgy érzik, hogy ha a homoszexualitás pszichiátriai módszerrel visszafordítható, akkor az olyan, mintha az ő irányultságuk betegség lenne. Ezért zúdítanak óriási haragot az ezt vállaló orvosokra, és ezért érik el a nyugati országok törvényhozóinál, hogy büntessék és szankcionálják az efféle tevékenységet. Pedig most is kiderült: a terapeuták csak azt szeretnék, hogy aki önszántából segítséget kér tőlük, azzal legyen szabad újra legálisan foglalkozni. Az egyik előadó ki is fejezte reményét: talán ismét utat tör magának a normalitás, és a következő konferenciájukat már nem egy eldugott erdei hotelben kell megtartaniuk, hanem kiállhatnak a nyilvánosság elé. Aki egyébként ellátogat a szervezet közösségi oldalára, láthatja, hogy a mozgalomnak magyar támogatója is van, egy neves kereszténydemokrata személyiség képében.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu