Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Nehézzé lett a kereszt

Kár tagadni, a lelkekért folyik a harc. A hitünkért. Már akinek van. Ez itt a lényeg. Megerősíteni, elvenni, átformálni, netán kiölni…


Hitünk megtiprása a hitetlenek alapvetése volt mindig. Ma is.

 

Mindszenty József bíboros-hercegprímás írja egy helyütt: „De minden időben úgy van, hogy az ördög a kevés magyart egymással szembefordítja, egy kis odavetett konccal, csonttal, üresen puffanó, megtévesztő szajkó jelszavával felejteti velük a közös magyar vért, az egy szent hitet és mindannyiunk drága kincsét, a magyar múltat.” Nem véletlen, hogy a főpapot kitartó hitéért nem csak a kommunisták küldték rács mögé, Szálasi is börtönbe hurcoltatta. (Szegény a saját bőrén tapasztalhatta, amit most mi is megint: a szélsőbal és a szélsőjobb egy tőről fakad.) Az 1948-ban hatalomra került Rákosi Mátyást felbőszítette Mindszenty hatalmas népszerűsége, hisz a templomok, körmenetek, misék látogatottsága a fokozódó diktatúra dacára folyamatosan nőtt. A kommunista vezér egyházüldözésének csúcsán, 1951-ben még a Városligetben álló Regnum Marianum-templomot is porig romboltatta. Rákosi, akinek hitetlen, megvezethető tömegre volt szüksége, már hatalomra kerülésének pillanatában tudta, a hazai kereszténység legmarkánsabb személyiségével kell leszámolnia ahhoz, hogy megtörhesse a magyarság szellemét. Mintha nem lett volna elég, hogy az istentelenek elvették keresztény ünnepeinket.

 

Jézus Magyarországon negyven éven át „indexre” került. De hogyan is írja Wass Albert? „Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / a fundamentum Istentől való, / és IstentőI való az akarat, / mely újra építi a falakat.”

 

A mai világban is nehézzé lett a kereszt. Nyugat-Európában szinte kiment a divatból a hit. Vannak nagyvárosok, ahol már a köztéri karácsonyfa-állításról is leszoktak. Mintha útban lenne a fenyő, alatta a jászollal. A migránsok iránti feltétlen megfelelés felülírja a kétezer éves megtartó hitet. Az önmagától eltelt Nyugat kihátrál a kereszténységből. Vagy van még remény? Pár hónapja, a Notre-Dame felcsapó lángjai után, karnyújtásnyira a húsvéttól, váratlanul összekapaszkodott a keresztény világ. Ha lehet jó oldala – evangéliuma – egy tragédiának, akkor azt láthattuk: íme, él még Krisztus hite a földön! Még az elveszettnek hitt, romlott Európában is. Még nem istentelenedett el minden ember. Hát mégsem igaz, amit erőnek erejével belénk akarnak sulykolni, hogy kinőttük, meghaladtuk a kereszténységet?


Történelemformáló Szent II. János Pál, miközben buzgón szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az uniós alkotmányban, nem engedett a megújulás köntösébe bújt liberális törekvéseknek. Kiállt az abortusz, az eutanázia, a fogamzásgátlás ellen, és nemet mondott az azonos neműek házasságára is. De közben „maradi” volt, ragaszkodott a nők társadalmi szerepéről alkotott felfogásához, hogy az ő legfőbb hivatásuk az anyaság.

 

Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól. Vajon kiknek áll ma is útjában a szelíd Jézus, a Biblia-tanítás, a hittanoktatás, maga a hit? Kik azok, akik minduntalan nevetség tárgyává próbálják tenni sajtóban, közbeszédben? Nem vitás: a hitetlen kalmárvilág. Újkori kufároktól érkeznek a gúnyos kritikák. Máig nem tudják megbocsátani kiűzetésüket a jeruzsálemi templomból. Jézus hite útjában van a pénzhitűeknek. A szív csap össze a szívtelen pénzzel. Hívő a hitetlennel. Romlatlan vidék a romlott várossal. „Maradiságunkért”, amiért visszük tovább Jézus keresztjét, mi kapjuk a legtöbb hideget, meleget a „bölcs” Nyugattól. Épp azoktól, akiket a mi végváraink védtek évszázadokon át az Európára rontó hitetlenektől. (Hogy eközben ők békésen gyarmatosíthassanak.) Aztán mára mi lettünk azok, akik lemaradtak egy brosúrával, szemben a kontinens finomabbik felével, ahol már eldobták, kinőtték a kétezer éves hitet.

 

És azt is írja Wass Albert: „vigyázzatok és imádkozzatok! / Valahol fenn a magos ég alatt / mozdulnak már lassan a csillagok, / s a víz szalad, és csak a kő marad, / a kő marad.”

 

Hiszek neki.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu