A világnak Krisztus kell!
Az ember libabőrös lesz örömében, amikor arra gondol, hogy időszámításunk, életünk mindennapi eseményei mindenhol a világon Jézus Krisztus születéséhez igazodnak, legalábbis a nyugati időszámítás kiszorította vagy másodlagossá tette más vallások időszámításait. Advent első hetét Bangladesben töltöttem, ebben a muszlim országban, ahol ez ugyanígy van, ennek megfelelően írják ki például a műtétek napját a kórházban és időben így indult a repülőnk visszafelé. De ugyanígy igaz ez a hindu Indiában vagy a buddhista Tibetben, a sokvallású, zömmel már materiális Kínában és a teljesen materialista Észak-Koreában is. János evangéliumában az azonosítást, amely szerint „Krisztus a szeretet, a szeretet Krisztus”, minden vallás vagy ideológia elismeri.
Mi, keresztények abban az elképesztő kegyelmi helyzetben vagyunk, hogy tudjuk, ő bennünk él. Ezért tudunk feltétel nélkül megbocsátani, ahogy az evangéliumban írva van. Egyik mesteremtől megkérdeztem, hogyan bírja az áskálódásokat. Azt válaszolta: „Mielőtt kinyitják a szájukat, már megbocsátottam nekik.” És ez nem öncélú balgaság! Ez az egyedüli gyógyítása szorongásainknak, félelmeinknek. Az imán kívül ezáltal jut el a lelkünk a forráshoz, a betlehemi gyermekhez, és nyugodt állapotban, félelemmentességben, a kreativitás erejét felhasználva tudunk a vitákban érvekkel alátámasztva elgondolkodtatni. Mert felnőtt embereket nehéz meggyőzni, inkább csak elgondolkodtatni lehet. Hogy az egészet lássuk, ne csak a részleteket, amikor véleményt mondunk, ítéletet hozunk akár tudományos, politikai vagy közéleti kérdésben.
Hit Krisztusban, aki maga a tökéletes igazság, út és élet, a hiszékenység ellen. Ez az egyedüli békés fegyver. És erre van szüksége Európának, országunknak, amelynek feladata, megbízása van.
A világnak Krisztus kell, mint az élesztő a tésztába. Ki kell nyilatkoztatnunk, hogy az egyedüli megoldás ő, aki a betlehemi istállóban született. Ezért igazodik a világ időszámítása őhozzá. Mindenkiben benne él, akkor is, ha tud róla, akkor is, ha nem. Egyszer erre mindenki rá fog döbbenni, amikor időszámításunk véget ér, és Krisztus másodszorra is eljön, ahogy annak idején, 2020 évvel ezelőtt karácsonykor eljött. Tehát amikor azt mondjuk, hogy karácsony a szeretet ünnepe, azt mondjuk, ez Krisztus földre születésének az ünnepe a Szűzanya méhéből, aki kilenc hónapig hordozta a Szentlélektől való fogantatásától kezdve, amire az egyház Gyümölcsoltó Boldogasszony napjával emlékezik, igazolva azt a tudományosan is feltárt igazságot, hogy az emberi személy életének kezdete nem a születés, hanem a fogantatás pillanata.
Mária példa számunkra. Közbenjárására nemzetek tértek meg, országok maradtak fent, igazi jótevője a világnak, amit mi, emberek állandóan próbálunk elrontani. Nem fárad el, ahogy nem fáradt el harminc évig, amíg együtt élt fiával, és nem történt semmi ott a porfészeknek gondolt Názáretben. Aztán egyszer csak beteljesedett az a három esztendő, aminek a vége a mi jövőnk, a test feltámadása lett. Annak a testnek, amely annyit szenvedett itt a földön. És abban a dicsőséges testben nem úgy fogunk kinézni, ahogy szenvedve elmentünk, ahogy már születéskor is voltunk valami gyógyíthatatlan betegségben vagy akár abortusz után. Krisztus sem úgy támadt fel, ahogy nagypénteken levették a keresztről. Fellelte fiatalságát, frissességét, és így jelent meg az utolsó vacsora termében. Megölelték, halat evett a tanítványokkal.
Ennél természetesen sokkal nagyobb a vágyakozás a feltámadásra, az örök életre, Isten látására, de belépőnek a mennyországba ez sem kevés. Egyet kell tennünk érte, ahogy Jézus mondta nekünk: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”
