Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ki mondja meg, hogy ki a jobboldali seggfej? – Boris Palmer a véleményszabadságról

 

„A politikai korrektség nem a szélsőségesek béklyója, hanem az elé gördít akadályt, hogy az emberek szabadon fogalmazhassák meg egyéni véleményüket.” Ezt nem egy jobbos populista, hanem Boris Palmer, Tübingen városának polgármestere, a német Zöldek különutas politikusa jelentette ki a város patinás egyetemének fórumán – közbekiabáló tiltakozókkal is vitatkozva. Tudósításunk a helyszínről!

 

(...)

 

Dr. Kirchhof, akinek az Alkotmánybíróságon is a véleményszabadság volt a szakterülete, először jogi úton közelítette meg a kérdést. Kiemelte, a véleményszabadság az egyik legfontosabb alapjog, a demokrácia egyik alapértéke, és szorosan összefügg a  a sajtó- és médiaszabadsággal, a gyülekezési szabadsággal, a vallásszabadsággal és a tudomány szabadságával is. Kirchhof megvitatandó területként említette politikai korrektséget, amely korlátok közé szorítja a véleménynyilvánítás szabadságát. „A véleményszabadság csak akkor létezik, ha az emberek elég bátrak ahhoz, hogy elmondják a véleményüket” – fejtette ki Kirchhof. Azonban sokakat kirekesztenek, megbélyegeznek véleményük miatt, így egyre kevesebben mernek nyilvánosan véleményt nyilvánítani. „Egy demokráciában minden oldal szabadon ki kell fejthesse a véleményét” – tette hozzá. Jelentős problémának nevezte még, hogy bár a politikában túlnyomó többségben legitim vélemények állnak szemben egymással, az emberek ezt megkérdőjelezik, elzárkóznak az érdemi vitától.

 

(...)

 

Palmer először saját példájával hozakodott elő. Amikor 2015-ben megírta híres „Wir schaffen das nicht” bejegyzését a Facebookon – egy hírre reagált, miszerint naponta 10 ezer migráns érkezik Németországba –, őt is egyből megbélyegezték. „Nem a tényekről volt szó, hanem a morálról.” Szerinte az emberek nem arról beszéltek, hogy igaza van-e, vagy nincsen, hanem erkölcsi szempontból közelítették meg a kérdést, és amellett foglaltak állást, hogy amíg migránsokat befogadni jó és helyes dolog, addig ennek megkérdőjelezése nyilvánvalóan helytelen és rossz.

 

Azóta viszont sokat változott a német társadalom véleménye a kérdésben – tette hozzá.

 

(...)

 

Palmer hozzátette: „Egyesek erkölcsileg felhatalmazva érzik magukat arra, hogy meghatározzák, mi az, ami még megengedhető egy politikai vitában, és mi az, ami már nem. Ezzel a demokratikus vita alapszabályait helyezik hatályon kívül.”

 

A véleményszabadság elnyomásából profitál az AfD Németországban, de ide köthető a Trump-jelenség is Palmer szerint. A tübingeni zöld polgármester szerint „elnyomó véleményklíma” uralkodik, és ez különösen igaz az egyetemekre.

 

Példaként említett egy frankfurti professzor a fejkendő témakörében szervezett konferenciájának meghiúsulását, amely egy fontos és aktuális témát feszegetett volna, de a kezdeményezést rasszistának titulálták és ellehetetlenítették. Megemlítette azt is, hogy a fiatalok az AfD alapító Lucke professzor egyetemi előadását sem tartják legitimnek, és bojkottálják azt.

 

– „Igen, mert Lucke egy seggfej” – kiabálta be valaki a hallgatók soraiból.

 

– „Csodálatos! Nem is kell bemutatnom a jelenséget, megmutatkozik az magától” – reagált Palmer, majd megszólította a bekiabálót: „Ön azt mondja, hogy Luckének nincs legitimációja, hogy előadást tartson, mert egy jobboldali seggfej. Ilyenkor felmerül a kérdés: ki dönti el, hogy ki a jobboldali seggfej?”

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu