Az ellenség ismeretlen
Ezt a válságot csak közösen, összetartva győzhetjük le. Túlélésre csak így van esélyünk.
Vasárnap délelőtt nézem az osztrák tévét, élő adásban a parlament. Rendkívüli helyzet van, rendkívüli parlamenti ülés. A képviselők a koronaválság-törvényről vitatkoznak. Nehéz valódi vitáról beszélni, mert a válságról és a válságkezelésről pártállástól függetlenül egyetértenek a képviselők. A törvényre szükség van, hogy a bajok elmúltával az országnak ne a padlóról kelljen felállnia, hogy lehetőség szerint minél kevesebb ember betegedjen meg, menjen tönkre, szegényedjen el a vírus okozta gazdasági intézkedések következtében. Vita csak a segítség méretében van, meg lehetne-e duplázni a törvénycsomagba foglalt összeget, mennyire lehet arányosan támogatni a kis-, közép- és nagyvállalkozásokat. A kormánypárti és az ellenzéki frakciók hozzászólói is mind a kormány dicséretével kezdenek. Tisztelet a kormánynak – mondják egyhangúlag –, hogy gyorsan cselekedett! Senki nem kritizál, nem mondja senki, hogy nem így kellett volna, hanem úgy, nem zsarolják a kormányt semmilyen döntés meghozatalában, nem értekeznek az ifjú kancellár alkalmasságáról. Nem kérdőjelezik meg a járványügyi adatokat, az egészségügy felkészültségét, a meghozott biztonsági intézkedések szükségességét vagy szükségtelenségét. Háború van, érzik. A másik oldalon az ellenség ismeretlen, kiszámíthatatlan, alattomosan és észrevétlenül támad, és ha nem fognak össze, akkor ezt a csatát elveszítik. „Bízzunk egymásban, mert csak akkor van esélyünk! – mondják a szónokok. Szigorú és gyors intézkedésekre van szükség, fegyelemre és egymás iránti bizalomra. Arra kérjük az embereket, maradjanak otthon, a médiát, az összes sajtóorgánumot és az online portálokat pedig arra, hogy csak a kormánytól és a válságstábtól származó hivatalos adatokat közöljenek a járvánnyal és az intézkedésekkel kapcsolatban.”
Hétfőtől, ahol csak lehet, otthoni távmunkavégzés lép életbe Ausztriában, az iskolák, óvodák zárva lesznek, a közszükségletet ellátó boltok kivételével a következő héten minden üzlet, a vendéglátóhelyek is zárva tartanak. Minden rendezvényt lemondanak, és ötnél több embernek tilos egyszerre egy helyen tartózkodnia.
(...)
„Mi, az Osztrák Köztársaság egy csapat vagyunk – jelentette ki Kurz kancellár –, és ebben a csapatban mindenki végzi a rá kirótt munkát. Mostantól alapüzemmódba kapcsolunk, védjük az idős embereket, egymást. Mindenki, aki az elmúlt öt évben civil szolgálatot teljesített, köteles „bevonulni”, mentő- és ápolási szolgálatot ellátni. Tudjuk, hogy ezek nagyon szigorú korlátozások, de mindent maradéktalanul be kell tartani, mert nem tudjuk, mi lesz holnap, és hogyan lesz tovább.”
Sokadszorra irigyeltem meg az egyébként politikai válsággal küszködő Ausztriát. Mert nem politikai kampányként, kormánybuktatási lehetőségként kezelik a válsághelyzetet. Ha belegondolok abba, hogy például hétfőn mi várható a magyar parlamentben, mit és hogyan fognak számon kérni a miniszterelnöktől, milyen performance-ot fog bemutatni a szivárványszínű ellenzéki koalíció, máris reménytelennek látom a magyarországi helyzetet. Pedig orvosok, ápolók, rendőrök, tanárok, bolti eladók, vasutasok, minden szabálykövető ember teszi a dolgát, mert tudja, túlélésre csak így van esély. A parlamenti aktivistákat pedig már látom előre, maszkban, szkafanderben, videózva, táblákat emelgetve – attól függően, kinek milyen szerepet oszt ki a marionettzsinórokat mozgató exhibicionista –, ahogy próbálják bizonyítani a kormány, az egészségügy és a válságstáb általuk vélt alkalmatlanságát.
Nincs a világon még egy ilyen ország, amelynek ennyire hazája, saját polgárainak érdekei ellen politizáló ellenzéke lenne. Olyan ellenzék, amelyik Brüsszelbe szaladgál segítségért, amelyik politikai-hatalmi érdekei mentén képes csak gondolkodni, amelyik feláldozza saját országa érdekeit, és hamis hírekkel terjeszt gyűlöletet a regnáló hatalom ellen. Amelyik együttműködésre képtelen, országvezetésre alkalmatlan, amelyik politikai engedetlenségre szólít egy megrendítő válsághelyzetben. Követőik, szimpatizánsaik pedig képtelenek kilátni a berögzült szemellenzőikből.
Helyzet van, nagyon komoly, ismeretlen kimenetelű válsághelyzet. Ezt a válságot csak közösen, összetartva győzhetjük le. Reméljük, hogy felismerik ezt végre a másként gondolkodó hölgyek és urak, és, mint az osztrákok, belátják, hogy egy hajóban ülünk. Túlélésre csak így van esélyünk.
