A liberálisok rémálmáról
2020. március 11-én Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogrendet. A különleges jogrend pedig a liberálisok rémálma. A mostani szituációban egyfelől azért, mert – más országokban hozott hasonló intézkedésekkel együtt – arra mutat rá, hogy globális jelenségekkel szemben mégiscsak működik a lokális önvédelem. Másfelől pedig azért, mert a különleges jogrend a liberális demokrácia antitézise, melyben teljes egészében megmutatkozik maga a szuverén, az állami főhatalom.
(...)
A kollektív önvédelem érdekében így sürgősségi vészreakciós logika lép életbe, mert a bevett eljárások és intézményi megoldások a biztonság és a védekezés gátját képezik. Például a legtöbb alapjog (mozgásszabadság, gyülekezés, tulajdonjog stb.) gyakorlása a szükséges és arányos mértéken túl is korlátozható vagy akár teljes egészében fel is függeszthető, az alapjogokat lerontó kötelezettségek írhatók elő (tűrés, polgári védelem, cégeknek szerződéskötés stb.). Mindemellett a döntési eljárások a megszokottól eltérő hatalomgyakorlás irányába tolódnak el – a kormány a parlament törvényeitől eltérhet –, a hatalommegosztás elve tehát ideiglenesen módosul. De mindez természetesen egyáltalán nem önmagáért történik. Az állam pontosan azért lép ki átmenetileg működésének normális medréből, hogy az abnormális helyzetet kezelhesse – amire ugye alapjáraton nem lenne módja –, és az élet minél előbb visszatérhessen a megszokott kerékvágásba.
Alkotmány és állam
Ahogy azt a témával sokat foglalkozó kortárs, egyébként baloldali jogfilozófus, Giorgio Agamben mondta: az ilyen kivételes helyzet „egy jogszerű formája annak, aminek nem lehet jogszerű formája”. És ez az, ami irritálja, pontosabban megőrjíti a liberálisokat. Ugyanis valóban egy paradoxonnal állunk szemben: elvileg az állam felhatalmazását a (népszuverenitáson alapuló) alkotmányos rendből nyeri, mely azonban a kivételes jogrendek révén meg is engedi, hogy a kormányzat eltekintsen az általános alkotmányos keretektől.
(...)
A közösségelvű megközelítések ezért is álltak mindig közelebbi rokonságban a valósággal: mert a társadalmat nem az egyének anyagi aspektusainak matematikai összességeként látják, hanem egy azon túlmutató, minőségében azt meghaladó közérdek hordozójaként: személyes kapcsolatok, közös emlékek és gyakorlatok egységeként. Az individualista felfogás ezzel szemben csak egyéneket, azok önös érdekét és vágyait ismeri, melyeket nem lehet a köz érdekében korlátozni, hiszen olyasmi nincs is. És bár természetesen a legfontosabb most a köz(egészségügyi) érdek és azon keresztül az élet védelme, ha van öröm az ürömben, akkor az az, hogy a különleges jogrenden keresztül megmutatkozó államrezon most varázstalaníthatja a liberális globálesztétikát.
(...)
