Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Németországban az emberélet sem túl drága a jó spárgáért

 

(...) A román kormány rövidesen kihirdette a 7-es számú katonai rendeletet, ami lehetővé teszi a romániai idénymunkások számára azt, hogy a nekik szervezett charterjáratokkal külföldre utazzanak dolgozni. A németországi és romániai munkaközvetítők által sebtiben összetoborzott idénymunkások rövidesen meg is jelentek a romániai repülőtereken, amik, mint utóbb kiderült, egyáltalán nem készültek fel ennyi ember egyidejű fogadására.

 

A kolozsvári repülőtéren készült videó tanúsága szerint az 1500-1800 idénymunkás összezsúfolódott a reptéren, ami természetesen nagyon kockázatos ebben a járványveszélyes időszakban. Mint utóbb kiderült, a repülőtéri parkolót üzemeltető cég egyáltalán nem is tudott arról, hogy ennyi ember érkezik majd a parkolóba, a reptér pedig semmilyen hatóságot nem tájékoztatott a charterjáratok indulásáról. A helyzetért később a németországi toborzócéget tették felelőssé, ami ellen a kolozsvári ügyészség bűnvádi eljárást is indított.

 

A kellemetlen meglepetések sora Németországban is folytatódott. Romániai idénymunkások egy csoportja arról számolt be a Facebookon, hogy semmi sem igaz abból a 13,30 eurós órabérből, amivel Németországba csábították őket. A valóságban mindössze 0,65 eurót, tehát körülbelül 230 forintot kapnak egy vödör spárgáért, a szálláson rossz minőségű ellátást kapnak, és még a boltba sem mehetnek ki, hiszen elkülönítés alatt állnak.

 

Az idénymunkások azt állítják, hogy az alkalmazóik a személyi igazolványukat is elvették, és addig nem engedik őket haza, amíg ki nem fizetik az ellátásuk 300 eurós díját. Több másik brigád is embertelen munkakörülményekről, akár tizenhat órás munkaidőről és a munkaszerződések esetenkénti hiányáról számolt be. 

 

(...)

 

Az első koronavírusos haláleset már a szezon kezdete után nem sokkal bekövetkezett: egy 57 éves román férfi halt meg Baden-Württemberg tartományban. A férfi márciusban utazott Németországba dolgozni, április közepi halála előtt pedig megfázásos tünetekre panaszkodott. Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági miniszter néhány nappal a férfi halála után egy talkshow-ban kijelentette ugyan, hogy a férfi halálát szívinfarktus okozta, de a gazdaságban dolgozó idénymunkások között elvégzett koronavírus-tesztek további négy fertőzést mutattak ki. A Der Spiegel összeállítása szerint a szóban forgó gazdaságnak évek óta rossz a híre a romániai idénymunkások között.

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu