top of page

„Trianon – és május elseje” – Drábik János

Drábik János előadása 2018. május 2-án hangzott el a Hatoscsatorna nevű televízióban.

Geszty Glória: „Velünk élő történelem.” Folytatjuk Trianon boncolgatását: hétről-hétre többet tanulunk a történelemről, Drábik Jánostól pedig a történelemből. – Szeretettel köszöntöm dr. Drábik János urat, az Országos Trianon Társaság elnökét. A mai témánk figyelemfelhívás, – mert a rossz példa: Trianon, és a mostani rossz helyzet hasonlóval fenyeget.

Dr. Drábik János: Elmondom, milyen összefüggés van Trianon és május 1. között. Trianont az államok feletti, már birodalommá szerveződött magánhatalom idézte elő, amelynek az akkori csúcsvezetősége – konkrétan 1902-től – úgy döntött, hogy beindítja programját az „új világrend” megteremtésére, de ennek útjában van Németország, ezért eltávolítja az útjából. – Ez úgy függ össze május elsejével, hogy ez a hatalom 1776-ban létrehozta az „illuminátusoknak” nevezett, titkos szövetséget: a bajor Adam Weishaupt volt a vezetője. Frankfurtból a már működő szabadkőművesség és az ott irányító Rothschild-dinasztia finanszírozta. A bajor illuminátus társaság – Adam Weishaupttal az élén – feladatul kapta, hogy átvegye kb. 3 millió szabadkőműves irányítását – szinte észrevétlenül, – lehetővé téve, hogy a háttérben már működő pénzhatalom Anglia mellett Franciaországot is ellenőrzése alá vonja. – Ez a pénzhatalom akkor még nem volt úgy megszervezve, mint napjainkban, hogy egy saját birodalmat tudna működtetni. – 1783-ban Wilhelmsbad-ban ez a pénzhatalom: a szabadkőművesség és a bajor illuminátusok tanácskozást tartottak, és ott fogadták el a maguk világprogramját. Ennek első nagy „világmérkőzése”: az első világháború.

Aztán volt második világháború, „hidegháború”, és ma van a befejező szakasza. Az első világháború tulajdonképpen most fejeződik be. Ezt onnan lehet tudni – ezzel május 1-re utalok –, hogy ez a megszerveződött hatalom, amelynek sikeres „akciója” volt a francia forradalom 1789-ben, aminek százéves évfordulója volt 1889-ben, – megszervezte az ú.n. második internacionálét, és ez javasolta 1891-ben, hogy május 1. legyen a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának ünnepe!

De ma már tudjuk, hogy a nemzetközi munkásosztályt, és egyáltalán a marxizmus legkülönbözőbb változatait használó, államok feletti hatalom valójában a pénzuralmi oligarchia hatalma volt. Vagyis a pénzuralmi oligarchia rendelte el, hogy az általa irányított proletár világmozgalomnak legyen egy ünnepe: – és kinevezte azt napot: május elsejét ünnepnek, amikor a bajor illuminátusok 1776-ban létrejöttek! – Mert a bajor illuminátusok megalakulásának időpontja: 1776. május 1. volt! – Az újkorban ők nevezték magukat először kommunistának. – Az alapító Adam Weishaupt neve az illuminátus-rendben: Spartacus. Gondoljuk meg: Berlinben, 1919-ben a Spartacus-mozgalom majdnem csinált egy bolsevik forradalmat. Ott volt 250 ezer spartakista, Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal, hogy átveszik a hatalmat… – Nem sikerült, mert akadt egy szociáldemokrata hajógyári munkás, történetesen egy kiváló újságíró, aki meg tudta akadályozni.

Május 1. tehát az államok feletti hatalom ünnepe. Ma egy világbirodalmat működtetnek: most, 2018-ban a legnagyobb hatalmat jelentik a világon.

Számunkra az első világháború a trianoni tragédiával végződött: az egész első világháború „legpechesebb” népe lettünk, akivel szemben minden nemzetközi jog alkalmazását megtagadták, – mára pedig az államok feletti hatalom már elérte azt a szintet a birodalom építésében, hogy már csak két ország mondhat még – időnként – „nem”-et: – Oroszország és Kína. Egyébként: a világ ura. – Mit jelent ez számunkra, európaiaknak? – Ez annak a programnak a befejezését jelenti, amit „ő” a végrehajtás fázisában, 1902-ben tett bele: – 1902-től készítették elő a háborút. – Hogyan? Azt már bizonyítékok támasztják alá. – Ez a háború azt is célozta, hogy Európában ne legyenek ettől a hatalomtól független birodalmi országok: ne legyen Német Birodalom a Hohenzollernekkel, – ne legyen Orosz Birodalom a Romanovokkal, – ne legyen Habsburg Birodalom: ne legyen Osztrák-Magyar Monarchia a Habsburgokkal, – és ne legyen az Ottomán uralkodóházzal egy Török Birodalom: – csak egyedül ők legyenek!

Ez most fejeződik be: Európa egész népének vazallusi sorsba való taszítása – azzal, hogy felszámolják Európa őshonos, fehér fajú népeinek nemzetállamait! – Mert az államok feletti hatalom totális uralma bevezetésének ma már csak a még létező nemzetállamok állnak az útjában. Tehát ma egész Európát fenyegeti egy Trianonhoz hasonlítható, tragikus végkifejlet!

A mi esetünkben még rosszabb a helyzet, mert nálunk nemcsak tragikus végkifejletről van szó, hanem: hogy „megszűnik a nemzetállamunk”. – A maradék is. – Egyedül Románia többet kapott ettől az államok feletti hatalomtól: 102 ezer négyzetkilométert, míg a maradék országunk 93 ezer négyzetkilométer… És ebbe a maradék Magyarországba még betelepítenek – a már leírt tervek szerint, amit a nemzetközi liberális politika erőltetői ránk akarnak kényszeríteni: – többszázezer afrikai és közel-keleti bevándorlót. Ez nemcsak a magyar nemzetállam, hanem a magyarság végét jelenti. – Ezért: május 1-én az európai őshonos, fehér fajú népek szolidaritását kellene ünnepelni: hogy fogjanak végre össze az államok feletti hatalom ellen, amely – nézzük meg az elmúlt 20 év történetét: – semmilyen erkölcsi normához nem tartja magát! – Mindent megtesz, amit az „erős” megtehet, – és ránk, „gyengékre” kényszeríti mindazt, amit – szerinte – el kell szenvednünk.

G.G.: És akkor ennek az a módja, hogy magukat a nemzeteket pusztítják el? Hogy összekeverik a különböző népeket?

Dr.D.J.: Nyilvánvaló: ha nincs nemzet: nincs nemzetállam. Nos: miféle „magyar nemzet” az, amely afrikai színes bőrűekből, arabokból áll: a mi kultúránkkal teljesen összeegyeztethetetlen kultúrájú bevándorlókból?! – Az iszlám nem integrálható: ő integrál! Meggyilkolja azt, aki nem Allah-hívő… Mindent, ami „más”: Allah elleni bűnnek tekinti! Az iszlámmal az a baj, hogy középkori, nomád, a mai civilizált európai vallásokhoz és vallási ideológiákhoz képest primitív, középkori ideológia. Erőszakos, és határozott… – Mi el tudjuk viselni, hogy míg mi disznóhúst eszünk, ő „halal”-t. De ő azt mondja, hogy „Ha én halalt eszem, te se ehetsz disznóhúst, mert az sérti Allahot! És ami Allahot sérti, az engem sért!” – És azt mondja: – „Én nem rabolni jövök ide, hanem minden az enyém, ami itt van, mert Allah tette lehetővé, hogy Európa olyan gazdag legyen, amilyen gazdag, és miért gondolod, európai, hogy ez a tied?! Vagy ezt a te istened adta?! Hiszen ez Allahé, ő pedig nem a hitetlen, vagy pogány keresztényeket szereti, hanem a hűséges, iszlám-követő muzulmánokat! Vagyis, itt minden az enyém, és azzal, hogy engem eltartasz, olyan adót fizetsz, amit az iszlám ír elő azoknak, akik nem térnek át az iszlám hitre, hogy az igazhívő muszlimok számára adót fizessenek.”

G.G.: Érdekes: ha visszatérünk a nagy pénz-oligarchiára, aki ezt akarja, és okosnak hiszi magát, amikor itt egy nagy nép-elegyet csinál, hogy abból számára „fogyasztói társadalom” legyen, – de akiket idehoznak, hogy integrálódjanak: és nem fognak, – akkor lehet, hogy „visszaharap a kígyó”?

Dr.D.J.: Nem. Az államok feletti csúcshatalom azért engedi meg az iszlámnak, hogy idejöjjön, mert az iszlám a természeténél fogva ellenzi a nemzetállamokat. Ugyanúgy, mint ő. Tehát az iszlám segítségével veri szét az európai nemzetállamokat, az ő Európa feletti abszolút uralmának egyetlen akadályát. Egész Európát véglegesen vazallussá akarja tenni.

G.G.: De majd nem sikerül! Ha itt az iszlám alakít ki erős közösséget, nem hódol be, nem lesz bólogató fogyasztói társadalom, – akkor ők lesznek itt az urak.

Dr.D.J.: Csakhogy az államok feletti hatalom részletes terveket dolgozott ki Amerikára és Európára vonatkozóan: egymással rivalizáló hatalmi centrumokat hoz létre, és ezeket egymással tartja sakkban. – A pénzuralmi rend lehetővé teszi, hogy mindkét szembenálló felet kellő finanszírozással, megfelelő ideológiai finomra-hangolással: egymással sakkban tartsa, kijátssza, és ő a „nevető harmadikként” uralkodjon. – Ez a klasszikus „divide et impera”: „Oszd meg, és uralkodj!” elve. – Az iszlám annyiban alkalmas a pénzhatalmi világ-elit világstratégiájának végrehajtására, hogy az iszlám világ-kalifátusban: iszlám világrendben gondolkodik: – közös pénzrendszer, egy hatalmi központ, egy világhadsereg, egy világvallás, stb. – Sajnos, a keresztény katolikus egyház most a legszigorúbban együttműködik Európa iszlamizálásával! Szinkretikus, vagyis kevert világvallás létrehozásában, – amely tagadja a kereszténység legnagyobb értékét: hogy biztosítani tudja az ember és a természeti törvények közötti összhangot. – Az összes többi vallás ezt messze nem tudja megtenni!

G.G.: Kedves János, nagyon szépen köszönöm. – Szívesen beszélgetnénk még erről: a következő adásainkban.

 

(Lejegyezte: Kincsesné Salca Mária)

39 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page