top of page

Nem akarta eldönteni, melyik diákja fekete, felfüggesztették

(...) A UCLA egyik legrégebb óta ott tanító előadója került elbocsátásra, miután azon kérésre, hogy halasszák el az afro-amerikai diákok vizsgáit – tekintve a George Flyod halála körül kialakult tüntetéshullámra – nemet mondott.

Gordon Klein, az oktató, június 2-án küldött körbe a tanulócsoportban egy e-mailt, melyben az alábbiakat fogalmazta meg:

„Köszönöm a javaslatot, mely szerint a minnesotai tragédia kapcsán biztosítsak különleges eljárást a fekete hallgatóknak. Tudják a neveit a fekete csoporttársaiknak? Hogyan tudom beazonosítani őket úgy, hogy csak online óráink voltak? Vannak nálunk olyan diákok, akik vegyes származásúak, például félig feketék-félig ázsiaiak? Mit javasolnak, velük mit tegyek? Nekik jár a teljes engedmény, vagy csak a fele? Szintén, tudjuk esetleg van-e diákunk Minneapolis-ból? Úgy gondolom, őket kifejezetten rosszul érintette a helyzet. Azon gondolkozom, hogy egy onnan származó fehér diák feltételezhetően még inkább le van sújtva, tekintve, hogy sokan most rasszistának hihetik, még úgy is, hogy nem az. A tanársegédem éppenséggel minnepaolis-i, szóval ha nem tudják a választ, megkérdezhetem őt. Tudnának segíteni abban, hogy miképp hajtsam végre bárki bántódása nélkül a kurzust, tekintve, hogy a jegyet a diákok egy záróvizsga által kapják meg? Egy dolog zavar még továbbá engem: emlékeznek arra, amikor Martin Luther King úgy fogalmazott, hogy »nem a bőrszín alapján kell értékelni az embereket«? Úgy gondolják, kérésük megfelel Martin Luther King elképzeléseinek?

Köszönettel, G. Klein”

Kleint ezt követően az iskola vezetése június 24-ig felfüggesztette, amikor is dönteni fognak végleg sorsáról. Az oktatónak lett egy támogatói csoportja is az egyetemen belül, ahol a visszaállítását követelik és e vezetőség bocsánatkérését. Klein 1981 óta oktatott a UCLA Anderson Üzleti Karán...

 

11 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page