Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Liberálfasizmus fenyegeti a kultúrát

 

Cenzúra, rasszizmus, kulturális elnyomás – a nyugati zavargások a kulturális szférára is hatottak, a legutóbbi történések pedig olyanok, mintha George Orwell gondolatait Örkény István és Eugène Ionesco adaptálták volna színpadra; csakhogy a mesterhármas egyesült abszurditása sem tükrözné elég híven a helyzet képtelenségét. Viszont ne azzal kezdjük, ami Amerikában történt, hanem vessünk inkább egy pillantást Nagy-Britanniára, mert a két jelenség összetartozik és összenő. 

 

J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvsorozat írónője pár hete egy Twitter-bejegyzésében azt állította, hogy csak a nők menstruálhatnak, mire a filmsorozat már felnőtt sztárgyereke, Daniel Radcliffe nyilvánosan elítélte az írót, és közölte, hogy márpedig a „transznemű nők valódi nők”. Egyes nyugati liberális lapok már kikezdték az írói univerzumához való jogát is, azt javallván neki, hogy adjon túl a „franchise”-on, köztük a szintén népszerű Fantastic ­Beastsen (Legendás állatok), mert a nevével befeketíti, ellehetetleníti azokat.

 

Ezután már csak kis időt kellett várni ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a Szovjetunió legdicsőségesebb napjaira emlékeztető módon cenzúrázzanak filmeket: az HBO Max ugyanis bélistázta az Elfújta a szél című 1939-es klasszikust, ami már csak azért is furcsa, mert ezért a filmért Hattie McDaniel színésznő elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és ezzel filmtörténelmi sikert aratott, hiszen ő lett az első fekete Oscar-díjas színész. Úgy látszik, hogy a teljesítménye hidegen hagyta John Ridley forgatókönyvírót.

 

Lényegében az ő revolverezésének hatására cenzúrázott az HBO. A hatás viszont ellenhatást váltott ki, hisz – mint a Breitbart amerikai hírportál írta – az amerikaiak elkezdték felvásárolni az Elfújta a szél fellelhető ­DVD-it, ezzel a cenzúrázott film az Amazon filmes eladási toplistájának élére került, és ma már lényegében beszerezhetetlen. Érdekes lenne megtudni, mit gondol minderről Olivia de Havilland, a film női főszereplője, aki 103 éves, és Párizsban él.„Cinkos, aki néma. A fekete életek számítanak” – szögezte le a Netflix, és rögtön a kulturális forradalom és az érzékenyítés élére állt: streaming felületükön egy új kezdeményezést indítottak a Black Lives Matter mozgalom támogatására. Ebben gondosan kiválogatott játékfilmekkel, tévésorozatokkal és dokumentumfilmekkel kedveskednek az előfizetőiknek, amelyek által „a faji vonatkozású igazságtalanságokról és az amerikai feketék tapasztalatairól” tudhatnak meg többet..

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu