top of page

Szinetár Dóra durván megrágalmazta Apáti Bencét – a publicista nem hagyja annyiban

Minden alap nélkül antiszemitizmussal és homofóbiával vádolta meg Apáti Bencét egy tegnapi lapinterjúban Szinetár Dóra. Az elsősorban celebként ismert énekesnő hamarosan bíróság előtt felelhet a hazug állításaiért, ugyanis Apáti Bence – mint azt a publicista a PestiSrácok.hu-nak elmondta – rágalmazási pert indít ellene.

Píárszagú interjút adott a Magyar Narancsnak Szinetár Dóra. Az igen értékes Story Ötcsillag-díjjal kitüntetett színész-énekest az ingyenreklám mellett némileg megfeddte a magyargyűlölő hetilap, amiért a Thália Színházba szerződött. A feddés hátterében az áll (azok kedvéért, akik esetleg nem értik a libsik kirekesztő, törzsi gondolkodását), hogy a Tháliát Kálomista Gábor vezeti, aki pedig vállaltan nemzeti, konzervatív, hazáját szerető ember – egy híresen toleráns libsi művész viszont nem dolgozhat csak úgy együtt egy ilyennel. Az ilyesmit legalábbis meg kell gyónni a liberális sajtó Szent Ítélőszéke előtt.

Így történt hát, hogy a Magyar Narancs nekiszegezte az obligát kérdést Szinetárnak: „Azzal, hogy a Tháliába szerződsz, fölvállalod Kálomista Gábort?” Mintha valami leprásról, köztörvényes bűnözőről, esetleg tömeggyilkosról lenne szó, akitől távol kellene magát tartania egy jóféle liberálisnak… Pedig Kálomistának csupán egy „bűne” van: jobboldali. Ezért a balliberális sajtóban őt évek óta nem kiváló filmproducerként, jeles színházi szakemberként emlegetik, akinek remek filmeket köszönhetünk – hanem páriaként, akit politikai véleménye miatt rugdosni kell. A Magyar Narancs kérdésében egyébként benne van minden, amit a liberálisokról tudni érdemes: a végtelenségig gyűlölködők, kirekesztők, képtelenek elviselni, hogy másképp is lehet gondolkodni a világról, mint ők. (El tudják képzelni, hogy egy jobboldali lapban azért vonjanak kérdőre egy jobboldali művészt, mert egy baloldali világlátású főigazgató színházába szerződött? Ugye, hogy nem. A törzsi gyűlölködés ilyen mélysége csak a libsikre jellemző.)

Szinetár Dóra tehát erre a kérdésre válaszolta következőket:

Az Operettszínház balettigazgatójának [Apáti Bencének] ezerszer durvább megnyilvánulásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, miért nem mondunk fel, zsidók, melegek, másként gondolkodók és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban.

Tehát Szinetár azzal bújt ki a liberális inkvizíció számonkérése alól, hogy: oké, egy jobboldali vezető színházába ment, ám az előző munkahelye, az Operettszínház (amelynek egyébként szeptemberig még a tagja, papíron) sokkal rosszabb volt, hiszen ott egy homofób antiszemita balettigazgatóval kellett együtt dolgoznia. Mondhatni, Szinetár vádalkut kötött a Magyar Naranccsal: egy kisebb bűn alóli föloldozásért cserébe terhelő vallomást tesz egy Kálomistánál is „durvább” jobboldali elhajlóra.

SZINETÁR HAZUDIK

Sajnos, van egy igen aprócska gond Szinetár Dóra kirohanásával. Nevezetesen: abból egy büdös szó nem igaz. (...)

 

14 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page