Te jó ég, mi a fene ez?! Elmélkedés a BLM-ről. IV. rész. Tisztelt Olvasó!
IV.
HADVISELÉS AZ ELVTELEN HASZONLESŐK ELLEN
Az alábbi, újból elővett kis összeállításból jól látható, kikről vélem úgy, hogy a BLM-mozgalom haszonlesőinek népes táborát gyarapítják. Az viszont megkíván még egy rövid okfejtést, hogy milyen megfontolásból tekintem őket elvteleneknek. Hiszen valószínűleg mindegyiküknek megvan a maga határozott elve, amelyre a BLM-mel kapcsolatos viselkedését, megnyilvánulásait, befolyásolási kísérleteit alapozza. S ha ez az elv nem több és nem más, mint színtiszta haszonelvűség, ez utóbbi elnevezés már önmagában is utal valamiféle elvszerűség jelenlétére.
Nos, az „elvtelen” jelző azért illeti meg ezeket a különféle haszonlesőket, mert úgy csatlakoznak rá egy mozgalomra, úgy támogatják, hogy valójában nem értenek egyet vele, lelkileg nem azonosulnak vele, vagyis merő színjátékot űznek. A haszonlesők egy része csak a maga gesztenyéjét igyekszik kikapartatni velük, másik részük pedig így igyekszik elkerülni, hogy a mozgalom áldozata legyen.
A haszonelvű szereplőkön végigpillantva, egyetlen egy sincs közöttük, aki komolyan venné, hogy Amerikában – vagy akár a nyugat-európai országokban – rendszerszintű rasszizmus létezne. Mégis éltetnek egy olyan mozgalmat – pénzelik, népszerűsítik, hajbókolnak előtte –, amely a faji megkülönböztetés elleni harcot, legfőképpen is a feketék egyenjogúságának megteremtését tűzte zászlajára.
Hogy ezek az elvtelen haszonlesők igaziból miben utaznak, szerencsére elég jól és egyértelműen tudhatjuk már. Aki netán mégsem, az saját magára vessen: erősebb benne a lelki elköteleződés a hasonszőrű balliberálisok, globalisták iránt, mint saját nemzete, hazája, honfitársai iránt; s ami még ennél is riasztóbb: a tiszta ész logikája, igazsága iránt. Aki egyfelől a demokráciát félti miniszterelnökünktől és a kormányzó pártszövetségtől, másfelől viszont szava sincs a Soros-jelenségre – a kilóra megvett EU-képviselőkre, tisztségviselőkre, médiára, civil szervezetekre –, abból kiveszett a józan ész és felelős gondolkodás maradéka is.
Éppen ezért most megkímélném magamat is, a tisztelt olvasót is attól, hogy sorba vegyem az elvtelen haszonelvűeket, és ecsetelni kezdjem jellemző vonásaikat. Inkább összekötöm a kellemest a hasznossal: felhívom Fricz Tamás idevágó, friss tanulmányára (Mi veszélyezteti a demokráciát?) olvasóink becses figyelmét, s egyúttal kiemelek ennek Magyar Nemzet-beli ismertetéséből (Veres László István: A globális elit veszélyezteti a demokráciát) néhány rövid, találó megfogalmazást.
„A 21. században a demokráciára leselkedő legfőbb veszély elsősorban nem a politikai szélsőségek irányából, hanem a globális pénzügyi hatalom és a hozzá kapcsolódó hálózatok felől érkezik. Ennek oka, hogy a kozmopolita elitnek útjában áll a nemzetállamok demokratikus intézményrendszere, amely az utolsó védelmi vonal a globális erők térnyerésével szemben. Mivel a nemzetállamokat általában demokratikusan választott kormányfők vezetik, ezért a háttérhatalom legnagyobb ellenségévé maga a demokrácia vált...”
„...létezik egy hálózatosan működő, óriási anyagi forrásokkal rendelkező globális pénzügyi elit, amelynek a működését most kezdik feltárni.”
„A Zürichi Egyetem 43 ezer transznacionális vállalat körében végzett kutatása feltérképezte, hogy ezeket – a kereszttulajdonlások által – mindössze 147 cég irányítja, amelyek nagy része pénzintézet. Ennek a háttérhatalomnak a célja a globális piac létrehozása, a helyi piacok ellenőrzése és legnagyobb ellenfeleik, a demokratikusan működő nemzetállamok háttérbe szorítása...”
„Kulturális Marxizmus (...) Ez a szellemi áramlat, amely egyfajta elnyomáselméletként is felfogható, úgy gondolja, hogy a nemzetállamok, illetve a hagyományos nemzeti intézmények háttérbe szorítása által lehet eljutni a globális világtársadalomhoz, ahol a kisebbségek végül a többség fölébe kerekedhetnek. Ezek a kultúrmarxista gondolatok, amelyek célja a múlt végleges eltörlése, 1968-tól fokozatosan uralkodóvá váltak Nyugat-Európában, manapság pedig az Egyesült Államokban zajló szobordöntögetésekben jelennek meg.”
„Liberális demokrácia (...) a globális elit felfogása szerint az egyedüli, igazi demokrácia, ugyanis a vezetésre kizárólag egy kiválasztott, liberális kisebbség méltó, ezért nekik kell irányítaniuk a politikát. (...) Ugyanakkor ellenségként állítják be azokat a demokráciákat, amelyek nem a liberalizmust helyezik előtérbe. Azok a demokráciák, ahol a többség a hagyományos értékeket védelmezi, a globalista ideológia szerint elnyomók, nem tartják be a fékek és ellensúlyok rendszerét, korlátozzák a média szabadságát, és populisták, mert a fontosabb ügyekben megkérdezik a népet is. Ezzel szemben a valóság az, hogy számtalan típusú demokrácia létezik, a mai liberális demokrácia pedig épp a liberalizmust tagadja, amikor csak a saját modelljét preferálja. Ezt az elitista gondolkodásmódot uralkodó eszmeáramlattá tették, hálózatosan elterjesztették a médiában, az egyetemeken és a közvéleményben. Ezzel dúcolják alá a nemzetállamokkal szembeni támadást (...).”
„...a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa-mozgalom mögött is jelen vannak azok a háttérhálózatok, amelyek a globalisták érdekeit erőltetik a többségi társadalomra. A fő céljuk minden érték, hagyomány eltörlése, és azért különösen veszélyesek, mert a fiatalok vevők az újra, ezért könnyedén csatlakoznak hozzájuk.”
„Tehát az egész tüntetéssorozatnak kérdéses a jogalapja, a globális média pedig óriási szerepet játszott abban, hogy az események idáig fajultak. A végső cél azonban nem az, hogy megoldják a valóban létező társadalmi problémákat, hanem egy új, a globalisták által megformált világrend létrehozása. Ezt a törekvést világosan bizonyítja az ENSZ-főtitkár néhány nappal ezelőtti nyilatkozata is, mely szerint már csak egy világkormány létrehozása jelenthet megoldást...”
„(...) a globális pénzügyi elitnek, amelynek Soros György egy ’előretolt bástyája’, az Európai Parlamentben (EP) is komoly befolyása van. (...) Az EP-t elméletileg mi, európai polgárok választjuk, mégis azt látjuk, hogy menet közben furcsa módon átformálódik, a mögöttes, hálózatos erők által egy olyan politikai irányvonal jelenik meg benne, amely már nem a választók szándékát tükrözi.”
„... a baloldali média, a Soros-féle, magukat civilnek nevező NGO-k, lobbiszervezetek, migránsmentő hálózatok együttesen dolgoznak azon, hogy egy világtársadalmat hozzanak létre.”
S akkor már csak kiegészítésképpen, néhány témánkba vágó, kiragadott hír és vélemény az elmúlt pár nap bő terméséből.
Dollárszázmilliókat költ a Soros-alapítvány a rendszerszintű rasszizmus elleni harcra. Az utcára vonuló emberek reményt jelentenek a számukra – hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
Az ördöggel is szövetkeznek, csak legyen már végre rend. Egy franciaországi no-go zóna lakosai kétségbeesésükben a helyi drogmaffiával kötöttek megállapodást.
Megdöbbentő, hogy fenyegetik a svédeket saját hazájukban. A fehéreket videón fenyegető fekete bőrű rapper ellen nyomozás indult, ám azt mindenféle büntetés nélkül lezárták.
Donald Trump: „Ennek a vérfürdőnek véget kell vetni”. Az amerikai elnök Chicago és Albuquerque mellett más amerikai nagyvárosokba is szövetségi rendfenntartó erőket kíván küldeni az elharapódzó erőszakos bűnözés megfékezésére. A szövetségi rendfenntartók telepítését az érintett nagyvárosok polgármesterei – valamennyien demokrata párti politikusok – szerdán közös nyílt levélben ellenezték.
Polgári mozgalmat alapít a lengyel elnökválasztáson alulmaradt Trzaskowski (Varsó ellenzéki főpolgármestere)
Az amerikai elit egyetemeken már nem az igazság keresése zajlik, hanem „harc a fasizmus ellen.” (Véleménydiktatúra – hogyan váltak az amerikai elit egyetemek vitamentes övezetté? Hajdú Tímea, Neokohn)
A történelmi igazsághoz tartozik, hogy később, a hidegháború logikájának megfelelően, a CIA is létrehozott és finanszírozott értelmiségi szervezetet, a Kulturális Szabadság Kongresszusa néven, ahol a nem baloldali művészeket és értelmiségieket pénzeltek. A tanulság ebből csak annyi, hogy a vezető értelmiségiek és művészek simán, bárki pénzével megvehetők voltak, és minden bizonnyal ezt a szép tulajdonságukat mára sem veszítették el. (Aristo: MCCARTHY SZENÁTOR IGAZSÁGA)
Most, hogy számba vettük, kik és mifélék ezek az elvtelen haszonlesők, foglalkozhatunk a fő kérdésünkkel is, vagyis azzal, hogy vajon milyen hadviselés lenne kívánatos ellenük. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem annyira Amerikán iparkodunk segíteni, mint inkább saját nemzetünkön, s a minket is magába foglaló Európán.
Mondjuk, ha a 2002 és 2010 közötti időszakban történt volna valami hasonló a világban, mint ez a BLM-mozgalom, tehát olyankor, amikor éppen a balliberálisok uralkodtak Magyarországon, akkor neki sem álltam volna egy efféle elmélkedésnek. Akkoriban esélye sem volt annak, hogy magyarként és nemzetként szembeszálljunk a globális, balliberális irányzatokkal, áramlatokkal. Az akkori kormányfő inkább szélesre tárta az ajtót a külső és belső nemzetpusztító, nemzetzsugorító törekvések előtt.
Ha ma egyáltalán van értelme gondolkodni a védekezésen (hadviselésen), akkor éppen azért van, mert az elmúlt 10 évünkben az bizonyosodott be: kellő felelősségérzet, értelem és elszántság, no meg némi politikai őstalentum birtokában a siker esélyével lehet hadba szállni még a leghatalmasabb nemzetközi erőkkel szemben is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a minapi EU-csúcs végkifejlete: a temérdek elvtelen próbálkozó dacára sem sikerült Orbán Viktort és Magyarországot megleckéztetni, s miniszterelnökünk úgy hagyhatta el a vészjósló maratoni ütközet helyszínét, akár egy győztes hadvezér.
A kellő felelősségérzetre és értelemre annak a belátásához volt szükség, hogy ha Magyarország nem hajt végre 2010-től egy igazi rendszerváltást, vagyis ha nemzeti önbecsülésünk és önrendelkezésünk tekintetében nem kezdünk el sürgősen megerősödni, megizmosodni, akkor szőröstül-bőröstül az elvtelen haszonlesők és az általuk mozgatott-ösztökélt, globális és lokális hasznos hülyék martalékává válunk.
Nem kevés értelem és előrelátó képesség szükségeltetett ugyanakkor annak belátásához is, hogy a választó jónép a legfelelősebb és legnemesebb szívű kormányzatot is meg fogja buktatni, ha nem teszi rendbe s nem állítja felfelé ívelő pályára a gazdaságot. Jó, jó, nagyjából-egészében szabadságszerető, büszke nép a magyar, főleg, ha ennek az érzésnek a politika is segít megágyazni, de – miként Szabó Dezső fogalmazott volt egykoron – „Meg kell gondolni, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni”.
Páratlan tudású, önjáró professzorunk, Bogár László szerint (A magyarság rövid története 8. - 2010 után, vagy aki mer, az NER –Egy Bogár Naplója) a 2010. évi választáson „A társadalom felüvöltött, hogy jöjjön már valaki, és csináljon már valamit!" A társadalom legalább 80%-a mondott nemet a rendszerváltozás addigi folyamatára, s szavazott arra, hogy a rendszerváltás zsákutcás rendszere egy emberségesebb konstrukcióvá változzék át – mondja Bogár László.
Nos, az a 68%, amennyivel a Fidesz–KDNP pártszövetség akkor nyert, elegendő feljogosítást adott arra, hogy a magyar nemzet, Orbán Viktor vezényletével, elindulhasson a nagyobb önállóság és önérdek-érvényesítés útján. De hogy folytathassa is azt, amit megkezdett, ehhez kellett az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitika sikere, az újbóli kétharmadok gazdasági, életminőségi megalapozása.
Orbán Viktornak és elmés csapatának úgy sikerült egy működőképes magyar utat kialakítani, hogy eközben nem kellett végső szakításra vinni a dolgot a haszonleső világerőkkel. A Csurka István-féle magyar út kiépítésének azért nem lett volna esélye, mert az elvtelen globalista haszonlesők gyorsan végeztek volna a nép-nemzeti radikálisokkal, például úgy, hogy gazdasági blokád alá helyezték volna Magyarországot, s a magyar állampolgárok lettek volna az elsők, akik siettek volna szavazataikkal ennek súlyos életszínvonalbeli következményeit elhárítani.
Orbánék ezért megfordították a dolgot: nemhogy keresztes háborút nem hirdettek a nemzetközi óriások ellen, inkább nagyon gyakorlatias – ám ugyanennyire elvszerű és következetes – politizálással megnyerni igyekeznek őket. A kölcsönös tiszteletadás és kölcsönös előnyök fejében az ilyen-olyan multicégek megszedhetik magukat, sőt állami támogatáshoz, kedvezményekhez juthatnak. A kölcsönös tiszteletadás Orbánéknak nemcsak vesszőparipájuk, de varázsvesszejük is. Abban a világban, amelyben csak úgy hemzsegnek a „majd mi megmondjuk, mi a helyes gondolkodás, hogyan kellene neked gondolkodni” öntelt balliberális hólyagjai, üdítően hatnak azok az államférfiak, akik valódi tiszteletet tanúsítanak mások iránt. Annyira üdítően, hogy Orbán úgy tudta elnyerni a leghatalmasabb birodalmak legfőbb vezetője mindegyikének kegyét (bizalmát, rokonszenvét), hogy eközben e birodalmak és vezetőik egymás ellen nem egyszer parázs küzdelmeket folytatnak.
E politikának köszönhetően a multik beengedése nemhogy növelte volna Magyarország kitettségét, inkább megnövekedett a védettségünk. Azok a gazdasági és politikai erők, amelyek kellő haszonra, egyszersmind biztonságra, politikai kiszámíthatóságra leltek Magyarországon, egyfajta védőgyűrűt képeznek hazánk körül. Mivel változatos világerőket képviselnek, nem fenyeget a veszély, hogy összefognának Magyarország kárára, ellenben kellő szavuk, súlyuk lehet abban, hogy meggátolják Magyarország elvtelen és jogtalan térdrekényszerítését, amelyből már nekik is hátrányuk, anyagi káruk származhatna. A Spiegel vagy Manfred Weber pofázhat Magyarország ellen, amennyit csak akar, de Merkelnek figyelembe kell vennie a német autógyárak érdekeit is, amikor eldönti, hogy mennyire gátolja vagy segíti Orbánt céljai elérésében (pl. legutóbb az EU-csúcson).
Az elvszerű és sikeres reálpolitikának megvan az a nagy előnye, hogy a valóságra összpontosít, szemben a balliberálisok legyártotta, politikailag korrekt szellemi lufikkal. Amíg szépen halad a közös szekér, unaloműző gyanánt még jól is eshet valóságtól elrugaszkodott képzelgésekkel – szivárványos lufikkal – játszadozni. Amint azonban kátyúk egész sorát kell kerülgetni, migránsveszedelemmel, párhuzamos társadalmakkal, bénító világjárvánnyal, erőszakos BLM-mozgalmárokkal szemben kell hadra kelni, igencsak felértékelődik a józan ész, a két lábbal földön álló reálpolitika.
Ez a legfőbb fedezete annak, hogy az elvtelen haszonlesők elleni gyakorlatias orbáni politika a jövőben is sikerre számíthat. Nem elszigetelődni fog, inkább további szövetségesei és megerősítői támadnak. Minél nagyobb felfordulások keletkeznek a liberális lufipolitikák nyomán, a veszélyeztetettek annál inkább rászorulnak a színvallásra, s annál világosabban kiderülhet, hogy kiben mennyi a képmutatás, az önámítás, kinek mi a valóságos létérdeke, vagyis ki milyen kulturális közegben képes élhető életet élni, kedvére boldogulni.
Nem véletlenül kapta fel a fejét a világ gondolkodó fele a Wall Street Journal bő egy hónappal ezelőtti, BLM-mozgalommal foglalkozó, szerkesztőségi vezércikkére. A kapitalizmus szócsöveként ismert liberális újság szerint a George Floyd halála miatt kitört elégedetlenségi hullám lehetőséget teremtett a rasszizmuskérdésről és a rendőrségi reformról történő hasznos reflexiókra. Vagyis eddig a pontig a liberálisok szívesen megtámogatták a radikális baloldali mozgalmárokat. Amikortól azonban a mozgalom átvedlett kulturális forradalommá, s lényegében egy jakobinus puccs vette kezdetét – köztéri szobordöntögetésekkel, Amerika művészeti, oktatási, üzleti és szórakoztatóipari intézményeiben dühödt tisztogatásokkal –, a liberálisok ráeszméltek a veszély nagyságára: erre bizony az ő Amerikájuk, az ő életterük is rámehet. „Ha a liberálisok nem állítják meg a jakobinus baloldalt, egy olyan politikai ellencsapás és társadalmi törés fog bekövetkezni, amihez képest Donald Trump elnöksége csak egy teadélutánnak fog látszani”.
Mindebből ránk nézve az a legnagyobb tanulság, hogy ebben a talaját vesztett, kelekótya világban érdemes azokat támogatnunk, akiket a „politikai konformizmus” helyett a tapasztalatokon nyugvó józan ész és politikai bölcsesség vezérel. Amelyhez sokkal közelebb áll a többség, a közjó valóban demokratikus, mondhatni, populista szolgálata, mint a balliberális főáramoknak való feltétlen megfelelés, a múlékony népszerűség-növekedéssel járó szivárványos lufieregetés.
