Te jó ég, mi a fene ez?! Elmélkedés a BLM-ről (teljes változat)
I. Bevezetés
Kiváló gondolkodók serege ragadta meg a világban mostanság zajló szellemi és fizikai felfordulás egy vagy több lényegbe vágó elemét, összefüggését. Csakhogy minél több ilyen lényeges elemmel, összefüggéssel találkoztam, annál jobban kapkodhattam a fejem: akkor most melyikük az igaz? Mi ennek a bizonyos Black Lives Matter (BLM) mozgalomnak a valódi arca és valódi indítéka? Valójában kik a szereplői? Kik a rokonszenvezői, támogatói, gerjesztői? Milyen szellemi áramlatok, milyen politikai megfontolások, milyen hatalmi érdekek táplálják? Milyenek táplálják Amerikában, milyenek Európában és milyenek Magyarországon? Hogyan lehetséges, hogy egy börtöntöltelék, egy hétpróbás fekete gazember élete inkább számít, mint a megmozdulások során meggyilkolt fekete rendőré? Hogyan lehetséges, hogy a feketék egyenjogúságáért folytatott, rasszizmus elleni harc átváltott fordított rasszizmusba: a fehérek gyűlöletébe, a fehérek elleni uszításba, a fehérek teremtette kultúra és civilizáció elpusztításába? Hogyan lehetséges, hogy a BLM-tüntetéseken fehérek és fiatalok vesznek részt a legnagyobb arányban? Hogyan lehetséges, hogy habár a BLM és a hozzá csapódó anarchisták, baloldali radikálisok lényegében a fehérek létrehozta kapitalista társadalom szétverésén munkálkodnak, a kapitalizmus legfőbb haszonélvezői, a multinacionális cégek sorra teszik a leghajmeresztőbb gesztusokat a lázadóknak? Azokat az orgánumokat pedig, amelyek kritikusan viszonyulnak a lázadókhoz, például hirdetések megvonásával büntetik.
No és az miként lehetséges, hogy New York demokrata polgármestere nekiáll a lázadókkal BLM-feliratokat pingálni az USA elnöke, Donald Trump tulajdonolta egyik épület elé? És az miként lehetséges, hogy abból a húsz amerikai nagyvárosból, amelyben a legrosszabb a közbiztonság, a legsilányabb a közoktatás, tizenhétnek demokrata polgármestere van, s csupán egynek a vezetője kötődik a republikánusokhoz? S hogyan lehetséges, hogy miközben egy fekete közgazda tényekkel és adatokkal bizonyítja: a demokraták teszik tönkre az amerikai feketéket azzal, hogy a nagyvonalú segélyezésekkel, engedékenységekkel, pozitív diszkriminációkkal leszoktatják őket a felelősségvállalásról, az önmaguk kiemelésére irányuló erőfeszítésekről, a munkavállalásról és családalapításról, az apai szerepvállalásról – eközben a nyomorúságos nagyvárosi létet elszenvedő feketék újra és újra a demokratákra szavaznak?
No és mit gondoljak azoknak a fehér gazdagoknak az elmeállapotáról, akiknek a pénzéből épülhetett ki, erősödhetett meg a BLM-mozgalom? S mit gondoljak Seattle fehér, demokrata polgármesterének elemállapotáról, aki üdvözölte, hogy városában autonóm övezet jött létre, s rápirított Trumpra, hogy ne szóljon bele a dolgaikba? Holott az elzárt városrésznek egy fegyverrel fenyegetőző hadúr lett légyen önjelölt vezetője, az áthaladókat útonállók kényszerítették pénzfizetésre, s alapos veréssel tanították móresre a bármiért is akadékoskodókat. Lehetett-e bárkinek egy pillanatnyi kétsége is afelől, hogy csupán idő kérdése, mikor csap át az egész helyzet – a szeretnivalónak hirdetett önrendelkezési kísérlet – gyilkolászásba? Nyilván nem. Akkor?
S hova tegyem azokat a fehér politikusokat, egyetemistákat, celebeket, színészeket, „írástudókat”, akik úgy gondolják, hogy sem a fosztogatások, sem az utcai randalírozások, sem a fehérekkel szembeni, megalázó erőszakoskodások, de még a megszaporodott gyilkosságok sem érintik a BLM-mozgalom lényegét, igazságosságát? Akik annyit azért csak tudnak a kommunizmusról és kommunistákról, hogy legutóbb az ő vakhitük vallotta ezt (József Attila találó soraival élve): „Döntsd a tőkét, ne siránkozz, Ne szisszenj minden kis szilánkhoz!”? Miként képes a kommunizmus százmilliós véráldozata sötét árnyékában a vészjósló eszme újra s ily virulensen kihajtani?
S végezetül: mit gondoljak ebben a kusza történetben mindazokról, akiknek magától értetődő, hogy minden fekete élet számít, de az már nem, hogy minden fehér élet is számít, sőt, minden élet számít? Hogy csusszanhatott meg százezrek, milliók felfogása, igazságérzete annyira, hogy egyfelől átlelkesülve és átszellemülten figyelik, amint a BLM melletti kiállás jegyében akár egész focicsapatok térdelnek le sípszó előtt a stadionok gyepére, másfelől azonban elönti a düh az agyukat, amikor az égen megjelenik egy molinó, azt üzenve, hogy most már álljon meg a menet! A fehér életek is számítanak! Vajh, hova vezethet az a világ, amelyben az érintett focicsapat vezetője ezzel a „botrányos”, „vérlázító”, „antirasszista” cselekedettel magyarázza csapata 5:0-ás vereségét, a molinót felküldő hegesztő munkást és a mellette kiálló feleségét pedig rövid úton kirúgják munkahelyéről?
Nos, tisztelt Olvasó, nem akarnék visszaélni becses türelmével, ezért a témával való ismerkedésem során felmerült kérdéseimnek most csupán a töredékét villantottam fel. De ahhoz talán már ennyi is elegendő, hogy érzékeltessem: elképesztően szövevényes ügyről – ügyhalmazról – van szó, amelyből nem könnyű – főleg nem kapásból – helyénvaló, előremutató következtetésekre jutni. Márpedig a nagyvilágnak is, s nekünk is érdemes megkísérelni, mert annyi bizonyos: a BLM nem marad világra szóló hatások és következmények nélkül. Nem baj, ha számítunk ezekre, s különösen nem baj, ha a legveszélyesebbnek ígérkezőknek igyekszünk gátat vetni, amennyire csak az erőnkből és józan eszünkből telik.
HÁROM TÁBLÁZAT
Első lépésként nem tettem mást, mint hogy az átláthatóság és követhetőség végett rendszereztem és táblázatokba foglaltam a szerteágazó jellemzőket, kísérőjelenségeket (l. alább!).
Ennek során máris kiderült például, hogy jelentős különbségek mutatkoznak a BLM-mozgalom ilyen-olyan résztvevői és rokonszenvezői (tüntetők, támogatók, méltatók stb.) között abban a tekintetben, hogy lelkileg miként viszonyulnak magához a mozgalomhoz. A lelkileg valamiképpen azonosulókat – akár a feketéket, akár a fehéreket – erkölcsi, elvi, szellemi megfontolások mozgatják. Élesen megkülönböztetendők tőlük azok, akik elvtelen haszonlesésből állnak a BLM-mozgalom mellé.
De megkülönböztetendők tőlük azok is, akiket nem valamiféle erkölcsi parancs, elvi, szellemi meggyőződés vezet a mozgalmárok közé, sokkal inkább az a vágyódás, hogy személyesen kivehessék részüket a „történelmi” eseményekből, a „történelemcsinálásból” – vérmérsékletüktől, jellemüktől függően.
A pontosság kedvéért rögtön jegyezzük meg: nyilván akadnak olyan mozgalmárok is, akik egyfelől lelkiismereti kérdésnek tekintik, hogy a BLM-mozgalomhoz csatlakozzanak, másfelől viszont hőn áhítoznak a „történelmi” szerepvállalásra. Vagyis a következtetések levonásakor, a megfelelő válasz kisütésekor többes indíttatásokkal is számolnunk kell.
A teljes cikk itt olvasható.
