Az apokalipszis négy lovasa
A NYÍLT TÁRSADALOM IDEOLÓGIÁI: A KOMMUNIZMUS, A LIBERALIZMUS, A GLOBALIZMUS ÉS A RASSZIZMUS.
A nyílt társadalom projekt jól láthatóan a végkifejletéhez közeledik, a rasszizmus nyílt felvállalásával teljessé vált az az ideológiai paletta, amelyet rá kíván kényszeríteni a világra és a valóságra. Józan értelemmel gondolkozva hihetetlennek tűnik, hogy valakik a XX. század négy legpusztítóbb ideológiáját egyszerre akarják ránk erőltetni, ráadásul az erkölcsi és etikai felsőbbrendűség pozíciójából.
A nyílt társadalom projektet annak kell látnunk, ami, a veszélyessége semmiféle idealizmust nem tűr el. Ez nem egy társadalmi kezdeményezés, nem is egy elmebeteg milliárdos Fantomas-jellegű hatalomátvételi kísérlet, hanem sokkal inkább az emberi civilizációkban mindenütt megtalálható hatékony gonoszság összes formájának egyidejű bevetése a fennálló rend ellen.
A nagy négyes első tagja a kommunizmus, amely eredeti formájában, még hatalomátvételi és megtartási technológiaként sem volt soha működőképes, csak bolsevizmusként, vagyis az erőszak egészen elképesztően szélsőséges alkalmazásának magyarázataként bizonyult értelmezhetőnek.
A kommunizmus ugyanúgy tartalmazza az egyenlőség gyilkos ábrándját, mint a liberalizmus, és ahhoz hasonlóan alapozza meg elméletében a gazdagok kifosztását és elpusztítását is.
A liberalizmus újítása ezen a téren az, hogy hasonlóan a Közép-Európában ebben a gondolatkörben úttörő SZDSZ-hez és MSZP-hez, a munkavállaló, kisvállalkozó középosztályt tekinti gazdagnak, mert egyrészt ők adják a fennálló társadalmi rend szociológiai alapját, másrészt mert a liberális projektet a globális kapitalizmus személyes és gazdasági-szervezeti haszonélvezői finanszírozzák és az ő gazdagságuk nyilván érinthetetlen.
A Coca-Cola egyrészt finanszírozza és politikai pártként működve támogatja a forradalmat, másrészt pedig üdítőt árul a forradalmároknak. A fő tulajdonosai és a menedzsment komolyan azt gondolja, hogy a forradalmárok a forradalom után is fizetni fognak nekik, ha akarnak egy Fantát. Mi, akik láttunk már közelről állítólag idealista forradalmárt, inkább úgy gondoljuk, hogy a Coca-Cola valamelyik miniszterré avanzsáló rapper tulajdonában fog landolni, a részvényesei és a menedzsmentje meg egy koncentrációs táborban. Sosem lehet előre tudni, hogy ki bizonyul később hasznos idiótának.
A liberalizmus eredetileg értelmiségi projektnek tűnt, már amennyiben ezt az LMBTQ-mozgalom által felzabált, gyakorlatilag a genderelméletben csúcsra jutó és a teljes egyetemi társadalomtudományt nevetségessé tevő hagymázas őrjöngést az értelem fogalmával kapcsolatban lehet egyáltalán említeni. Az, hogy legfőbb szószólói identitászavaros csepűrágók, pszichopata rapperek és tőlük megkülönböztethetetlen baloldali-liberális politikusok, és az, hogy ez az élcsapat milyen szövetségeseket tudott szerezni magának, pontosan megmutatja, kikkel is volt dolgunk idáig. A kapitalizmus globalista formája, amely imperializmusként a XX. század második felének szörnyűségeiért pont annyira felelős, mint korábban a nyugat-európai a gyarmatosításért, rövid távú életszínvonal emelkedéssel megvásárolta, megtévesztette, sőt, most úgy tűnik, végleg elpuhította a fehér embert.
Nincs globális kapitalista világ-összeesküvés, sajnos ezeknek az összeesküvőknek is a divat mondja meg, hogy kik is ők éppen.
A stabil kultúráknak viszonylag jó hatékonysággal működő eszközei voltak az ilyen emberek kezelésére, de a globalizációval és a technológiai robbanással járó tömegesedés tízezer számra hoz létre olyan szervezeteket, vállalatokat, amelyek képesek globális hatást gyakorolni. És ezeknek a vezetői, ha éppen nem teszik tönkre a vállalatot, akkor a világot, a környezetet tökéletes precizitással használják ki, mintha nem lenne holnap.
A globalizációs projekt nem tűnik értelmes lények vállalkozásának, sem a bolygó, sem az ember, még a gazdaság középtávú érdekeire sincs tekintettel, mégis úgy védi a liberális politikai, kulturális és gazdasági elit, mintha az élete függne tőle.
A globalizáció – ma már látható – nem jelent mást, mint egy olyan gazdasági növekedés fenntartását, amelyre csak azért van szükség, hogy a fikciókra épülő pénzügyi rendszer ne omoljon össze. A globális vállalatok az embert, az emberiséget csak környezeti tényezőnek tekintik, legfőképpen azért, mert szinte mindig olyan emberek vezetik őket, akikből az emberi minőség alapvető attribútumai hiányoznak.
(...)
