VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

POJÁCÁK (csendes szerkesztői megjegyzéssel)

(Aristo keresetlen szókimondásának mindig helye van csikós szemléink között. Rendszerint bármiféle megjegyzés nélkül. Most azonban előzetesen kikívánkozik belőlem: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket is. Mondjuk hangosan a magunk igazát, de adjuk meg a császárnak is, ami a császáré: ne vitassuk el a Jordán Tamások kétségbevonhatatlanul létező és kétségbevonhatatlanul értékes színészi képességeit, teljesítményeit. – VDGy)

Különös és roppant posztmodern, számtalan felvonásból álló színielőadásnak vagyunk tanúi az elmúlt napokban. A bemutatott darab címe esetleg a „Harc képzelt fasiszták ellen" lehetne.

Az előadás különlegessége, hogy szereplői a színpadon önmagukat alakítják benne, és nem mondják meg a nézőknek sem a szerző, sem pedig a rendező nevét, sőt, maga a műfaj sem tisztázott, bár tán leginkább abszurd tragikomédiának nevezhetnénk. Persze az is könnyen lehet, hogy nincs sem szerző, sem rendező, és egy igazi commedia dell’arte játszódik le szemünk előtt.

Mivel nincs drámai mű cím nélkül, a bemutatott darab címe esetleg a „Harc képzelt fasiszták ellen” lehetne. Monstre előadásról van szó, bemutatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói, hallgatói, baloldali értelmiségiek és az ellenzéki pártok. Jelen vannak még a színpadon: népség, katonaság, érdektelenség. Pillanatnyilag csak az első néhány felvonást láthattuk, így még katarzis sem volt, ezért a közönség érdeklődése is lanyhulni látszik, és nem tudni, milyen színészi eszközöket kell még bevetni, hogy megfeleljenek Laurence Olivier elvárásainak és megakadályozzák a közönséget az ásítozásban.

(...)

A MŰVÉSZET, ÖNMAGA HATÁSA ALÁ KERÜLVE, KILÉPETT A POLITIKAI IDEOLÓGIÁK SZÍNPADÁRA ÉS JÓRÉSZT PROPAGANDÁVÁ VÁLT.

A huszadik század két mérgezett ideológiája a kommunizmus és a nácizmus egyaránt felfedezte a művészetben rejlő propagandaértéket. Nálunk a ’49-es kommunista hatalomátvétel után a művészetek mindegyike, így a színház is, közvetlen pártirányítás alá került. Hamar kiderült azonban, hogy a „régi” népszerű színészek, Jávor Páltól Karády Katalinig helytelen ideológiai alapokon állnak. Ha máshonnan nem, akkor a Major Tamás – Gobbi Hilda duó feljelentései alapján ez tudható volt a pártvezetés számára. Új arcokra volt szükség. Ennek érdekében a színészképzést átalakították. Teret engedtek a „munkás-paraszt” kádereknek, és a mesterségbeli tárgyakon túl az ideológiai képzést is kötelezővé tették – Lukács elvtárs útmutatásai szerint.

Hogy miért untatom az olvasót hetven évvel ezelőtti dolgokkal? Azért, mert mire eljutottunk a rendszerváltozáshoz, a művészeti képzés átideologizálódásának folyamata befejeződött. Ez a „befejeződött” azt jelenti, hogy már olyan oktatók tanították és tanítják a mai napig a leendő művészeket, akik ideológiailag megbízhatóak voltak és magukon viselték a kommunista párt jóváhagyó pecsétjét. (Bár az én szememben inkább stigma az.) Aztán, mintegy vezényszóra, mindből liberális lett és megőrizve pozícióikat, tovább oktatták azt amit addig. Elég csak a mai dühöngők, mint Jordán Tamás, vagy Zsámbéki életkorát megnézni, hogy tudjuk: hol és miképpen szocializálódtak.

(...)

Emlékezzünk Eszenyi Enikő esetére. Elég volt, hogy Gy. Német Erzsébet összevonta szemöldökét, és máris, az ünnepelt, nagyon tehetségesnek tartott művésznőnek, botrányos körülmények között, távozni kellett. Az persze önmagában – vérmérséklettől függően – nevetséges, vagy felháborító, hogy egy Gy. Német Erzsébethez hasonló műveltségű és eszű valaki budapesti kultúrpápa lehet. A lázongók elgondolkodhatnának a „Madarat tolláról, embert barátjáról” közmondás igazságán. Zárójel bezárva.

Így lett a Színház és Filmművészeti Egyetem (Egyetem! Istenem, az univerzitás, a tudomány! Mint hánysz bukfenceket…) olyanok keltetője, mint a Schilling – Sárosdi duó. Akik ékes példái annak, hogy a tehetségtelen kulisszahasogatás mennyire művészi, ha egyezik a „helyes” ideológiával. Immár választ adhatunk ama évszázados, égető kérdésre: „Mi a művészet?” A helyes válasz: minden művészet, ami gyalázza a jobboldalt és a jobboldaliakat, valamint tetszőleges libsi megmondóember annak nevezi.

ILYEN EGYSZERŰ.

Azt, hogy milyen színvonalú az oktatás a nevezett intézményben, én nem tudom megítélni, mindenesetre az itt-ott látott ifjú színművészeknél jól látható, hogy mindegyikük beszédhibás és a beszédhiba mértékével megegyező módon elkötelezett a haladó elvek mentén. Kérdés persze, hogy már eleve ilyenek voltak, mikor a pályára akartak lépni, vagy ilyenné idomították őket. Ennek eldöntéséhez ismerni kéne őket, amihez viszont – a látottak alapján – semmi kedvem.

Most aztán majd, a beígért forró ősz kapcsán, látunk majd sok érdekes szórakoztató dolgot, például azt, mikor majd Gyurcsány részegen, Fekete Győr pedig lilára festett hintalovon rohamra vezérli a bátor színinövendékeket. Ígérem, beszélni fogunk róla.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu