Tejesdobozt a városháza ormára!
(...) Ámde az emberekben van alapvető jóérzés, itt még nem a haladó nyugaton vagyunk, ahol népszokás bűnöző feketék lábát csókolgatni, és szakállas fickók létére kijelenteni, hogy mi márpedig szőke és terhes nők vagyunk, s a fradisták vették a fáradságot, és eltávolították.
Derék dolog. Ha az ember az utcán szemetet lát, felszedi. Ha síró, nyávogó cicával találkozik, lehajol és megbabusgatja. Van, aki menhelyre is elviszi, és vannak derék emberek, akik a játszótéren a tetőre repült tollaslabdát is leszedik a gyerekeknek.
Ez fáradságos dolog, de erkölcsileg helyes!
Éppígy helyes erkölcsileg az LMBTQstb. vackokat is eltávolítani, mert mégis hová lenne a világ, ha ott lenne?
Teázáshoz sem fogyasztunk lila hagymát, nem eszünk csipszet temetésen a pap beszéde alatt, lakkcipőhöz sem felejtünk el zoknit húzni, és szivárványos rongyokkal nem csúfítjuk el szép épületeinket.
Rendnek kell lenni!
Ámde mindig jön egy huligán, aki nem szereti a rendet. Most név szerint Takács Krisztián. A facebookon így számol be a helytelenkedéséről:
„A mai napon a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal épületére is kikerült a sokszínűséget jelképező szivárványzászló. Az esti órákban tudtam meg, hogy egy Aryan Greens (Árja Zöldek) nevű fasiszta szurkolói csoport leszaggatta a zászlót, és fel is gyújtották.
Ezután pedig kirakták a saját jelképüket.
Testvéremmel és képviselőtársammal, Takács Zoltán – Momentummal azonnal kimentünk a hivatalhoz, és leszedtük a huligánok által kirakott zászlót.
FERENCVÁROSBAN ILYEN GYALÁZATOS, HOMOFÓB TETTNEK NINCS HELYE!”
Nos, úgy gondolom, Ferencvárosban Fradi zászlónak inkább van helye, mint a szivárványos LMBTQstb. szimbólumnak, lévén a Fradi egy történelmi hagyomány, az LMBTQstb. meg felforgató, kisebbségi ideológia, aminek semmi köze az országhoz és a városhoz.
Teljesen érthetetlen, mitől gondolják egyesek, hogy törpe kisebbségek szimbólumait lobogtatni kellene. A laktózérzékenység egy betegség. Éppúgy, mint a nemi zavar. A lakosság kb. 30%-át érinti – szakértők szerint 2-3 millió embernek van hazánkban tejcukor-bontási zavara, s az életkor előrehaladtával egyre kisebb mennyiség is panaszokat válthat ki –, ez jóval nagyobb arány, mint a ferde hajlam.
Ennek ellenére senkinek nem jut eszébe, hogy a laktózérzékenység zászlaját kitegye egy városházára, és a nemzeti lobogó mellé helyezze. Sőt, senkinek nem jut eszébe ebből mozgalmat gyártani, zászlót fabrikálni, identitást keresni.
A laktózérzékenyek ezzel nem hencegnek, nem mutogatnak gúnyosan a nem
laktózérzékenyekre, és nem nevezik nácinak azt, aki nem csókolgatja az ő lábukat, és nem esik hasra attól, hogy a szervezetük nem bontja le a tejet.
De ilyen alapon miért ne? Laktózérzékenység zászlót a városházára! Vagy egy UHT-tejesdobozt. (Én mindig azt iszom, mert magam is nehezen bontom le a tejcukrot.)
Haladók előre! Tejesdobozt fel a városházára! Most!
Európa, segíts!
