top of page

Fehér, te rossz vagy!

Egy ismerősöm tag a Facebookon egy göndör csoportban. Igen, göndör csoport, tehát olyan csoport, ami a göndör hajjal foglalkozik. A göndör haj ápolása, viselése, úgymond „megélése”. Praktikák, tanácsok, sőt, göndör filozófia és göndör közösség. A göndörség is egyfajta identitás, mint a városi lét, a testépítők vagy a progrockosok.

Ebben a csoportban – ez nemzetközi közösség sok tízezer taggal, a tagok többsége amerikai – tette fel valaki a következő kérdést. A homlokon lévő babahajakat lesimíthatja-e, úgy, ahogy azt a feketék szokták. Hogy ez vajon „kulturális kisajátítás” lenne-e. És engedélyt kért, hogy megtegye.

Az élet a csoportban azonnal felpezsdült, mert a fontos dolgokkal az emberek rögtön elkezdenek foglalkozni. Két táborra szakadt a „nemzetközi göndöruniverzum”. 1. Ez igenis sértő, ne tedd! 2. Ez csak haj.

Meg megjelentek az óvatos tapogatódzók, hogy a latinóknak szabad-e. Merthogy ők nem fehérek, tehát nem rossz emberek, ők kicsit azért jók, nekik engedélyezett-e az ilyesmi.

Tudniillik, a haladás ott tart, hogy a néger feminista üti a fehér feministát.

A nő igazából már semmi. (...)

A nőnek már nincs a politikában és az ideológiában piaci értéke. Csak a WASP-hoz mérten, de hát az nem ember. Abba bárki beletörli a lábát. Még a fehér nő is a néger lábat csókol, vagyis rabszolga, mi lehet akkor egy szolga szolgája?

Konklúzió: Ne hordjanak a fehérek ilyen jellegű göndör hajat, mert nem az övék. Pont. (Ki lett jelentve, aki mást mond, azt dühös fejecskézik, ha ugrál, kizárják.)

„Jönnek egyesek azzal, hogy ez csak haj. De ez olyan, mint az all lives matter.”

Másolom a röpködő kifejezéseket. Cultural appropriation, white women privilige, black heritage, black identity stb.

Korunkban a nemzeti identitás – ami egy természetes dolog – gyöngítése megy, de közben azt se akarják, hogy a kultúrák egymástól átvegyenek dolgokat, pedig ez is egy természetes dolog. A nemzeti identitás, faji büszkeség, önazonosság épüljön le – de csak a fehér embernél. Mert a fekete még azt sem engedi, hogy matass körülötte. Az az övé! A fehér büszkeség szégyen, a fekete büszkeség dicsőség.

Megjegyzem, ha az afrikai típusú göndör hajviselet csak és kizárólag az övék, meg bizonyos szavakat se lehet mondani úgy, ahogy a feketék szokták – Justin Timberlake-et pár hónapja kulturális kisajátítással vádolták, mert egy tévéműsorban egy olyan kifejezést használt, amit a feketék szoktak, igen, ez hír volt, és nemzetközi botrány, a 24.hu még a videót is beillesztette, hogy mindenki láthassa a szörnyűséges esetet –, akkor a feketék ne hordjanak nyakkendőt.

Meg ne használjanak evőeszközt, angol vécét, telefont és automobilt. Latin ábécét se. Ne hordjanak nadrágot, esernyőt, inget, félcipőt, karórát, ne járjanak ügyvédhez, múzeumba se, ha nem járnak, kerékpárral ne járjanak, ne hallgassanak klasszikus zenét, ne használják a matematikát, a fizikát, semmi elektromos készüléket, liftet, mozgólépcsőt, helikoptert, és villanyégőt. A saját kulturális tulajdonú göndör hajukat se mossák samponnal, csak hideg vízzel, de kizárólag patakban, mert a vízvezeték, a sampon, a meleg víz, a törülköző és a hajszárító a miénk.

Kétféle dolgot éreztem – azon kívül, hogy teljesen egyértelmű, hogy az egyenlőség lehetetlen, ugyanis szemmel láthatóan ellenkezik az emberi természettel. 1. Harag. Az újbóli és újbóli megaláztatás miatt. 2. Igazából még egyet is értek velük.

Egy fehér ember ne hordjon olyan hajat, ne hordjon arany fukszokat, meg ülepig se érő gatyát, meg lopott Mercedes autójelvényt láncon.

De ne a white privilige, a black heritage meg a hasonló hülyeségek miatt, meg azért, mert ők, pontosabban a liberális diktatúra azt mondja – mert ebben szegény feketék csak bábok –, hanem büszkeségből. Egy európai ember nézzen ki úgy, viselkedjen úgy, mint egy európai. Ez a túlélés záloga.

 

12 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page