Covid-19: csak kizökken a világ? Tisztelt Olvasó!
Legszívesebben azon elmélkednék, hogy milyen hatalmas jelentősége van a világ értelmezésében az egyéni fogékonyságoknak, s vajon ez tudatos alkotás volt-e a Teremtő részéről...
Itt van mindjárt korunk fő témája, a koronavírus-járvány. Szilaj csikós társaságunkat jóformán szanaszét szakítja, ki mit gondol róla. Ha bármiféle érdekellentétek vagy rokon- és ellenszenvek szabdalnának szét bennünket, érhető lenne, hogy e világjelenség dolgában megközelítőleg sem tudunk egyetértésre jutni. A két legszélsőségesebb álláspont egyike szerint a koronavírus-járvány pontosan az, aminek kormányunk és médiája hirdeti: egy olyan veszedelmes vírus okozta, könnyen terjedő fertőzés, amely még a legvérmesebb influenzajárványokon is túltesz. Ezért ennek tudatában kell – mindenféle ellenkezés, kételkedés, gondolkodás nélkül – viselkedni, védekezni.
A másik legszélsőségesebb álláspont szerint pedig: habár kétségtelenül létezik ez a járvány, talán még valamivel súlyosabb is, mint a legsúlyosabb influenzajárvány, de ez sem indokolja azt az összehangolt világfelhajtást, amit csapnak körülötte. Mögötte tehát olyan politikai és gazdasági erőterek rejtőznek, amelyek a maguk hasznára manipulálják az egészet, a tálalásától kezdve egészen a legkülönfélébb rendelkezésekig, a beharangozott újabb hullámoktól a kiélezett vakcinaversengésig, a kötelező oltással való fenyegetőzésig.
Itt, ebben a filmben idézik például a német országgyűlés elnökét, Wolfgang Schäublet. Ez év augusztus 20-án ezt nyilatkozta a Neue Westfälische nevű újságnak: „A változásokkal szembeni ellenállás válság idején csökken. Most már alakíthatunk a gazdasági és pénzügyi unión, amit politikai okokból eddig nem sikerült megtennünk.”
Nos, e mondat látszólag teljesen világos, félreérthetetlen, magáért beszél. Miként magukért beszélnek azoknak az orvosoknak a nyilatkozatai is, akik szóvá tették, hogy a kórházakban, akárcsak a statisztikai kimutatásokban számtalanszor tüntetnek fel olyanokat is a Covid-19 áldozatának, akik nyilvánvalóan más – krónikus – betegségekben hunytak el. Nem egy olyan ország van, ahol az egész életünket – világunkat – felborító koronavírus-járvány ellenére az összes elhalálozások száma nem érte el a korábbi években megtapasztaltakat.
Itt azonban megint közbelép a fogékonyság: az egyik szélen azt mondják erre, hogy ha nem lett volna ilyen erőteljes, kiterjedt védekezés, akkor több áldozat lenne. A másik szélen – fogékonyságukból, lelki beállítottságukból fakadóan – viszont arra hajlanak, hogy talán érdemes lenne vállalni a járvánnyal kapcsolatos egészségügyi kockázatok egy részét, annak érdekében, hogy ne omoljon teljesen össze életünk normális rendje.
Ugyanis ideig-óráig el lehet jópofizni a „maradj otthon!” kampánnyal, egy darabig még jól is esik elzárkózni az állandó nyüzsgéstől, de egy idő múltán hatványozottan szaporodnak a mind nehezebben elviselhető kísérőjelenségek. Hogy mást ne mondjak, órákig tart – ha egyáltalán sikerül – felhívni háziorvosunkat, akitől sima igazolást szeretnénk, hogy pár napra benáthásodott gyermekünk iskolába mehessen. Ő azonban ezért – megfelelvén a számára éppen előírt járványügyi protokollnak – nem hajlandó vállalni a felelősséget, hanem egy laborhoz irányít, ahol 62 ezer forintért készek az előírt tesztelés elvégzésére. Jó, rendben van, a doktor a Covid-19-re gyanakszik – akkor viszont írja ezt meg a labornak, hogy ne kelljen az egészségügy félelméért a mi saját zsebünkből egy ekkora summát kifizetni; még ha nyaralni lettünk volna oda, de véletlenül sem... A háziorvos azonban ezt sem teheti meg. Csakhogy a labor még azzal is szaporítja tehetetlenségünket és gondjaink számát, hogy több mint egy hétbe kerül, amíg szállítani tudja a teszt eredményét. Hát akkor már jobban megéri önkéntes karanténba vonulni, s két hét után, mindenféle adminisztrációs akadály nélkül, ingyen kiszabadulni...
Ez bizony már több mint élhető normalitás, ez már maga az abszurd, a teljes képtelenség. A nagy kérdés csak az, hogy kétharmados, rokonszenves kormányunk miért vállalja ezt?
Nos, nyilván a kormányok szintjén is van jelentősége a fogékonyságnak. Minden jel arra utal, hogy az Orbán-kormány például fogékony a nemzeti függetlenségre, önrendelkezésre, és aligha venne részt szívesen egy olyan világmanipulációban, amelynek a magyarság is csak vesztese lehet. Orbán Viktorra azonban ugyanennyire igaz, hogy tőről metszett reálpolitikus. Nyerhetetlen ütközetekbe nem bocsátkozik. Covid-19 dolgában ma szembe menni az egész világgal, biztos bukás. Ezért ő – úgy tűnik – arra összpontosít, hogy Magyarország minél kisebb veszteséggel ússza meg az elkövetkező éveket. Amíg a rejtőzködő háttérhatalmak erőltetik a maguk játszmáit, ő elsősorban a magyar és közép-kelet-európai erőterében igyekszik nyélbe ütni a maga elképzeléseit.
Egy biztos. Az imént idézett film elbeszélőjének nagyon igaza van abban: ha nem akarjuk, hogy a koronavírus-járvány ürügyén mások szabják meg, milyen életet éljünk, bátran ki kell állnunk a – vélt – igazunkért. Ezen a szélen is, azon a szélen is, középen is. Mást-mást látunk, gondolunk igaznak, nem is szabad emiatt egymás torkának esnünk. De nem szabad hallgatnunk sem. Ne a hallgatásunk legyen az oka, ha végül menthetetlenül kizökkenne a világ...
