A SARS-CoV-2 inkább szindémia és nem pandémia. Nemcsak a COVID-19 fertőzöttek élete számít
Elhalálozásaink okainak statisztikai változása
A tavaszi bezártság pozitív hatással volt az ország egészségi állapotára. Többen születtünk és kevesebben haltunk meg, mint az előző években. Az elhunytak között a 65 évnél idősebbek aránya sem nőtt meg, tehát nálunk nem lehet érdemben több koronavírusos haláleset, mint amennyit a hivatalos számokból láthatunk Ez jó hír.
A mindennapok embere azt látja, hogy a kormány óriási erőfeszítésekkel próbált emberéleteket menteni, miközben joggal teszi fel azt a kérdést önmagában, hogy miért is nem volt ekkora az igyekezet az influenzajárványok idején, vagy más betegségek megelőzése során. 2017-ben volt olyan hét, amikor több mint százezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedések miatt és a szakértők szerint 5-6000 főre is tehető az adott járvány halálozási többlete a csendesebb évekhez képest. Több tízezer főre tehető azok száma, akik maradandó károsodásokat szenvedtek. Ráadásul az influenza a kisgyermekek között is aratott, nemcsak az idős, krónikus betegeket érintette.
Magyarországon évente 130 000 nemzettársunk hal meg. Ez a szám az utolsó 10-15 évben viszonylag stabil, ezt megelőzően lényegesen magasabb volt, a csúcsot 1993-ban érte el 150 ezer fővel. Ez napi 350-360, heti 2500 halálesetet jelent. A halálozások feléért a szív és érrendszeri betegségek felelősek (65 000 ember/év). A második leggyakoribb ok a daganatos megbetegedések (33 000 ember/év), ami az összes elhunyt személy bő negyedét jelenti. Ennek a betegségtípusnak az aránya egyre nagyobb. Míg 1960-ban az arány 17 százalék volt, 1970-ben már 19, 1990-ben 21, majd az ezredfordulón elérte a 25 százalékos arányt, így már az is kedvezőnek mondható, hogy megállt a növekedés.
A KSH adatai szerint nevesített okok közül a harmadik a légzőrendszer betegségei, ez 6,2 százalékot jelentett az összes eseten belül, 2018-ban 8113 főt. Az emésztőrendszer betegségei 5 százalékkal részesülnek a halálokok közül (6500 fő), itt a 90-es évek óta kifejezett csökkenés mutatkozik. Ezután a balesetek következnek, ez tavalyelőtt 3664 embert érintett, ami 2,8 százalék. Itt is javuló tendencia mutatkozik: a 80-as években óta megfeleződött a balesetben meghaltak száma. Közúti balesetben nagyjából 600-700-an halnak meg az utóbbi években: ez jelentős javulás, miután 20 évvel korábban még 1500 körül volt ez a szám. Az öngyilkosság 2018-ban 1656 esetet jelentett, ami 1,3 százalék az összes okon belül. A szám meglehetősen soknak tűnik, ugyanakkor ez már óriási javulás: 1980-ban még közel 5000 eset volt, az ezredfordulón 3200, 2010-ben pedig 2500. A fertőző és élősdiek okozta betegségben mindössze 728 fő szerepelt, ami fél százalék. Ezt az idei évben a koronavírus megemeli, ugyanakkor ez az a kategória, ami a legnagyobb csökkenést mutatja az elmúlt 100 évben: 1930-ban még 23 ezer fölött volt a szám, 1952-ben esett 10 ezer alá, ezer főnél kevesebb pedig a 80-as években lett.
A mozgásszegény életmód elleni határozott fellépéssel, az egészségesebb élelmiszer alapanyagok adótámogatásával, a dohányzás, a drog, az indokolatlan gyógyszer- és az alkoholfogyasztás visszaszorításával egyes szakértők szerint hazánkban több tízezer fővel lehetne csökkenteni az éves halálozási statisztikák számait.
A járvány kezdetén azt gondoltam, hogy arra legalább jók lesznek a COVID-19 tanulságai, hogy ezután egyénileg, közösségileg és kormányzati szinten is felelősségteljesebben forduljunk a betegségek és a beteg honfitársaink irányába. Társadalmi szokássá vált betegen, lázasan munkába járni, tanórákat látogatni. Nemcsak a munkaadók, szülők, tanárok hajszoltak bennünket „a kötelesség” komolyan vétele felé, hanem a belénk rögzült társadalmi elvárások is. Közben hányszor okozhattuk ezzel a magatartással egy-egy krónikus beteg vagy egy fiatal, egészséges ember vesztét? Nem tudhatjuk. Társadalmi összhatások is közrejátszhatnak abban, hogy egy megjelenő új betegség mennyire képes tragikus következményeket okozni.
Nem pandémia a szindémia
A New York-ban, Londonban és Pekingben megjelenő The Lancet orvosi szakfolyóirat által közölt cikk szerint a SARS-CoV-2 járvány nem tekinthető pandémiának, hanem úgynevezett szindémia. A szindémia fogalmát Merrill Singer amerikai orvos fogalmazta meg először az 1990-es években. Az antropológus szerint egy fertőző betegség és egy már meglévő (nem fertőző) alpbetegség szinergikus kölcsönhatásaként létrejöhet egy olyan megbetegedéshullám, ami sok hasonlóságot mutat a pandémiával, de nem szabad csupán egy fertőző betegségként kezelni.
Az új koronavírus-fertőzés, és az elöregedő társadalmakat tömegesen sújtó civilizációs betegségek (a krónikus légzőszervi betegségek, cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, daganatos megbetegedések) úgynevezett „szinergikus” egészségkárosító hatásából eredő „szindémiaként” határozható meg, a szakfolyóirat vezető szerkesztője, Richard Horton szerint.
„A COVID-19 miatt a világ közelít az egymillió halálesethez. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy túlságosan szűk megközelítést alkalmazunk az új koronavírus ezen járványának kezelésére. Fertőző betegségként tekintettünk mai válság okára. Minden beavatkozásunk a vírusfertőzés továbbadásának elvágására összpontosított. A kormányokat irányító »tudományt« leginkább a járványmodellezők és a fertőző betegségek szakemberei vezérelték, akik érthető módon egy újfajta pestisként fogalmazzák meg a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetet.
De a COVID-19 története nem ilyen egyszerű. A betegségek két kategóriája lép kölcsönhatásba meghatározott populációkban: a súlyos akut légzési szindróma (SARS-CoV-2) és számos nem fertőző betegség (NCD). A COVID-19 nem járvány. Szindémia. A fenyegetés szindémiás jellegű. Ez azt jelenti, hogy árnyaltabb megközelítésre van szükség, ha meg akarjuk védeni közösségeink egészségét.
A SARS-CoV-2 által okozott károk korlátozása az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet igényel az NCD-kre és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekre. A szindémia nem pusztán társbetegség. A tünetegyütteseket a körülmények és állapotok közötti biológiai és társadalmi kölcsönhatások jellemzik, olyan kölcsönhatások, amelyek növelik az ember hajlamát a károsodásra vagy rontják az egészségügyi eredményeket. Amint azt nemrégiben publikált NCD Countdown 2030-asunk megmutatta, bár az NCD-kből származó korai halálozás csökken, a változás üteme túl lassú. A krónikus betegségekben szenvedők száma összességében növekszik. A COVID-19 kezelése a hipertónia, az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri és krónikus légzőszervi betegségek, valamint a rák kezelését jelenti.
Az NCD-kre történő nagyobb odafigyelésre nem csak a gazdagabb nemzetek számára van szükség. Az NCD-k a rosszabb egészségi állapot elhanyagolt okai a szegényebb országokban is. A világ legszegényebb milliárd emberét tekintve az NCDI-k a betegségek több mint egyharmadát teszik ki. A WHO már többször leírta, hogy a megfizethető, költséghatékony beavatkozások elérhetősége az elkövetkező évtizedben hogyan akadályozhatja meg a világ legszegényebb emberei között bekövetkezett közel 5 millió halálesetet.
A COVID-19 szindrómának tekintésének legfontosabb következménye a társadalmi eredetének hangsúlyozása. Az idősebb polgárok kiszolgáltatottsága; fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai közösségek; a rosszul fizetett kulcsfontosságú munkavállalók megbetegedései rámutatnak az eddig alig elismert igazságra – mégpedig arra, hogy bármennyire is hatékony lesz az oltóanyag, a COVID-19 tisztán biomedicinikus megoldása kudarcot fog vallani.
Ha a kormányok nem dolgoznak ki politikákat és programokat a mélységes egyenlőtlenségek visszafordítására, társadalmaink soha nem lesznek valóban biztonságosak a COVID-19 számára. Ahogy Singer és munkatársai írták 2017-ben: »A szindémiás megközelítés egészen más megközelítést biztosít a klinikai orvostudományhoz és a közegészségügyhez. Képes arra, hogy megmutassa, hogy a betegségek megértésének és kezelésének integrált megközelítése sokkal sikeresebb lehet, mint a járványos betegségek egyszerű kezelése vagy az egyes betegek kezelése. Társadalmaink sosem fogják tudni kezelni a COVID-19-hez hasonló szituációkat, ha a kormányzati politika nem a mély egyenlőtlenségek felszámolására koncentrál. Hozzátennék még egy előnyt. Társadalmainknak reményre van szükségük. A felénk tartó gazdasági válságot nem oldja meg sem gyógyszer, sem oltóanyag. Nem kevesebb, mint a nemzeti újjászületése szükséges. A COVID-19 szindómiaként való megközelítése nagyobb jövőképet fog előhívni, amely magában foglalja az oktatást, a foglalkoztatást, a lakhatást, az ételt és a környezetet. A COVID-19 csak járványként történő kezelése kizár egy ilyen tágabb, de szükséges elemzést.«”
Források:
https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)32000-6/fulltext
https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Causes_of_death_statistics/hu
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh001.html
https://novekedes.hu/elemzesek/hany-ember-hal-meg-magyarorszagon-es-miben
https://kilonem100.blog.hu/2020/09/26/lancet_a_covid-19-jarvany_nem_pandemia?fbclid=IwAR1G2PIDxYTQbmGfen7mgSYdw-LDMDidtgIRcY8DlJJDaSntwoFfE_6WbZE
