Darai Lajos—Darai Zsófia: Kép és filozófia. Nevelődés a 21. században
Önmagában a kép is érdekes, meghatározása izgalmas filozófiai kérdés, de a cím a képnek
különös jellegzetességére, filozófiai szerepvállalására utal. Ami a tágan vett bölcselkedés értelmében történik, amennyiben a kép manapság a gyors gondolatközlés tömörítő eszközéül szolgál. Akár rajz, akár fénykép; akár állókép, akár mozgókép alakban. Tehát nem a művészetről magáról lesz itt szó, nem az esztétikum a vizsgálat tárgya, hanem a nevelődés terére visz minket a kép óriásira nőtt szerepe.
Mivel már John Locke értelemről szóló vizsgálódása óta tudjuk, hogy észleleteinkben mindig
jelen van képzet is az érzeten túl, sőt előbbi megléte utóbbi létrejöttének, azaz az érzékelésnek a feltétele, kicsit sem kell csodálkozunk azon az igen összetett és bonyolult jelenségen, ami feltartóztathatatlan folyamatként feltárul előttünk a 21. században. Ennek során a képre úgy kell tekintenünk, hogy az nem egyszerű képi, hanem kiterjedt gondolati tartalmat közvetít.
(...)
A megoldást a jelentés adja, aminek fogalom–kép azonosságát elménk más elmékkel való átlapoltsága és nem az érzékszervek általi világközvetítés nyilvánítja meg számunkra. Fontos tehát a beindítás, a begyakorlás, amit életünk első két évére tesznek, és azután már a tehetségünk kibontakozásáról van szó, a beszélt és az írott nyelv elvontságával együtt mindennek egyfajta elméleti megközelítése, ahol képesség és tudás egy, és minden új tudás valamilyen régit módosít. Aminek során, azaz személyiségünk kialakulása menetében meg kell őrződnie eredeti tehetségünknek, a kifogyhatatlanul gazdag és színes lelki világunknak. Ami ez ellen hat, kiküszöbölendő. Csak az a kérdés, hogyan? Például a mai kép-özönvíz idején.
Vizsgált esetünkben, a kép-özönben a kép jelentés nélkül üres, a jelentés képi példa nélkül
vak. Amikor „pörgetjük a kütyün a képek ezreit”, mintegy üresek, jelentésük az ingerküszöbünk alatt marad. Ha viszont keresünk valamit az Interneten, eleve megvan a gondolatunk, amit pontosítani, kiegészíteni vagy illusztrálni szeretnénk. A bennünk lévő képekhez társítunk mindent és azok élményi, tartalmi vagy erkölcsi azonossági vagy különbözőségi szintje szerint értékeljük: hogy egyáltalán figyelmünkre érdemes-e, vagy „pörgessünk tovább”. A megítéléshez fordított imaginációval, fordított mentális szimulációval juthatunk, fordított meditációval élünk. Azaz nem az érzékszervek kizárásával formálunk elménkben képzeletünkkel képeket, érzéseket, és nem a korábban érzékelt jelenségeket éljük újra valamilyen céllal, hanem fordítva, a bennünk lévő gondolatokat vetítjük ki vagy rá a szembejövő képekre, képi hatásra és átélt tartalmakat, további jelentéseket keresünk a világban, nyitottan azok módosítására. Ezzel pedig kézben tartjuk a folyamatot, amelyben az ezernyi kép elér bennünket szünet nélkül. Nem tarol le, el se önthet bennünket az árja, mert mi irányítjuk, szűrjük, mi jusson el az érzékelésig, a befogadásig és a feldolgozásig részünkről.
Pawel Kuczynski: Cím nélkül
(A kép forrása: itt)
