VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ungváry Zsolt: Ismerjük már a nyolc osztályt végzett kommunistákat

(...) A káderhiányuk olyan bántó, hogy az ügynökmúlt árnyékától terhelt, a rendszerváltást szabotáló, a taxisblokádot támogató, külföldön az Antall-kormányról hazudozó Göncznek akarnak szobrot állítani.

Ilyen háttérrel furcsa, de mégis megszokott jelenség, hogy amikor a kormány – élve alkotmányos jogaival – bármely posztra kinevez valakit, abból az ellenzék mindig balhét csinál. Mondhatnánk, hogy ez a dolga, de végtére is a posztokat be kell tölteni, és a mindent gáncsoló ellenkezésükkel teljesen hiteltelenítik magukat. Ezúttal kicsit túltolták, amikor a kúriai elnöknek jelölt, azóta 135 igen szavazattal (bő kétharmaddal) meg is választott Varga Zsolt Andrást is alkalmatlansággal vádolták.

Vargát ugyanis elég nehézkes alkalmatlannak nevezni.

Többek között tíz évig a legfőbb ügyész helyetteseként dolgozott, tagja a Velencei Bizottságnak, ahol két évig a nemzetközi jogi albizottság alelnöke volt, betöltötte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékáni posztját. 2014 óta alkotmánybíró. Orbán Balázs a Parlamentben „kora egyik legtehetségesebb jogászá”-nak nevezte, Gulyás Gergely szerint az egyik legtekintélyesebb magyar jogászprofesszor. Nem mellesleg katekéta, lelkipásztori munkatárs. Jogászként, emberként egyaránt megkérdőjelezhetetlen.

Kétségtelenül nem olyan változatos az életútja, mint mondjuk Karácsony Gergelyé vagy Kunhalmié, mivel Varga nem volt öt különböző párt vezetője, nem rohangált ajtóknak, hanem mindig a jog körül tevékenykedett. Persze kifogásokat mindig lehet találni, ellene az ítélkezési gyakorlat hiányát hozták fel, bár alkotmánybíróként 900 ítéletet hozott. De tudjuk, ha húsz éve ülne a bírói székben, akkor meg az lenne a baj, hogy nem tud elég jól kosárlabdázni.

Igazából egyetlen oka volt a támadásoknak: nem a baloldal holdudvarába tartozik.

Valóban, a választók akaratából kétharmados többséggel rendelkező politikai család olyan szakembert támogatott, akinek életútja, világlátása nem teljesen idegen tőle. Ha történetesen egy analfabétát jelöltek volna, aki annyit tud leírni, hogy O1G, akkor az ellenzék bizonyára nem emel kifogást.

A szakértelem szentségébe beleszerelmesedett balosoknak most a Fidesz megmutatta, hogyan néz ki az, amikor egy fontos pozícióba egy csakugyan odaillő ember kerül. Azt pedig Borsodban láthattuk a szerencsi időközin, milyen az, amikor a baloldal talál egy „alkalmas” jelöltet.

Hát nagyjából ez a különbség.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu