RECSK (Botz Domonkos verse)
RECSK
A fakó emlékezet még őrzi az ácsolt őrtornyokat, a szögesdrótba kapaszkodó reszkető kezet, tovább őrzi a deszkabarakk rései közt áthúzó jeges szelet, a poloskáktól hemzsegő szalmazsákokat, az embriópózba görbült testeket, sok megnyomorított életet.
Szakadatlan dolgozik a képzelet. Látom Faludyt csákánnyal a kézben, odébb a kőfejtő lábánál Kárpáti Kamil lapátol felvérző kézzel, és hallom, ahogy felröhögnek a keretlegények, és csak záporoznak és záporoznak szakadatlan az ütések.
Ki tudja, behegedtek-e valaha is a sebek, a megnyomorított életekre adott-e gyógyírt az idő?
– – –
Már csak látogatók szeme szántja a tájat, az esőben az emlékezés koszorúi áznak. Távolodom, a tábor messzibe vész, de a múlt még sokáig húzza a vállam.
(Bécsi Napló, 2020. október)
