’56-os egyszemélyes légió ‒ Rózsa József székely forradalmár vitézsége (Miklauzič István jegyzete)
Az őszi szél sok mindent felkavar és behord az ajtónk elé. Így volt ez 1956-ban is, az október befújta a népfelkelés előszelét a portáinkra, Szeged és Budapest után szerte a Kárpát-medencei hazában, egészen az Árpád-vonalig a zordon Kárpátokban. Ekkor a székely lófők ivadékainak is nyugtalanná vált a lelkülk, és közülük sokan úgy érezték, hogy indulniuk kell az anyaország fellázadt magyarjainak megsegítésére.
Az egyik ilyen bátor góbé a Gábor Áron szülőfalujában, Bereckben született vitéz Rózsa József polihisztor, erdész, vadász, helytörténész volt, aki messze a nagyvilág zajától, eldugottan ma is ott él a fenyveserdők ölelésében. Érdemei bár hetedhét országban egyre ismertebbek, ’48-as, I. és II. világháborús katonasírokat tárt fel és gondoz, könyvet is írt, de eddig még nem kapott méltányosnak mondható, széles figyelmet.
Mintegy ezer kilométert tettünk meg itthonról, mire elértük az ezeréves határt, és a Keleti-Kárpátok tetejét áthágó Ojtozi-szoros torkában, a történelmi kis településen rátaláltunk történetünk hősére. Fenn, a hegygerincen, bokorról bokorra jártuk vele az Árpád-vonal mentén rejtőzködő egykori lövegállásokat, futóárkokat, a földbe mélyített katonai erődrendszert. A hegyek ormán egy-egy ilyen magaslati harcálláspont védte 1944-ben – Uzsoktól, Vereckén és Békáson át, Ojtozig – Nagy-Magyarországot, a román átálló csapatokkal megerősödött szovjet Vörös Hadsereg betörése ellen. Történetünk hőse akkor még gyerek volt, akkor szerzett élményei képszerűen maradtak meg az emlékezetében, az ő számára Ojtozban játszódott le a második világháború.
Rózsa Józsefnek azonban van egy saját története, amikor már siheder korban volt, ezt osztotta meg velünk saját házában.
A húszéves székely fiatalembert Bereckről sorozták be a román hadseregbe. Páncélosként szolgált már egy ideje, amikor 1956. november elején kivezényelték a dandárt a laktanyából, és elindultak gyakorlatra, mint máskor. A cél azonban nem a szokásos terep volt, és a gyakorlat is elmaradt. Minden tankot ugyanis a magyar határ közelébe vezényeltek, ahol elsőfokú riadókészültségbe helyezték őket. Hősünk is napok óta egy román tankban ült harmadmagával, nem jött semmilyen parancs, a tétlenség egyre csak őrölte az idegeiket. Vártak a bevetésre a szovjetek oldalán, hogy majd beindítsák a motorokat a magyar forradalom és szabadságharc leverésére.
Aztán, egyszer csak elpattant a húr, szaporázni kezdett szívük verése, és egy nagy dobbanás után – lesz, ami lesz – gyerünk. Irány a Forradalom! Így döntött a tanksapkás Rózsa József.
Beindította a tankot, és meglódult a háromfős raj a magyar határ felé, hogy átjutván, beálljanak majd harcolni a magyar forradalmárok oldalán. Éjszaka már egy jó darabon végigdübörögtek, amikor – még a túloldalon – a tank egy mély katlanba csúszott. Ötvenszer próbáltak feljönni a mélyből, de a homoklejtő nem engedte megkapaszkodni a lánctalpakat, lent rekedtek tehetetlenül.
Az üzemanyag kifogyott, a remény elszállt.
A két bajtárson úrrá lett a félelem, és kereket oldottak. Rózsa József már csak egyedül ült a T34-esben, és csak feltenni tudta a kezét, amikor a kivezényelt román tábori csendőrség utolérte, bekerítette és lefogta. Életét meghagyták, de megbilincselték és Bukarestbe hurcolták.
Itt a Siguranță vette kézbe sorsát, ütötték, verték, körmei alá szurkáltak, és kínozták. Hiába követtek el mindent a pribékek, nem árulta be társait és úti célját sem fedte fel. Magára vállalta a kaland terhét, de azt nem, hogy a magyar forradalomhoz akart volna csatlakozni.
Bizonyíték hiányában nem kaphatott főbüntetést, és pár hónap gyötrelmes rabélet után, lelkileg és fizikailag megkínzottan, „szabadon engedték”. Érvényesülni azonban nem hagyták.
A történetet tanúk igazolták, majd megismerte őt az ’56-os Vitézi Rend kapitánya is. Tettéért a rend 2004-ben tagjává fogadta őt, és lovaggá ütötték.
Szerény hajlékában, a házi oltár mellett függ a díszes oklevél, ahol mi is tisztelegtünk vitéz Rózsa József hőstette előtt. Ma már, kilencven évesen, megbékélten és büszkén él a vadregényes Háromszékben, mindenki ismeri és szereti a híres medvevadászt. Dicsőség a küzdőknek!
2026. október 23.
