A csendben való növekedés – Nagyböjti ráhangoló – Valódi nőnap, igazi ünnep
Pintér Balázs írása
Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van ma, az angyali üdvözlet, Jézus Krisztus fogantatásának ünnepe. Gazdag jelentéstartalmú nap – a magyar elnevezés jól mutatja, hogy nem csak az egyházi, liturgikus életben van kitüntetett szerepe. De ezúttal ennek a napnak egy további, majdnem teljesen elfelejtett rétegéről szeretnék szólni, mely a nőiség, az anyaság ünneplése révén hagyományosan nőnappá tette ezt a jeles dátumot.
A régi magyar hagyományban ugyanis március 25-e, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja volt a nőnap! Annak idején még egyértelmű volt, hogy a lányokat, nőket, asszonyokat ezen a napon köszöntjük, ünnepeljük.
Csak hát a munkásmozgalom, majd a vérzivataros XX. század – szinte – mindent megváltoztatott. Manapság pedig lassan oda jutunk, hogy felvetni azt, hogy a nőiség ideája mégiscsak az anyasággal van szorosabb kapcsolatban és nem az egyenlősdivel, nem éppen politikailag korrekt.
Amikor március 8-án virágcsokrokkal köszöntjük a család nőtagjait vagy a munkahelyünkre viszünk egy-egy szál virágot a kolléganőknek, talán bele sem gondolunk, mi is ez az egész. Nem szándékozom e helyütt minden eseményt, minden szereplőt felidézni, amely és aki a nemzetközi nőnap történetéhez hozzátartozik, kezdve az 1857. március 8-i New York-i nőtüntetéstől. De akármit vizsgálunk is meg alaposabban március 8-a fejlődéstörténetével kapcsolatban, valahogy mindig a munkásmozgalomhoz, az elvtársakhoz és főként elvtársnőkhöz, a harcias női egyenjogúsításhoz, végső soron pedig a marxizmushoz és a kommunizmushoz jutunk el.
Ha a személyeket nézzük, felbukkan például az élete végén a Szovjetunióba emigráló Clara Zetkin, Rosa Luxemburg szélsőbaloldali, kommunista elvtársnője: ő volt ugyanis, akinek szorgalmazására 1911-ben először tartották meg sok helyen a nemzetközi (mert ugyebár minden internacionális!) nőnapot. De ha ez még nem is, az mindenkit el kellene gondolkodtasson, hogy Magyarországon először hivatalosan 1948-ban ünnepeltették meg ezt a napot Rákosiék. Igen, akkor. Teljesen félrevezető és eufemizáló, hogy egyes orgánumok – ha a nemzetközi nőnapról van szó – ma is azt azt írják, hogy 1914-ben volt az első március 8-i hazai nőnap. Akkor még szó sem volt országos vagy kötelező ünnepről. Mindössze arról, hogy különböző női (munkás-)mozgalmak kezdeményezésére kósza rendezvényeket tartottak. Mifelénk akkor még erősen élt a keresztény hagyomány és a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó évszázados népszokások tucatjai.
Hiába mondogatjuk lelkiismeretünk megnyugtatására a rendszerváltozás kezdetétől, hogy a nemzetközi nőnap levetette munkásmozgalmi, szocialista jellegét – ez egyszerűen nem igaz. Egy ünnepnek (gondoljunk csak legfontosabb keresztény ünnepeinkre) mindig fontos az eredete, a jelentéstartalma. A XX. századi felforgatók hangos utódai mindezt nem is titkolják a nőnap esetében sem. Bizonyos értelemben példát lehetne venni a kommunistákról. Ők mindent irtottak, ami a keresztény ünnepek lényegére, Istenre, Jézus Krisztusra vagy Szűz Máriára utalt volna. Így lett Krisztus születéséből, karácsonyból fenyőünnep, a rendkívül gazdag szimbolikájú és összetett húsvétot pedig ezért igyekeztek a hétfői locsolkodásra és berúgásra redukálni („Zúg a traktor, szánt az eke. Elvtársnő, öntözködhetek-e?”).
Köszöntsük hát ma, március 25-én a lányokat, a nőket és az asszonyokat! S bizakodjunk, hogy előbb-utóbb csak visszatalálunk eredeti ünnepeinkhez, levetve róluk munkásmozgalmi vagy amerikanizálódott jelentéstartalmukat.
