A CSÖNDES EMBER (Deli Mihály elbeszélő költeménye)
„Áttekintve tapasztalataimat
csokorba szedve hangulataimat
megvizsgálva látomásaimat
arra jutottam
nagyon óvatosan és finoman kell összegeznem az eddigieket
és bontogatnom az ezután következőket
akármi legyen is az
Minden szónak súlya van
(holott minden szó táncol, lebeg
hátára vesz, majd levet)”
Ötvenhárman álltak a ravatalozóban, a koporsó körül
Komor feketében / színek halványan, alig
A szűk család
A koporsó előtt (stílusosan) fekete-fehér fénykép az elhunytról
alatta az évszám: 1970-2024
Erős, dinamikus, rendkívüli ember volt
Mindig jogszerűen és igazságosan viselkedett
Néha erővel, céltudatosan, határozottan, az ügy érdekében
Mindent a családjáért tett
Elöl négy fiúgyermek, egy lány, nyolc unoka
Mögöttük két öccse, egy nővére, házastársak, azok gyerekei
’Apának’ csak a saját gyerekei és a felesége szólították
A többiek ’Főnök úr’-nak hívták
Energetikai kutatással foglalkozott-üzletelt
és rejtélyes pénzügyeket bonyolított
Hatalmas vagyon felett rendelkezett
amit még az ügyvédei sem láttak át teljesen
A politikától, a közélettől távol tartotta magát
Gondtalan jómódot teremtett maga körül
de a kivagyiságot megvetette
az oktalan, kevély pazarlást nem engedte
Titokban és megfontoltan jótékonykodott
Évről-évre módszeresen gyarapította (és aranyba fektette) vagyonát
Erről csak a felesége tudott
és egy ismeretlen, fiatal pap –
nem bízott senkiben, csak kettőjükben
A ravatalozó előtt száz-százhúsz ember álldogált:
munkatársak, alkalmazottak, távolabbi rokonok, ismerősök
kíváncsiskodó furakodók, haszonlesők
A szertartás visszafogottan és gyorsan lezajlott
A felnőtteket másnapra várta az özvegy
hogy az ügyvédek jelenlétében ismertesse a végrendeletet
„Képességeimet, törekvésemet és szorgalmamat
a magam kiteljesítésére fordítottam
Ami anyagi hasznot ezzel létrehoztam
azt nektek, a családomnak szánom
Csak a tisztességes munkának, a teljesítménynek van értéke
Ingyen senki nem kap semmit
Mindenért meg kell dolgozni
A sors visszafogott ajándéka: lehetőség az induláshoz
Nem több (ilyen értelemben engem is a sors köt)
Akár önzetlenségből, akár kötelességérzetből:
az egymás iránti szeretetetek a felelősségetek
Nem kell emléket állítanotok nekem
bennetek maradok amúgy is
Mire elhalványulok, megérkeztek ti is
Tükörben találtok magatokra, nem bennem
A tükrön túl újra találkozhatunk
Édesanyátok és az ügyvéd urak ismertetik
az örökség felhasználásnak praxisát
Ég veletek
Édesapátok”
Mindenki mocorgott, összenéztek, nem értették
De titokban tudták, hogy a dolog nem lesz egyszerű
A „Főnök úr” egy sajátos algoritmus szerint
(alapítványokon, befektetéseken, részvényeken
valamint furfangosan kódolt rendszereken keresztül)
osztotta szét, illetve inkább szivárogtatta a vagyont
mintegy holtában is ellenőrizve
hogy ki-ki érdeme-igyekezete-és-teljesítménye alapján jutalmaztassék
A módszer jogilag kikezdhetetlen volt
még az anya sem bonthatta meg
Feszült légkörben váltak el
A családi kapcsolatok erővonalai átrendeződtek
Harag, irigység keveredett újfajta összefogásokkal, cinkosságokkal
Az anya együtt érző tehetetlenséggel, mégis néma méltósággal
okos-tudatos szeretettel viselte a szerepét
Csak annyit mondott: „Az élet folytatódik”
Azt már nem tette hozzá: „Nélküle, mégis Vele”
Tudta ezt mindenki
Meg azt is, hiába lázadoznának-hadakoznának
Nem szabadulhatnak az apjuktól
Mostantól ők azok
Belátták
Amíg az anya élt, fegyelmezetten összetartotta a családot
Mindenki a helyén volt, helyt állt az életben
A családi kötelékek mégis lazultak
Az örökség részletei fel-feltűntek a bankszálákon
Az ügyvédek korrekt módon intézték a „Főnök úr” hagyatkozásait
A titokzatos papot senki nem ismerte
Az apa Pannonhalmán járt gimnáziumba
Egy érettségi találkozón ismerkedett meg a fiatal atyával
Több hosszú és mély beszélgetés után fogadta bizalmába
és a fiatal pap is vállalta a szokatlan megbízást
„Tudom milyen a szegénység, meg azt is, milyen a gazdagság
A szüleimet a kommunisták kegyetlenül meghurcolták
Sosem akartam bosszút állni, csak erősebb akartam lenni náluk
Aki erős, az nem csak önmagában
de a környezetében is képes jóra fordítani a dolgokat
Ezt igyekszem tenni, amióta feleszméltem
Lehet, hogy néha túl szigorú vagyok a cél érdekében
Nem szeretem mutatni magam
Dőlt hozzám a pénz / mindent becsületesen szereztem
Szétosztom / jut mindenkinek
Arra vigyázok, ne szédítsen senkit
Segíts ebben / ingyen kérem
Nem élek sokáig
Gyakorlatias vagyok, mindent elrendeztem
Gyerekeinket tisztességgel felneveltük
Képességeimet kibontottam, jóra használtam
Testamentumot próbáltam fogalmazni
de csak közhelyekig jutottam
Szükséges szavakba foglalni?! – kérdeztem magamtól
Nem inkább a lelkiismeret-furdalás késztet?
Valami tudat alatti bűntudat?
A pénz ez a nehezék?
Vagy az önteltség?
Már iskolás korom óta nem gyónok, de ezt most veheted annak
Nem a jólét gondtalanságáról van szó
Hanem a tisztaságunkról, a jóságunkról, a szeretetünkről
amelyeknek mértéke (fokozhatósága) összehasonlíthatatlan
a pénzben mért gazdagsággal
mégis (vagyok ennyire pogány és lelketlen) összeakad bennünk
azaz legalábbis árnyékot vetnek egymásra életünk folyamán
Ugye az demagógia, hogy mi itt bármikor kinyitjuk a vízcsapot
és ihatunk egy pohár friss vizet, máshol meg szomjan halnak
Demagógia az is, hogy képtelenek lennénk/vagyunk
végrehajtani Jézus kereszthalálát
Meg – horribile dictu – demagógia puszta létünk is:
isteni lelkünk-szellemiségünk végigvonszolása az életen
(szeretetünk-jóságunk-emberségünk-alkotásaink nyálán csúszva…
már megbocsáss a frivolitásért)
Szóval e demagógiákat nevetségessé téve
Megszentelt Teremtményként félresöpörjük és kihúzzuk magunkat
Ilyen-olyan jólétünk, bűneink, vak tévedéseink hínárjait
úgy-ahogy lefejtjük, és azt hisszük, szabaddá váltunk
Egyáltalán, mindig, mindent megmagyarázunk
mindenre van okos-okoskodó-fölényes válaszunk
Irtózunk az egyszerű kérdésektől; azok gyerekesek, nevetségesek
Csak a filozofikus mélységek mérvadóak
Nagy elemzésekkel igyekszünk stabilizálni bizonytalanságainkat
A dolgok összetettségét bogozgatjuk
Rabul ejtett a világ, lekötött az élet
A csend, a némaság, a dús-üres tisztaság elriaszt
Pedig elég lenne egy szó is
Egyetlen szó
Mindenkinek egy szava van
Attól az egy szótól szédül mindenki
és nem a szavak garmadától
Pont fordítva kéne
Ráadásul ez egy paradoxon: a néma csendben ez az egy szó sem szól
…Kezdek elvont lenni, igaz?”
Tudta, hogy „idő előtt” kell elhagynia a világot
Sokat élt máris
Csendet akart, békét
Energetikai kutatásait az egyetemre testálta
Az anyagiakat érdemek szerint szétterítette
Lelkét felszabadította a megtérésre
(P.S.)
Azt hitte, ilyen egyszerű
Mégsem érte meglepetés
(Nemes-Lampérth József festménye)
Comments