A Fény születésétől Jézus Urunk születéséig – Ismét lesz Magyar Szer a téli napfordulón
Meggyújtják a szertüzet a téli napfordulón A Fény születésétől Jézus Urunk születéséig című Magyar Szeren a Turul Ház, azaz a Magyarok Világszövetségének székháza előtt.
Két évvel ezelőtt, december 21-én tartottunk először Magyar Szert a Magyarok Világszövetsége székházának kupoladíszeként visszahelyezett TURUL jegyében. Miután a TURUL visszakerült székházunkra, a Küldöttgyűlés új nevet választott az MVSZ székházának, mely azóta a Turul Ház nevet viseli.
A szer naplementekor, azaz 15:52 órakor figyelemfelkeltő dobszóval kezdődik.
A rendezvényt 18 órakor Patrubány Miklós nyitja meg.
Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, bariton, érdemes művész fogja majd meggyújtani a lovasok által hozott fáklyával, az előkészített farakást.
Számos ismert közéleti ember szólal majd meg.
Hiteles népzene és néptánc is lesz
az MVSZ Aranyszeg táncháza zenészeinek és táncosainak előadásában. Dobszó, tűzostor és megannyi hagyomány megelevenítése teszi teljessé a hajnalig tartó szert.
Főszervező:
Gyetvay György Gergely
segítője, egyben a tűz felelőse:
Ónodi Krisztián
(0036203538844)
A szónokok és az előadók teljes névsorát holnap tesszük közzé.
Comentários