A gyermek áldás ‒ íme a nagycsaládos fényképpályázat győztesei

Forrás:
Kedvcsináló, nagycsaládos fényképpályázatot hirdetett meg A gyermek áldás címmel, egymillió forintos díjazással az
egy évi képviselői jövedelme felajánlásából Novák Előd, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly.
Alább az országgyűlési képviselő eredményhirdető Facebook-bejegyzése a nyertes képekkel.
Az egész északi civilizáció élettere visszaszorulóban van, aminek elsődleges oka az önzés, a túlzott jólét: hogy nem vállalunk elég gyereket. S e téren nem is korrekt mindig a kormányra mutogatni. Álságos az a kifogás, hogy az anyagi biztonság hiánya miatt nem vállal valaki legalább a reprodukcióhoz szükséges két gyereket.
Mert tán a világháborúkkal terhelt 20. században vagy a jobbágyok korában nagyobb anyagi biztonság volt? És most a német vagy a japán életszínvonal megfelelő lenne? Csak mert azokban az országokban még jobban fogy az őshonos népesség…
Az anyagiak helyett valójában a legtöbb, mi adható egy gyereknek: a testvér.
Rengeteg csodálatos képet kaptunk a nagycsaládos fényképpályázaton, némelyikből talán társadalmi célú óriásplakát-kampány is lehet, nekem már kedvet is csináltak egy ötödik gyerekhez :-)
289 fényképet küldtek 116 címről, a zsűri nagyon nehéz helyzetben volt a szoros verseny miatt, ez az összesített eredmény:



Dúró Dóra különdíjasa:

Novák Előd különdíjasa:

További remek képek a még több nívós pályázatból itt érhetők el:
Ha a médiában, a közösségi oldalakon folyamatosan ilyen képek jelennének meg nagyobb számban (pl. a tudatos gyermektelenség ideológiája helyett), annak hatása volna a gyermekvállalási kedvre is.
A zsűri tagjai a Magyar Életért díj kitüntetettjei voltak:
a Fölszállott a páva 2015-ös gyerekkiadásának győztesei, a Haraszti ikrek tízgyerekes szülei, Haraszti Gáborné és férje,
dr. Téglásy Imre abortusztúlélő, hétgyermekes életvédő, az Anya-Ország Alapítvány alapítója és felesége,
a hazát a déli határon az ásotthalmi mezőőrség tagjaként fáradhatatlanul védő, nyolcgyermekes Nagy Sándor és felesége,
az ötgyermekes dr. Csókay András nemzetközi elismertségű idegsebész és felesége,
a négygyermekes dr. Pécsi Rita neveléskutató, felsőoktatási szakértő és férje.
Az első helyezett 500, a második 300, a harmadik 200, a különdíjasok 100 ezer forint pénzdíjazásban részesülnek, illetve mind az öt család egy exkluzív parlamenti vendéglátást is nyert, a kupola tetejére való feljutási lehetőséggel együtt. Köszönjük a pályázaton való részvételt mindenkinek! Ősszel kedvcsináló kismama-szépségversenyt is hirdetek egy hasonló fényképpályázaton. A gyermek áldás!
A Jóisten segítse a fiatalokat a képeken láthatók követésére! Egy 3 gyermekes, 8 unokás nagypapa...😀
Szívet melengető a pályázat is és a képek is! :-) Köszönjük!
Bűbájos pofik !!!