A hajku (Gyimóthy Gábor verse)

A hajku

Hajku nem látszik hajkunak

(szótagját nem számolod)

s a szellemes mondásodat

szabadon is mondhatod.

Attól, hogy a bölcsességed

hajku vázba bújtatod,

nem lesz bölcsebb s szellemesebb

sem lesz tőle mondatod.

Hajku nem hangzik hajkunak,

hiszen nincs „hajku-hangzás”!

Így hangzik az egyik, s aztán

a másik meg egészmás...  

Nem olyan, mint például a

nagyon híres limerick.

Formájáról, hangzásáról

azonnal fölismerik.

Bölcs mondásod bölcs marad,

ha hajkuba „belefér”,

ám, ha kényszerítened kell,

nagy kár a bölcs mondatér’

Megfordítva: bölcsességed

csak kicsit is romlana,

ha a mondás – neagyisten –

csak két sorra bomlana?!

Akkor pedig minek, hiszen

a lényeg a tartalom.

Hogy hajkuba szorítható,

ha nyílik rá alkalom?

Mondásodhoz, hajku-forma

még egy fikarcnyit sem ad.   

Hajku nélkül is, ha jó, hát

bölcseleted jó marad!

Képzeld el hogy mondásodat

valaki épp élvezi,

de azt nem tudja, hogy hajku,

mert nem mondták meg neki.

Gondolod, hogyha megtudja,

öröm-köröket rohan,

vagy netalán azt mondja, hogy:

„Na bummm! És akkor mi van?”

Képzeld el, csodálsz egy festményt

s valaki elejtette,

hogy a festő a képet fél

lábán állva festette...

Ettől aztán jobban fog-e

az a festmény tetszeni?

Hasonlóan: a hajkuval

nem tudok mit kezdeni!

Japán találmány, de nekem

ez a forma túl kevés.

Hiányérzetet kelt, mint a

pálcikákkal az evés...!

Zollikerberg, 2025 VII. 4.