A KÁVÉHÁZBÓL HAZA (Deli Mihály verse)
- dombi52
- 7 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
A KÁVÉHÁZBÓL HAZA (az örök első napok emlékére)
Ült a kávéház teraszán, lassan eregette a füstöt
Időnként belekortyolt a kávéjába
Bámészkodott
Járókelők futólag rápillantottak, és tovább
Köztes állapotban volt
Bent a kávéházban, egy sarokban
négy erősen felhatalmazott entellektüel
a világ, a közélet és életművük struktúráját elemezték
szinkronizálták, szendén természetes gőggel démonizálták
Ilyen ez a délelőtt, gondolta
Ismerték egymást, de nem barátkoztak
Mi a fenét keres itt egyáltalán?! – kérdezte önmagától
Na jó, volt a helynek valami szellemi varázsa, még régről
de ez mára… – szóval elkurvult
Meg aztán nyüzsögnek is az új arcok
Tülekedő generációk / idegenek / egyéb töltelékek
Más világ! – sóhajtotta
Nem érdekelte
Inkább fájdalmasan dühítette / hányt tőle
Itt ragadt az ántiválágból, – hahaha
Ennyi volt
„Üdvözlet a győzőnek”, suttogta savanyúan
De nem igazán akarta üdvözölni őket
(„Na, Az is, ha tudta volna, hogy mi jön!”)
Az utolsó fél kortyot, mint mindig, otthagyta
a cigit elnyomta, indult hazafelé
Sajnálta ezt a kávéházat
Eldöntötte, többé nem jön ide
Valahova, máshova
Vagy nomád lesz
A város gerillája
Elege lett a nagy okosságokból
Meg úgy egyáltalán a lírai úszkálásokból
Harcoljanak csak ezek, folyjék a vér
Verjék szét a világot, buheráljanak egy újat
Keserédes boldogságát nem zúzhatják össze
De mi a boldogsága? – mélázott
Az emlékei? Az örömei? A barátai? A hazája?
A kesze-kusza vidám élete? Titkos izgalmai?
Minden tömörödött benne,
mintha egy inverz ősrobbanás felé tartana
Merthogy az ősrobbanás előtt mi volt?!
A Teremtés előtt mi volt?!
Netán a Nagy Semmi Édes Mindensége?!
Valamiféle pogány üdv úszógumigyűrűjét érezte maga körül
A születés fájdalmas csodáját
Élet lesz ez, vagy akármi más!
Végre igazi szabadság!
Dögös szerelem!
Dolgos karnevál
Ragadós, hazug kezek nem érhetnek hozzá
Evoé!
