A KIÁLLHATATLAN EMBER (Deli Mihály szabadverses elbeszélése)
- szilajcsiko
- máj. 25.
- 2 perc olvasás
Kiállhatatlan ember
Örökké beszél, okoskodik, fontoskodik
mindenbe beleszól, mindenhez hozzászól
És zavaros, érthetetlen, tudálékos
Mindezt kedveskedve teszi, de levakarhatatlanul
ártatlan őszinteséggel, nyíltsággal
Közel férkőzik, aztán nehéz lerázni
Már az egész busz menekül előle, elfordulnak, ha feléjük néz
Csak néhány balek veszi körül
Mire rájönnek, hogy törököt fogtak, bánják
A hegy lábánál leparkolnak
Nem visz tovább az út
A csúcsra, a kilátóhoz szűk ösvény vezet
A társaság szétszóródik
A megerőltető meredekség a beszélgetéseket megszakítja
A Kiállhatatlan Ember fuldokolva is beszél-monologizál
Fönt a tetőn mindenki magába mélyed
Még magyarázna:
„Arrafelé van New York, arra Moszkva
arra az Északi-sark, arra Kairó, arra meg Szenegál
Háromezer kétszáz méter a tengerszint fölött
Középmagas, de azért komoly…”
A társaság zárkózottan, suttogva
megbűvölt csendességgel nézelődik körbe-körbe, a távolba
A Kiállhatatlan Ember lassan elhallgat
Egyszerre, mintha egyedül lenne:
még följebb tör, a kilátó keresztjének tövébe
Leül, nekidől, lehajtja a fejét, mintha imádkozna
A csapat, érzékelve, hogy megszabadult tőle
kissé fesztelenebbül elengedi magát
Érzelmeik visszafogottan sugárzanak egymásra
A magaslati levegő fojtogatása és a megfoghatatlan messzeség
titkokat nyit mindenkiben
A tájra lágy köd ereszkedik, jeges szél kerekedik
Mozgolódnak, szedelőzködnek, indulnak
Valaki fölkiállt a kereszthez:
„Jöjjön, ha akar, mi megyünk”
A Kiállhatatlan, megigézettségéből magához térve feláll
némán a többiek után ered
Sem a buszig, sem a buszban nem beszél többet
Egy öregasszony megpróbál szóba elegyedni vele
de fáradt mosollyal, udvariasan dörmögve elzárkózik
Lehunyja a szemét
Távolodva a hegytől a társaság egyre hangosabb
Mikor megérkeznek a városba
mindenki elcsigázott boldogsággal búcsúzkodik
Emberünk halványan bólintva elhagyja a csapatot
Páran közönyösen utána pillantanak
Bosszankodásaik elhalványulnak
Az élmények finoman emlékezetükbe szürkülnek
Néhányan összefogva, újabb kirándulást terveznek
A Kiállhatatlan Ember is eszükbe jut
De remélik, legközelebb elkerülik a hasonlókat
Bár így utólag, szinte el is felejthető
(a Kiállhatatlan Ember naplójából)
„…Zajos társasággal a csúcsra
A tájak horizontálisan
A lélek vertikálisan
Mélyből a magasba
A csend ajándék
A béke egy ölelő, kerekded gömb
Érthető / érthetetlen
Reményünk a selymes ködben
Mindannyian ugyanabban…”
