A kis cabal tagjai azok folytatása, akik ellen apám fegyvert fogott (Harry Hopkins jegyzete)
Eredeti cikk:
Members of the Small Cabal Are the Continuance of Those Against Whom My Dad Took up Arms, By Harry Hopkins, Posted By The White Rose UK On 08/11/2023
Schiller Mária küldeménye
A legtöbben, akik a The Vhite Rose-t (a Fehér Rózsát) látogatják, teljesen tisztában vannak azzal, hogy háborút vívunk a szabadságunk megőrzéséért. Az ellenünk választott fegyver a félelem, és ezt minden nap minden percében ránk zúdítják.
A halálos betegségektől, az úgynevezett "klímaváltozástól", a nettó nulláról szóló képtelenségtől, a megélhetésünket fenyegető veszélyektől, a készpénzünket és megtakarításainkat fenyegető veszélyektől, a megélhetési költségek hatalmas emelkedésétől, a gyermekeink jövőjéért való aggódástól kezdve. Nem is beszélve a halál és a pusztítás terjedéséről a háború sújtotta országokban. Ami az utóbbit illeti: ha meghallgatjuk Dwight D. Eisenhower 1961-es búcsúbeszédét, amelyben a hadiipari komplexum veszélyeire figyelmeztetett, nyilvánvalóvá válik, hogy honnan erednek a konfliktusok folyamatos egymásutánja, szerte a világon.
Talán az egyik legnagyobb aggodalom, ha nem is maga a félelem, de a marcangoló nyugtalanság azokban, akik teljesen tisztában vannak azzal, hogy
a kormányba és az intézményekbe vetett bizalmunk megtört, és hogy lényegében egyedül vagyunk az önérdekű tekintélyelvűség tengerében.
Ott van az a növekvő szorongás is, amely most sok ártatlan emberrel szembesül, akik azért mentek bele az "oltásokba", mert azt hitték, hogy ez a legjobb érdekük. Emberek millióinak kell majd megbékélniük azzal a ténnyel, hogy a jövőben az egészségüket, sőt az életüket fenyegető olyan veszéllyel kell együtt élniük, amelyet nem tudnak megakadályozni.
A félelem természetesen minden zsarnok első fegyvere. A rettegő lakosság egy alárendelt lakosság, legalábbis addig, amíg a félelem olyan nagy nem lesz annyi ember között, hogy az elviselhetetlenné válik – ilyen dolgokból születnek a forradalmak.
A tömegkommunikáció és a globális hálózatok korában, amikor a világ bármely pontján bekövetkező eseményeket pillanatok alatt közvetíthetik az okostelefonokra, csoda-e, hogy a média bármilyen formában történő ellenőrzése abszolút prioritás a globalisták számára?
Az internet szabad terep, és bár vannak sötét oldalai, lehetővé teszi a másként gondolkodók számára is, hogy kifejezzék magukat, és messzire és széles körben terjesszék ellenállásukat. Nem meglepő, hogy ez a következő terület, amelyet a globalisták ellenőrizni kívánnak.
A háború és a félelem nem újdonság. Ez volt és marad az élet létének szerves része. Szeretjük azt hinni, hogy ahogy az emberi lények fejlődnek, természetes kíváncsiságukkal és találékonyságukkal az egész emberiség javára válik.
Sajnos a történelem során az egyetlen állandó jelenség az, hogy a hatalommal és tekintéllyel rendelkezők mindig arra törekednek, hogy az előnyöket maguknak tartsák meg, és a tömegeket örökös szolgaságban tartsák.
William Wilberforce és még sok hozzá hasonló ember erőfeszítései talán betiltották a rabszolgaság egyik formáját, de
a rabszolgaság, még változatosabb formákban, él és virul.
Neil Oliver ma az egyik legjobb szabadságpárti hang. Patreon-oldala és a GB Newsban való szereplései világszerte nagy nyilvánosságot biztosítottak számára. Meggyőzővé teszi őt abszolút átlátható őszintesége, bátorsága és mélyreható történelmi ismeretei. Ez a történelem lehetővé teszi számára, hogy összehasonlítsa és szembeállítsa azt, ami most történik, azzal, ami korábban történt.
A jó és a rossz között mindig van verseny, és ez nem újdonság. Csak az alkalmazott módszerek és a kiválasztott csataterek változnak. A mai csataterek, bár egyes helyeken területi jellegűek, nagyrészt az elme csataterei.
Ha le akarjuk küzdeni a félelmet, amikor tudjuk, hogy támadás alatt állunk, akkor az a helyzet, hogy
mindannyiunknak, mint egyéneknek, szemtől szembe kell szállnunk az elménkért folyó harcba, és meg kell értenünk, hogy ezt a háborút nem úgy nyerhetjük meg, ha megadjuk magunkat és megijedünk, hanem ha aktívan átvesszük az irányítást a gondolkodásunk és reakcióink felett, amikor a mindennapi életünket éljük.
Neilhez hasonlóan én is bátorságot merítek a történelemből és abból, hogy egy bizonyos fokú perspektívát kapok az életemben.
A legnagyobb szerencsém az volt, hogy csodálatos, szerető apám volt, aki a legjobb barátom volt. Az ő jelleme egy jól megélt életről tanúskodott. Mint sokan a generációjából, 18 évesen önként jelentkezett a Királyi Légierőhöz, és 1940-ben Afrikába vezényelték. Apámnak "dögcédulát" kellett viselnie, hogy halála esetén azonosítani lehessen a testét, és a hírt továbbítani lehessen a családjának otthon. Mindenkinek, aki aktív szolgálatot teljesített a háború alatt, viselnie kellett ezeket a cédulákat, beleértve apósomat, aki Anziónál harcolt, és nagybátyámat, aki a Királyi Haditengerészet friss altisztjeként segített elsüllyeszteni a Bismarkot a HMS Rodney fedélzetén. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb önök közül, akik ezt olvassák, hasonló történeteket tudnak mesélni a családjukban.
Apám túlélte a háborút, ellentétben azzal a 384 000 brit katonával és katonanővel, akik elpusztultak, de maláriával tért haza, amit szerencsésen túlélt.
"Több mint 1000 brit katonanő halt meg a második világháborúban, akik olyan feladatokat láttak el, mint a légvédelmi ágyúpárbajok a Stuka zuhanóbombázókkal az angliai csatában, vagy a Királyi Haditengerészet hajóiról lövöldöztek a dunkerque-i evakuálandó brit csapatok védelmére. Azok közül, akik önként jelentkeztek a Különleges Műveletek Végrehajtó Hivatalához, ahol ügynökként dolgoztak az ellenséges vonalak mögött, sokan kitüntetést kaptak".
Az apám a szabadságért harcolt, ahogy a brit fegyveres erők egésze is. Amikor külföldön voltak, nem tudták, hogy hazatérnek-e, vagy egy idegen mezőn temetik el őket. Annak a generációnak a bátorsága és bátorsága mindig is inspirált engem, és vitathatatlan, hogy az egyszerű brit emberek szövetségeseikkel együtt legyőzték a fasizmus és a nácizmus gonoszságát, és kikövezték az utat a baby boomer generáció számára, amely történelmi kontextusban vizsgálva egészen egyedülállóan kiváltságos életet élhetett.
Minden nap az apámra gondolok. Ezek a gondolatok örömet és boldogságot adnak nekem. Ragyogó apa volt, és egy kedves ember, aki végletekig nagylelkű volt. Az ő emléke és az, amin ő és honfitársai keresztülmentek, perspektívát ad az életemnek. Apám dögcéduláit ma is a nyakamban hordom, de nem érzelgős módon, hanem inspirációként. Az előző generációkhoz képest az ellenség az ajtóm előtt enyhe. Nem állok a golyók tűzvonalában, és Yorkshire-ben élve kétlem, hogy a közeljövőben bombákat dobnának rám.
Amivel meg kell küzdenem, az a politikusok egy olyan generációja, akik talán minden korszakban a leginkompetensebbek és leggyávábbak, és akik a gonosz, rendkívül kis létszámú összeesküvés bábjai, akik csak azért léteznek, hogy pénzt és hatalmat hajszoljanak. Az igazság és a közjó olyan ismerős számukra, mint a hó a Szaharában.
Engem nem ijesztenek meg ezek az emberek. Soha nem is féltem tőlük. Ők azoknak a folytatásai, akik ellen apám fegyvert fogott.
Minden nap abban a tudatban élem az életemet, hogy a történelem azt mutatja, hogy a pszichopata, önelégült elit végül megbukik. Nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy mikor. A jóság és a tisztesség mindig győzni fog. A szellem végső soron fáradhatatlan.
