A kis jégkorszak és a globális melegedés (Dr. Héjjas István írása a Demokratának)

E nagyon meglapozott, mégis nagyon jól követhető, könnyen érhető elemzést mindenkinek elolvasásra ajánljuk! Hála a Demokratának és a világhálónak, az egész itt elérhető. Talán nem szükséges magyarázkodni, hogy miért, de legalább a következtetéseknek és tanulságoknak most a Szilaj Csikón is teljes terjedelemben helyt adunk. Köszönjük Cser Ferencnek és Magyaródy Szabolcsnak, hogy felhívta figyelmünket e korszakos jelentőségű tanulmányra. (– a Szerk.)

A kis jégkorszak az 1200-as években kezdődött, gyors lehűléssel, és az 1800-as évek folyamán fejeződött be. Azóta lassú melegedés zajlik. A kis jégkorszak kialakulásának előzményei, annak lezajlása és a történelemre gyakorolt hatása nagyon tanulságos lehet.

(...)

Tanulságok és következtetések

A kis jégkorszak lehetett az emberiség történetének talán legnyomasztóbb, legtöbb szenvedéssel járó, legnyomorúságosabb korszaka. Az emberek éheztek és fáztak, miközben járványok tizedelték a hideg, nyirkos levegőben, penészedő lakásokban vegetáló, legyöngült szervezetű lakosságot, és már az is ünnepnapnak számított, ha időnként egy kicsit kisütött a Nap a felhők közül.

És ezt a nyomorúságot sírják vissza, és kívánják vissza a mai modern klímatudósok, klímaaktivisták és klímapolitikusok, katasztrofális melegedéssel ijesztgetve az embereket.

Pedig voltaképpen éppen csak most kezdünk kievickélni a kis jégkorszakból. Ha szeretnénk ismét élvezni a bronzkori aranykort, vagy ha ez nem megy, legalább a római kori meleg korszakot, akkor ehhez legalább 3 fokos globális hőmérséklet-emelkedésre lenne szükség.

Ezzel szemben a mindentudás önteltségével nyilatkozó klímatudósok azt állítják, hogy már 2 fokos hőmérséklet-emelkedés is katasztrófát okozhat, mivel beindulhat egy önmagát erősítő korlátlan melegedés, és akkor majd mindenki vagy hőgutát kap vagy megsül.

Egy ilyen öngerjesztő melegedési lavina azonban ellenkezik a fizika törvényeivel, hiszen még most is egy jégkorszak kellős közepén vagyunk, és az ezt megelőző időkben sok millió évekig az átlag hőmérséklet 7-8 fokkal volt magasabb, mint most, miközben a levegőben 3-szor több volt a széndioxid, mint manapság. Ha akkor nem indult be lavinaeffektus, most sem indulhat be, hiszen a fizika törvényei az ősrobbanás óta változatlanul érvényesek.

Ennek ellenére hatalmas „dekarbonizációs” programok zajlanak az ipari forradalom előtti széndioxid szint, és az akkori nyomorúságos éghajlat visszaállítására.

Ennek érdekében az adófizetők pénzéből tömegesen épülnek olyan rövid élettartamú, alacsony kapacitás kihasználtságú, időjárásfüggő, „megújuló” erőművek, amelyek az egész üzemképes élettartamuk alatt alig képesek megtermelni annyi energiát, mint amennyi energiát kell felhasználni az erőmű megépítéséhez, karbantartásához, és az élettartam végén esedékes lebontásához, valamint a hátramaradó hatalmas mennyiségű veszélyes hulladék kezeléséhez, ártalmatlanításához.

Jogosan gyanakodhatunk, hogy valami hiba lehet a hivatalos klímaelméletben. Erre utal, hogy az utóbbi fél évszázad során kidolgozott számítógépes klímamodellek prognózisai beszélő viszonyban sincsenek az utólag ellenőrizhető valósággal. A közzétett klímaprognózisok ugyanis általában háromszorosan, de egyesek hatszorosan becsülték túl a várható melegedés mértékét.

A hivatalos klímaelméletben ugyanis figyelmen kívül hagynak néhány fontos tényt.

Az egyik fontos tény az, hogy a bolygó felszínének több mint 70 százalékát víz borítja, és a szárazföldeken is hatalmas mennyiségű víz van a talajban és a növények leveleiben, és a folyamatos párolgás korlátlan utánpótlást biztosít a levegőben található egyetlen igazán hatékony infravörös elnyelő klímagáz, nevezetesen a vízgőz számára.

A másik fontos tény az, hogy a vízgőz nem csupán a leghatékonyabb infravörös elnyelő üvegház-gáz, hanem arra is képes, hogy a levegőből apró vízcseppek formájában kicsapódva felhőket képezzen. Ez teszi lehetővé, hogy a felszín körülbelül kétharmad része felett állandóan felhőtakaró legyen.

A felhőknek kettős szerepük van a felszíni hőmérséklet stabilizálásában.

Nappal, a világűr felől nézve, a felhők nagy fehér felületeket képeznek, amelyek visszaverik a napsugárzást, leárnyékolják a talajt, ezért az nem tud túlságosan felmelegedni.

Éjszaka, a sötétben, amikor a talaj gyorsan kezdene lehűlni, a felhők optikai záró rétegként működve elnyelik a felszíni infravörös hősugárzás teljes spektrumát, annak energiáját csapdába ejtik, és egy részét a felszínre visszasugározva fékezik a talajszint lehűlését.

Fokozottan hangsúlyozni kell, hogy a bolygó kétharmad része feletti felhőzet a felszíni hosszúhullámú kisugárzás teljes spektrumát, 100 százalékos mértékben, elnyeli. Akkor is elnyeli, ha sok a levegőben a széndioxid, akkor is elnyeli, ha kevés a levegőben a széndioxid, és még akkor is elnyelné, ha egyáltalán nem lenne a levegőben széndioxid.

Vannak persze olyan helyek a bolygón, ahol nem szokott felhő lenni, és ez a mechanizmus nem működik. Ilyen a Szahara, ahol nappal 50 fokos a rekkenő hőség, éjszaka pedig nulla fok körüli fagyos hideg van. Széndioxid persze a Szaharában is van, de az csak annyit ér, mint elefántnak a szúnyogcsípés.

A bolygó körülbelül kétharmad részének a felhővel való borítottsága automatikusan alakul ki, a fizika törvényeinek megfelelően. Ha valahol egy felhő feloszlik, vagy a benne lévő csapadék lehullása miatt megszűnik, rögvest keletkezik helyette valahol egy másik felhő. Márpedig a felhők folyamatos keletkezése, feloszlása és átrendeződése meghatározó jelentőségű a felszíni hőmérséklet stabilitása szempontjából.

Kérdés persze, hogy mi biztosítja a felhővel borítottság és a bolygó hőmérsékleti egyensúlya szempontjából fontos egyéb paraméterek átlagértékének állandóságát.

A légkör a világűr felé nyitott gáztömeg, amelyet a Föld gravitációs tere tart egyben. A levegő azért nem tud a világűr felé elpárologni, mert a rendszer egyensúlyi állapotában a levegőt alkotó részecskéknek csak feleakkora az átlagos mozgási energiájuk, mint amennyire szükség lenne a kozmikus szökési sebességhez.

Az egyensúlyi állapotban pedig automatikusan beáll a bolygó felhővel való körülbelül 66,2 százalékos átlagos fedettsége, és más fontos paraméterek átlagos értéke is, például a globális albedo, vagy a légkör effektív optikai rétegvastagsága. Ezt az összefüggést Miskolczi Ferenc fedezte fel, amikor felismerte, hogy a klímatudósok nagyvonalúan figyelmen kívül hagynak egy fontos fizikai törvényt, nevezetesen Clausius viriál tételét, amelynek segítségével az atmoszférában törvényszerűen uralkodó energetikai egyensúly levezethető.

Mivel pedig a bolygó átlagosan ugyanannyi energiát sugároz ki a világűr felé a hosszúhullámú tartományban, mint amennyit a rövidhullámú napsugárzásból elnyel, és mivel az atmoszféra optikai szerkezete az átlagosan stabil felhőzetnek is köszönhetően automatikusan felvesz egy átlagértéket, a rendszer állandóan sugárzási egyensúlyban van. Ha pedig ezt a strukturálisan stabil egyensúlyt bármilyen perturbáció megzavarja, az egyensúly a fizika törvényeinek engedelmeskedve magától helyre áll, ezért sem a széndioxidnak, sem egyéb, kondenzációra nem képes üvegház-gázoknak nincs és nem is lehet számottevő szerepük a bolygó hőmérsékletének a szabályozásában.

Irodalom

(...)