A Magyarországért folyó harc: az Orbán elleni uniós támadások a jövőbeli rosszabb események előjelei

Eredeti cikk:

Battle for Hungary: EU Attacks on Orban are a Sign of Worse Things to Come, Tarik Cyril Amar, Közzétette: RT.com 2026. március 28.

Schiller Mária küldeménye

A bűnöző brüsszeli „elit” töretlen hatalomvágyat tanúsít azzal kapcsolatban, hogy mit szabad gondolnunk, mondanunk és mire szavazhatunk. A brit média támogatja őket.

Írta: Tarik Cyril Amar, német történész, aki az isztambuli Koç Egyetemen dolgozik, és Oroszországgal, Ukrajnával és Kelet-Európával, a második világháború történetével, a kulturális hidegháborúval és az emlékezetpolitikájával foglalkozik @tarikcyrilamartarikcyrilamar.substack.comtarikcyrilamar.com

Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt – az emberiség történelmének az európaiak által nagylelkűen ajándékozott két világháború között – egy vicc keringett Magyarországról: király nélküli monarchia és egy tengerparttal nem rendelkező ország volt, amelyet egy tengernagy irányított. Vicces volt, mert igaz volt.

Manapság azonban büszkén előreléptünk. Most már van egy egész Európai Unió, 27 tagállammal és 450 millió lakossal, amelyet egy nem választott német vezet, aki valójában az Egyesült Államokat szolgálja, és akinek – kicsit úgy, mint Siegfriednek vagy Brunhildének – van egy különleges „pajzsa” (erről bővebben alább), hogy megvédje azt a „demokráciát”, amelyet egy nem átlátható, kiváltságos és elzárkózó, szintén nem választott bürokratákból álló nomenklatúra irányít és határoz meg.

A mai Magyarország eközben a valóság szigorú mércéje szerint nem egy tökéletes, hanem egy teljesen normális ország, vagyis sem jobb, sem rosszabb, mint a többi ország többsége. Már nem egy furcsa monarchia, amelynek tetején tátongó űr tátong, hanem egy átlagos nyugati típusú kapitalista demokrácia, amelynek vezetője egy harcias miniszterelnök, nem pedig egy part nélküli tengernagy. Ez a miniszterelnök, Orbán Viktor, egy tipikus, bár különösen ravasz és sikeres hivatásos politikus, aki ötvözi a tömegek megnyerésének tehetségét – beleértve a demagógiát is – az ügyes politikai hatalmi játszmákkal.

Igaz, hogy ha Magyarországon újra kell tervezni a választókerületeket, a hatalmon lévő párt valószínűleg a saját esélyeit fogja előnyben részesíteni, ahogyan azt például az EU nagy „apukájánál”, az Egyesült Államokban is teszik. Hasonlóképpen, ha Magyarországon üzletel, a hatalmon lévő párthoz – vagy pártokhoz – való közelség általában előnyösebb a vállalatának. De ez semmiben sem különbözik az Egyesült Államoktól (azzal a kivétellel, hogy a jelenlegi elnök és kiterjedt klánja most extra nagy részesedést vesz magának). Vagy éppen Németországban és Franciaországban. Utóbbi, mint kiderült, épp most érte el új mélypontját a Transparency International éves korrupciós indexén.

Lehet, hogy Magyarországnak nincs pártatlan tömegkommunikációja, ahogyan kritikusai felháborodva vádolják. De akkor kinek van? Biztosan nem Németországnak, Nagy-Britanniának, Franciaországnak, vagy ami azt illeti, az Egyesült Államoknak. Valójában az EU és a német hatóságok azok, akik jelenleg makacsul visszaélnek egy szankciórendszerrel, amelyet külpolitikai célokra terveztek (és nem működik, de ez már más kérdés), hogy megkerüljék a szokásos jogi eljárásokat, eltiporják a polgári és emberi jogokat, és büntető jelleggel tönkretegyék az egyes ellenzékiek és kritikus újságírók létét. A magyar választások is szenvedhetnek ettől a média-torzítástól és néhány éles adminisztratív gyakorlattól. De ez ismét legalább ugyanúgy igaz Európa minden nagyobb államára és az Egyesült Államokra is. Valóban, bármit is mondjanak a valós Orbán-rendszer alatt történő szavazásról, az nem járt együtt azzal a brutális, EU-vezérelt manipulációval, amelyet nemrég láthattunk Romániában és Moldovában.

És Orbán Magyarországán sincs semmi, ami összehasonlítható lenne azzal a (legalábbis) rendkívül gyanús móddal, ahogyan a legutóbbi német választásokon statisztikailag bizarr „hibák” halmozódtak fel, amelyek kizárták az újbaloldali BSW-t a parlamentből.

Mivel valószínűnek tűnik, hogy egy helyes vagy tiszta eredmény lehetetlenné tenné Németország jelenlegi kormánykoalícióját, ennek a mélyen hibás választási esetnek az EU közepén a következményei rendkívül aggasztóak:

jelenleg Németországnak lehet, hogy választási alapon nem megalapozott kormánya van, a német parlament elutasítása, hogy engedélyezze a nyilvánvalóan szükséges újraszámlálást, vagy további tisztességtelen játék, vagy attól megkülönböztethetetlen dolog.

És Berlin politikai irányvonala – bel- és külföldön egyaránt – alapvetően más lenne egy olyan kormány alatt, amelynek a helyes választási eredményekre kellene támaszkodnia. Ne is említsük a kisebb részleteket, mint például, hogy

Magyarország vegyes választási rendszere (amely egyesíti a többségi választókerületeket és az országos pártlistákat) sokkal reprezentatívabb, mint a „parlamentáris demokrácia bölcsőjének” és a cionizmusért létező rendőrállamnak, Nagy-Britanniának a rendszere.

Brüsszel kontra Budapest: Ki dönt valójában Magyarország jövőjéről?

A fentiekre tekintettel elvárható lenne, hogy Budapest Brüsszelre, valamint néhány más EU-tagállamra is nyomást gyakoroljon, hogy jobb demokratikus magatartást követeljen tőlük. De ez az EU szektás „elitjének” alternatív valóságvilága, ahol a népirtó Izrael csupán önmagát védi, „Európa a Talmud értékei” (Isten ments, hogy történelme elsősorban a keresztény, majd a felvilágosodás eszméivel álljon kapcsolatban), az USA jó és megbízható szövetséges, és négy fehér, szőke {és különböző mértékben korrupt} nő ugyanazt a radikális centrizmust szolgálja, amely büszkén alkotja a „sokszínűséget”.

Így hát ebben a felfordult világban nyilvánvalóan ismét az EU vádolja Magyarországot azzal, hogy elbukta a „demokrácia” próbáját.

Ez önmagában talán nem is lenne fontos: a szavak olcsók. A probléma az, hogy – akárcsak korábban Romániában és Moldovában – amely még csak nem is tagállam –

az EU-Bizottság már régóta túllépett a puszta beszédeken, amelyekben kiemelkedően jó, és áttért a komoly cselekvésre, ami csak tovább ront a helyzeten.

Valóban, az EU beavatkozása Magyarország ügyeibe a közelmúltban fokozódott.

Ennek a fokozódásnak a katalizátora a közelgő magyar választás. Az április 12-én tartandó választás eredménye csupán azt fogja eldönteni, hogy Orbán maradhat-e hatalmon – ahol 2010 óta megszakítás nélkül van –, vagy helyére az ellenzék új reménysége, Magyar Péter , aki maga is egykori Orbán-párti, lép-e. Mégis jó okok vannak arra, hogy a Politico ezeket az idei „az EU legfontosabb választásainak” nevezze, annak ellenére, hogy Magyarország egy kevesebb mint 10 millió lakosú kis ország.

Egyrészt Orbán az EU-n belüli, nagyon kellemetlen szuverenista lázadók csoportjának primus inter pares-e, amelybe tartozik Szlovákia vezetője, Robert Fico, a Cseh Köztársaságból Andrej Babis, valamint alkalmanként, de különös súllyal Bart de Wever Belgiumból, amely az EU alapító tagja. Orbán bukása nemcsak gyengítené ezt a laza vezetőcsoportot, akik még mindig emlékeznek arra, hogy elsősorban hazájukat kell szolgálniuk, hanem ijesztő, szemléltető példát is szolgáltatna arra, mi történik azokkal, akik túlságosan frusztrálják Brüsszelt.

Különösen akkor, ha három témában ellenállnak a Bizottság pártvonalának: az Oroszországgal való kapcsolatok, a Nyugat – ma már teljes egészében az EU által finanszírozott – Ukrajnán keresztül Moszkva ellen vívott helyettes háború, és nem utolsósorban a pénz, különösen az a pénz, amelyet elpazarolnak – vagy sem – Kijev Zelenszkij-rezsimjére. Mindhárom területen Orbán volt Brüsszel fő bosszúsága, következetesen a diplomácián keresztül történő normalizáció mellett érvelve Oroszországgal, a helyettesítő háború gyors, tárgyalásos befejezése mellett, valamint a Zelenszkij rendkívül korrupt és rendkívül veszélyes rezsimével való kóros kölcsönös függőség megszüntetése mellett.

A közelmúltban ez a magyar ellenállás ismételt összecsapásokhoz vezetett mind az EU-s establishmenttel, mind Kijevvel. Zelenszkij a legrosszabb maffia-stílusban nyilvánosan erőszakkal fenyegette Orbánt; Budapest fellépett a Kijevbe irányuló, több tízmillió eurót és dollárt, valamint aranyrudakat tartalmazó, rendkívül gyanús szállítmány ellen; Magyarország és Ukrajna összetűzésbe került Kijevnek a Barátság-vezeték lezárására irányuló kísérletei miatt; Budapest megakadályozott egy újabb hatalmas „kölcsönt” (amelyet soha nem fognak visszafizetni) Zelenszkij és csapata számára, és legutóbb Orbán felszólította Kijevet, hogy azonnal vonja vissza ügynökeit és operatív embereit Magyarországról.

Egyébként gyaníthatják, hogy Orbán választási előnyt akar szerezni. De még ha így van is, az nem változtat azon a tényen, hogy az agresszív felforgatás pontosan az, amit a Zelenszkij-rezsim csinál.

Kérdezzék meg a németeket, hogy alakultak a dolgok az ő gázvezetékeikkel. A bátrabbak talán mernek válaszolni.

Mivel modern, online korban élünk, az Orbán ellenfelei által Budapesten és Kijevben folytatott, egyre fokozódó EU-beavatkozás formája a közösségi média nagyszabású manipulációjának, az illegális megfigyelésnek és kémkedésnek, valamint a kompromittáló információk célzott terjesztésének csúnya kombinációja.

Egy bűzös ügyben egy magyar újságíró szerepel, aki forrás nélküli riportot készített, amelyben hatalmas orosz beavatkozást állított a választásokba, miközben szabadidejét azzal töltötte, hogy egy EU-tagállam titkosszolgálatának segített a magyar külügyminiszter lehallgatásával. Valóban nem kis beavatkozás. A képmutatás vicces lenne, ha nem lenne olyan szomorú.

Brüsszelben eközben az „Európai Demokrácia Pajzs” (EDS) kezdeményezés és a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) általános keretei között aktiváltak egy úgynevezett gyorsreagálású mechanizmust, amely – a hivatalos tájékoztatás szerint – a dezinformáció és a külföldi befolyás elleni küzdelmet szolgálja.

A valóságban azonban ez egy olyan kötelező intézkedéscsomag, amely lehetővé teszi a Bizottság függő segítőinek, hogy felügyeljék a közösségi média platformjait, elnyomják az Orbánnak kedvező tartalmakat, és így támogassák riválisait.

Ami mindezt különösen szörnyűvé teszi, az nem csupán az, hogy szinte komikusan orwelli:

Az „Európai Demokrácia Pajzs” valójában egy pajzs, amely az EU nem választott bürokratikus uralkodóit és ideologizált technokratáit védi a demokráciától, amint azt egy közelmúltbeli jelentés helyesen érvelte.

Eszközei – az úgynevezett „tényellenőrzéstől” a „megbízható bejelentők” általi szisztematikus feljelentésen át a „prebunkingig” – azaz a mesterséges intelligencián alapuló megelőző propagandakampányokig – egy igazi rémálom.

Ami még rosszabb, hogy mindez csupán egy sokkal nagyobb és hosszú távú stratégia kis része, amely már egy évtizede egyre nagyobb lendületet vesz. Az „Európai Demokrácia Pajzs” és a DSA egy hatalmas, folyamatosan szaporodó szólásfelügyelő-ökoszisztémában létezik, amelybe beletartozik például a „Demokrácia Védelmi Csomag”, az „Európai Demokrácia Cselekvési Terv” és a Digitális Piacokról szóló törvény is.

Ehhez a fegyverként használt ékhez, amelynek célja a brüsszeli konszenzus kialakítása, egy kiterjedt – és nagyon drága – sorozat kapcsolódik úgynevezett civil társadalmi szervezetekből és NGO-kból, amelyek mind cenzúra-támogatást, mind indoktrinációt nyújtanak. Magyarország, egyszerűen fogalmazva, előfutára annak, ami még jön, és ami még rosszabb lesz, annak, amit Brüsszel a jövőnk számára szán.

Az EU „elitjei” töretlen hatalomvágyat tanúsítanak azzal kapcsolatban, hogy mit szabad gondolnunk, mondanunk és mire szavazhatunk.

Éppen ezért, függetlenül attól, hogy kedveled-e vagy sem Viktor Orbánt (én egyébként nem kedvelem őt, mert felháborító módon a népirtó Izrael oldalára állt), mindenképpen ellenezni és ellenállni kell azoknak a módszereknek, amelyeket az EU alkalmaz, hogy megállítsa őt. Mert mindannyiunkra vadásznak.

---

deepl.com/en/translator – VDGy